A címkéhez 2 198 idézet tartozik


Tudod, egy kapcsolat - az cserekereskedelem. Ha azért, amit adok, kapok cserébe valamit (...), ami érdekel, és annak a szerencsétlennek meg elég, amit én nyújtani tudok, akkor nincsen semmi baj. Addig nem ügy a veszekedés, az összezördülés, addig azok nem élesben mennek. Akkor jön ki a rákfene, amikor már uncsi. Amikor egy adott pillanatban elkezd a dolog álmosítóvá válni. És akkor tovább kell lépni. (...) Érdekes, én mindig úgy szakítok, hogy valahol egy kiskaput, ha nem is nyitva hagyok, de egy kis rést azért megtartok, azzal, hogy ezt még egyszer talán ki lehet nyitni, ha úgy adódik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Felesleges a csodaszép fiúkkal foglalkozni. Maradjanak meg barátnak, de többre nem érdemesek. Minek? Most őszintén. Szükséged van neked arra, hogy egész életedben attól rettegj, hogy mikor csapja le a kezedről valamelyik szőke kis barátnője? Nem. Így hát érdemes nyitott szemmel járni, és nem a külsőségeket előtérbe helyezni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek nem szeretteik gyászába halnak bele. Sokkal inkább abba, hogy sosem tapasztalhatták meg az igazi, mély szeretetet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha... rosszat hallasz valakiről, óvakodva hidd el. A hírnek s pletykának gyakran semmi alapja nincs s a legtöbb esetben nagyítva s eltorzítva terjed tovább. Az emberiség általában és az egyes emberek is nem ritkán olyan jók, minők lehetnének s lenniök kellene, de ritkán oly rosszak, minőknek őket a gonosz akaratú rágalom festi. És ha kénytelen vagy is elhinni a hallott tényt, mert valóságán lehetetlen kételkedned, ne ítélj azonnal, ne kárhoztass kíméletlenül. A hír, még ha való is, csak magát a tényt mondja el, s hallgat azon előzményekről, melyeknek talán kényszerítő hatalma a tényt előidézte s melyek a tettet magát gyakran más alakban tüntetik elő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A marketingesek gyakran mondják, hogy ők csak opciókat kínálnak a vásárlóknak, akik azt veszik meg, amit akarnak. Ez nem igaz. A marketing annyira hatékony, és annyira része a mindennapi életünknek, hogy a fogyasztók nem a tények racionális elemzése alapján, hanem az életüket átható különböző történetek hatására döntenek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tanuljuk meg úgy kezelni a lehetőségeket, mint a labdákat - amikor felénk hajítják, a másodperc töredéke áll rendelkezésünkre, hogy elkapjuk őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az épelméjűek is átélik néhányszor azt a mentális kínt, amikor az elmében megtelepedő sötét érzület elrákosodik. Különösen a gyűlölet karcinogén. Burjánzása következtében az ember semmi egyébre nem bír gondolni, csupán a sérelmére, éjjel-nappal annak megtorlásán agyal. Többek szerint ez a lelkiállapot váltja ki szervi betegségeinket, ezekkel idézzük magunkra a nyavalyákat. A higiénikus lelkületűek hamar kilábalnak e mocsárból, sőt: koruk, értelmi-érzelmi fejlettségük előrehaladtával többé bele se gázolnak. A bomlottak képtelenek szabadulni, mind mélyebbre taposnak gyűlölségeik feneketlen iszapjában.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tapasztaltál-e, tettél-e, gondoltál-e vagy éreztél-e bármikor bármit is a moston kívüli időpontban? Gondolod, hogy valaha is fogsz? Történhet-e vagy létezhet-e bármi a moston kívüli időpontban? A válasz nyilvánvaló, ugye?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Napok, órák, ezredévek
csillagosan mendegélnek;
szürke szörnycsigák csapatja
hosszú szarvát nyújtogatja.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem nem józan megfontolás alapján születik, nem azért támad fel bennünk, mert alaposan megvizsgálunk, és méltónak találunk rá valakit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha erős kézzel bánsz azokkal, akik bántanak, az olyan, mint amikor himlőoltásra viszed a gyereket. Üvölthet, kiabálhat a gyerek, mégis megkapja az oltást, mert a szülei nagyon jól tudják, hogy a szeretet és törődés része az is, hogy a gyerek ne lehessen himlős. Ha hozzájárulsz egy rossz szokás legyőzéséhez, azzal csak segítesz szeretteiden.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs tapasztalatom a gyászolók fájdalmának enyhítésében. Csak azt tudom, hogy a halál vagy megöli azt, aki hátramarad, vagy életre kelti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Gondold csak el: ha megajándékoznak egy órával, kis virágzó pokollal ajándékoznak meg, rózsabilinccsel, aranyozott veremmel. Nem csupán az órát ajándékozzák neked, hogy Isten éltessen, és reméljük, hogy sokáig hordod majd, mert kitűnő márkájú, svájci, rubinköves; nem csupán ezt a parányi krampácsolót ajándékozzák neked, amelyet a csuklódra kötözve sétáltatsz magaddal. Megajándékoznak - nem is tudják, és ez a szörnyű, hogy nem is tudják -, megajándékoznak egy újabb, törékeny és kétes részecskével, valamivel, ami a tiéd, de nem a testedből való, hanem szíjjal kell odakötözni a testedhez, hogy ott lógjon a csuklódon, mint kétségbeesett karocska. Megajándékoznak azzal a feladattal, hogy naponta felhúzd, a felhúzás kötelességével, mert csak így maradhat óra az óra; megajándékoznak a kényszerrel, hogy a pontos időt figyeld az ékszerboltok kirakatában, hogy meghallgasd a rádióban, hogy rendszeresen igénybe vedd a telefonközpont pontosidő-szolgáltatását. Megajándékoznak a félelemmel, hogy elveszted, hogy ellopják, hogy leejted a földre és összetörik. Megajándékoznak a márkájával, a bizonyossággal, hogy ez jobb márka, mint a többi, megajándékoznak a hajlammal, hogy összehasonlítsd az órát a többi órával. Nem téged ajándékoznak meg az órával, hanem téged ajándékoznak el, téged ajánlanak fel az óra születésnapjára.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tél elmúlhat, vihar csitulhat, mert természet rendje, hogy mindenre más jön, de van-e tavasza, csak egyszer is lesz-e az embereknek, apám s anyám szívének.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Különben hazugság ez is - nem kapunk ajándékba soha semmit; haladékot legfeljebb, mint ezt is, de hát mit várhatunk? Hiszen minden csak haladék, kegyes haladék, tarka lobogó a távoli, de könyörtelenül közeledő sötét kapu előtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Piszok sokat gályáztam azon, hogy olyannak fogadjam el magam, amilyen vagyok, ugyanis ez a mentális higiénia alapja. Ezen áll vagy dől dugába az életünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A csapatmunka az, amikor sokan csinálják azt, amit mondok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amibe görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak az a miénk, amit oda tudunk adni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazi önbizalom csak tapasztalatot ad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hétköznapjaink a megszokott mederben folynak, nyugodt, mindennapos események töltik ki. Ezekben a szakaszokban élvezem a csendes, tiszta szerelmet, amely valójában számos téren felülmúlja a perzselő érzelmeket. Talán nem forrong a felszín, de a mélyben lévő hatalmas energia a biztosítéka, hogy szerelmünk sohasem fog kihűlni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy érzed, elromlott a nyaralásod, miközben épp ellenkezőleg, talán új esélyt kaptál valami minden eddiginél jobb dologra. (...) Az utazás egyébként is hullámvasút: minden rossz dologra jön egy jó. Ez nem filozófia, ez tapasztalat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ego adja meg nekünk azt az önazonosságot, melynek révén egy nagyon sajátos nézőpontból - a sajátunkból - tapasztalhatjuk meg az életünk leckéit. Olyan ez, mintha egy nagyon sajátságos ablakon át tekintenénk egy adott élethelyzetre. Ennek az ablaknak a kerete az egónk, ez adja nekünk a formát, melyen át (nagyon éles perspektívából) szemügyre vehetjük a probléma adott aspektusát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül az után jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A víz, míg fenn siet a bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban, itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég, hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert, hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában, nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve, hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él, mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a templomaitokba, imádkozhatunk és dicsőíthetjük napszámban az Urat, mit sem ér!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretetet nem adjuk vagy kapjuk: olyasmi, amit ápolunk és nevelünk, olyan kapcsolat két ember között, amely csak úgy építhető ki, ha már létezik mindkettőjükben külön-külön - csak annyira szerethetünk másokat, amennyire önmagunkat szeretjük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az, hogy milyen javakkal rendelkezünk az életben, attól függ, hogy milyen emberek vagyunk. Kutatások eredményei igazolják, hogy a legtöbb ember, aki nagy összegeket nyer a lottón, rekordidő alatt eléri, hogy visszacsöppenjen korábbi anyagi nehézségei közé. (...) Ahhoz, hogy a dolgok javuljanak, saját magunknak is javulnunk kell. Ha nem teszünk erőfeszítéseket, akkor a jelenünk a tegnapunkhoz fog hasonlítani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Pompás aranyóra. Büszke vagyok rá. Nagyapám a halálos ágyán adta el nekem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tibeti nyelvben az "áldás" szó átváltozást jelent valamilyen fenség, magasztosság vagy erő segítségével. Egyszerűen szólva az áldás olyan élménynek, tapasztalatnak az eredménye, amely jobbá teszi az elmét, szellemi emelkedést idéz elő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem ugyanaz végighallgatni egy információt, vagy megkeresni az eredeti forrást. (...) Az ember különben sem akkor fejlődik, amikor előadásokat hallgat, hanem amikor végigcsinál, megél valamit, és tapasztalatokat szerez.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember az őt ért csapások summája. Az ember azt hinné, hogy egyszer még a csapások is kifogynak, de végül is az idő léte a legnagyobb csapás, ami az embert érheti...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tapasztaltam meg a világot elrendező isteni mérlegelést, amelyik ha az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Azt láttam, hogy ha elvett, akkor az jól el lett véve.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiszen annyiféle szerelem létezik: és most nem a fokozatok különböztetik meg egymástól őket, hanem a természetük. Van a villámcsapásszerűen beálló és lassan elkapó lángolás, ami azonban szinte az első pillanattól kezdve csakis a konfliktusokból áll, pazar szexszel megspékelve. Az az, ami olyan hosszasan életben tartja. Míg végül az egyik fél kirágja magát a boldogtalan érzéki csapdából, és búcsút int.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás