A címkéhez 1 513 idézet tartozik


Egyes emberek, főleg nők szép arca egyszerre veszít a hatásából, rosszabb esetben meg is csúnyul, vagy csak jellegtelenné válik, ha az illető lehunyja a szemét, sőt egészen érdektelenné fakul az arca, ha a gazdája elalszik. (...) De a változás, amit az alvás idéz elő az arcon, sok mindent elárulhat. Azt is, hogy az arc csak azért érdekes elevenen, mert a gazdája mindig tudatosan vigyáz a vonásaira, ébren mindig résen áll, hogy a legelőnyösebb képet mutassa. Ezzel a vigyázattal könnyen együtt járhat, hogy az adott ember az egész lényét hamisan, kozmetikázva alakítja.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tavaszi nagytakarítás nemcsak arról szól, hogy kiválogatjuk a dolgokat, majd megszabadulunk tőlük, hanem arról is, hogy ráébredj, ki is vagy és mások milyennek látnak. Esélyed van újraértelmezni önmagadat, hogy megváltoztasd az elvárásaidat és hogy emlékezz rá, sosincs túl késő visszatérni oda, aki voltál, vagy megcélozni azt, aki lenni szeretnél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élete középső szakaszában a legtöbb ember megszokja a hétköznapok taposómalmát, és olyan gépiesen végzi mesterségét, ahogy nyakkendője csokrát köti meg reggelenként. Pedig hány olyan ember van ezek közt, aki valamikor saját egyénisége szerint akarta megformálni életét, sőt még a világot is meg akarta kissé változtatni!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Létezésünk szakadatlan döntéssorozat. A döntés a létezés egyetlen valóság-pillanatában: (...) az "itt és most" jelenvalóságában történik. A döntést az egyetlen döntésjogosult, az én hozza: az én szempontjából az adott pillanatban rendelkezésre álló információk alapján a legjobbat. Ez nem önzést jelent, hisz másokért önmagunkról lemondó döntést is gyakran hozunk, hanem csupán azt a tényt jelenti, hogy mindig én döntök és helyettem senki sem dönthet. Döntésünk jó mivoltán semmi sem változtat. Sem az, ha később mi magunk rossznak minősítjük egykori döntésünket (ez akkor volt jó; most tudva azt, amit akkor nem tudtunk, másképp döntenénk, most mást látok jónak, mint akkor), sem az, ha mások minősítik rossznak (ők másképp látják). Azért döntök úgy, ahogy döntök, mert itt és most ezt tekintem jónak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs visszatérés.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ismerd ki magad, tudd, hogy mi tartozik hozzád, és csak abban a valamiben élj, mert az fog boldoggá tenni. Más cél pedig nincs. Csak az, hogy megtaláld a helyedet, hogy addig menj, amíg azzá nem válsz, akivé válnod kell. Ugyanis mindenki okkal érkezett ide, mindenkiben van valami, amit edzeni kell. Megmozgatni, kiismerni, tudni, hogy mi miért működik, és mi az, ami sohasem fog. Az előnyös oldaladat megmutatni, azon dolgozni, mert az fog boldoggá tenni. Téged és másokat is. Szomorkodhatsz egy életen át afelett, ami nem tetszik, de attól nem fog megváltozni, csak depresszívebb leszel. Egyetlen dolgod van: elfogadni magad, szeretni a ragyogást, a csillogást, ami bizony ott van a szemedben, amikor valami boldoggá tesz. Lásd meg, hogy mi az, vedd észre, és csak azzal foglalkozz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világ a feje tetejére állt. A hazugságok igazsággá változtak, az igazságból hazugság lett; a lehetetlen lehetségessé vált, az ártatlanból bűnös lett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lehet, hogy mindennap meghalunk. Lehet, hogy minden hajnalban újjászületünk, egy kicsit megváltozva, egy kicsivel odább az úton. S ha már elegendő nap áll közénk meg a közé, aki voltunk, akkor idegenek leszünk. Lehet, hogy ezzel jár, ha felnövünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életben egyvalami állandó, a változás. Az emberiség is a folyamatos metamorfózis állapotában van. Amikor végre kényelmesen úszunk a tengeren, kikerülünk a szárazföldre. Amint hozzászokunk a mászáshoz, két lábra állunk. Ösztönösen ellenállunk a változásnak. Féljük, ezért kitalálunk egy olyan szót, mint az evolúció, remélvén, hogy a pirulát úgy könnyebb lenyelni. A változást nem érdekli, hogy az ember üdvözli vagy utálja. A változás közömbös, megállíthatatlan és nem lehet kizárni az életünkből.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyászban ellentmondásos hatalom munkál, megfellebbezhetetlen hatalom, amely éppannyira ösztökél a szükségszerű változtatásra, mint amennyire csábít a múlt iránti beteges hűségre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem, az ember nem nevelhető. Természetét nem változtatja, csak ideig-óráig, és akkor is csak kényszerítésre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor hatodikos voltam, anyám ellátott a szokásos könyvekkel a pubertásról meg a serdülőkorról, úgyhogy észre kéne vennem, milyen "gyönyörű" és "természetes" és "varázslatos" változáson megyek keresztül. Süket duma. Semmi más. Ő folyton panaszkodik, hogy őszül, meg hogy lötyög a bőre, de nekem hálásnak kéne lennem, hogy az arcom tele van pattanással, mindenütt szőrösödöm meg hogy a lábam egy hüvelyket nő egyetlen éjszaka alatt. Sima süket duma.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A múlt olyan, mint egy törött tükör kirakósa: megvágod magad, ahogy megpróbálod a darabjait összeilleszteni. A tükörkép eltorzul, és te vele változol.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha reggel a` szép nap kisüt,
`S mosolyg az élet mindenütt -
Használd a` bájos életet,
Mert változó, `s ritkán nevet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem a szakítások, még csak nem is a halálok az igazán tragikusak: hanem a megváltoztatás lehetetlenségének képzete.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Változtass a hozzáállásodon, és a Világ veled változik. Ne változtass, és a Világ akkor is változik, csak nélküled.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akkor lehet valakit megváltoztatni, ha előbb elfogadom annak, aki ő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor a nő megpróbálja megváltoztatni a férfit, annak éppen az a szeretetteli bizalom és elfogadás hiányzik, amelyre szüksége lenne ahhoz, hogy magától megváltozzon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az Isten Változás és nem Állandóság, ha Isten Növekedés és Fejlődés, akkor nincs többé szükség a megbocsátás fogalmára. A megbocsátás puszta fogalma eleve feltételezi a rosszat, az Eredendő Bűnt. De ha a fejlődés próbálgatás és tévedés útján való növekedés, akkor hogy lehet a tévedés bűn? Ha egyszer hozzátartozik a növekedéshez? Miért, egy anya talán úgy érzi, hogy meg kell bocsátania a gyerekének, hogy éretlen almát evett vagy a tüzes kályhára tette a kezét? Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tégy valamit annak érdekében, hogy újra megteljen az életed fantáziával. A fejünk fölött itt az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted az életed.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne járj se gyorsabban, se lassabban, mint a lelked. Mert lépésenként tanítja meg, miben vagy hasznos. Lehet, hogy részt veszel egy nagy csatában, amely segít megváltoztatni a történelem menetét. De az is lehet, hogy csak rámosolyogsz valakire, aki éppen az utadba vetődik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- A múlton nem változtathatunk.
- De a jövőn igen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mikor az ember
nem aggódik többé csak
figyel szemlélő
alázattal - ég és föld
otthonossá változik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megígértük, hogy jelentkezni fogunk, nem tűnünk el. Az ember szeretné, ha minden a régiben maradna, de ha egyszer elmúlik valami, akkor nehéz úgy tenni, mintha semmi nem változott volna. Biztosan fogunk írni neki, talán egyesek többször, mások ritkábban, de az biztos, hogy a jövőben minden megváltozik, mert olyan, mint amilyen ma volt, már soha többé nem lesz. Sose fogjuk elfelejteni az együtt töltött négy évet, de elképzelhető, sőt biztos, hogy a levelek ritkábbak lesznek, végül pedig teljesen elmaradnak. Egyszerűen azért, mert továbblépünk, ezerfelé megyünk, és bár barátok maradunk, ezek az évek csupán emlékként maradnak meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha szeretnénk valamit egy gyermekben megváltoztatni, először meg kell vizsgálnunk, hogy nem olyasmiről van-e szó, amit saját magunkban kell megváltoztatni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A nők a második nagy változás küszöbén gyakran elveszítik a józan ítélőképességüket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Felkeltem ma reggel, és végre rájöttem, bármit teszek vagy mondok, nem tudom megváltoztatni a múltat vagy az érzéseimet. És nem is próbálom. Kész vagyok arra, hogy továbblépjek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden "hibádnak", negatív tulajdonságodnak megvan az igazi, segítő tulajdonsága. Ha változtatni szeretnél rajtuk, először el kell ismerned a létezésüket - ahelyett, hogy letagadnád őket. Mert amit letagadsz, az kívül lesz a megértésed határain!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Változás... sok apró mozzanat, amiről nem is gondolnád, hogy teljesen átrajzolják az életedet: olyanná, amilyenre mindig is vágytál. Apró lépések, olyanok, amiket csak megteszel, mert érzed, hogy visz a lábad feléjük, és persze nem kérdőjelezed meg, hogy jól teszik-e. Aztán csak azt látod, hogy ott vagy, ahol akartál lenni, és már nem is érted, hogy hogyan kerültél oda.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Álmodni azt jelenti, hogy mindig elégedetlenek vagyunk, de nem szeszélyből vagy közönséges méltatlankodás miatt. Ez annak az embernek az elégedetlensége, aki egy jobb világot keres, és nem elégszik meg azzal, amit már elért. Ez annak az embernek az egészséges becsvágya, aki a jövőben a fejlődés lehetőségét látja, és szeretne benne aktívan közreműködni. Ez a többre és jobbra törekvés, önmagunkért és másokért, a máért és a holnapért. Az emberek néha összetévesztik az álmodni tudást az álmodozással, amikor az elme és az érzelmek összevissza csaponganak, és inkább kerülik a valóságot, mint hogy változtassanak rajta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás