„ Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk. De olyan dolgok is vannak, amelyekre az istenek köteleznek bennünket. Nem számít, hogy milyen okból teszik, és az is hasztalan, ha minden lehetőt megpróbálunk, hogy messziről elkerüljük ezeket a dolgokat. ”
„ A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz...? De aki bölcs és kitartó, no és van elég ereje is, az végül rátalál a helyes útra, és még idejében eléri azt, amire vágyott. ”
„ Élni önmagában is éppen elég nagy csoda. ”
„ Ha túl sokat hibázol, végül magadra maradsz. ”
„ Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene. ”
„ Rengeteg időt töltünk azzal, hogy kialakítsuk a világunkat. Órákat és naptárakat készítünk, megpróbáljuk előrejelezni az időjárást. De életünk mely része áll igazán az irányításunk alatt? Mi van, ha csak az általunk elképzelt valóságban akarunk létezni? Ez őrültté tesz minket? És, ha igen, nem jobb ez, mint egy reményvesztett élet? ”
„ Tetteid medre: életed. ”
„ Ha elég hosszú ideig élsz, olyan dolgokat fognak rád, amelyeket sosem tettél, és olyan tulajdonságokért istenítenek, amelyekkel sosem bírtál. ”
„ Nem tudod, hogy minden keresztény lélek, amely becsülettel dolgozik a maga kis körében - akármi legyen is az -, túlságosan rövidnek fogja találni halandó életét ahhoz képest, hogy milyen töméntelen lehetőség van benne arra, hogy hasznossá tegye magát! Nem tudod, hogy semmi megbánással jóvá nem tehetjük egy élet elmulasztott alkalmait? Pedig én elmulasztottam. ”
„ A legősibb és legerősebb szeretet az élet szeretete. ”
„ Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: "köszönöm", az is elegendő lenne. ”
„ Nem áll rendelkezésünkre egy szép nagy könyv, amelyből minden kérdésünkre készen kapjuk a választ. ”
„ Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen. ”
„
Ám sírjon a nyíl verte vad:
Ép gímnek tréfaság:
Mert ki vigyáz, ki meg szunyad:
Így foly le a világ.
”
„ Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való. ”
„ Fájdalmas, öreges megnyugvással gondolt a halálra. Nem irtózott tőle, inkább szelídnek érezte, és az anyaföldet, amely befogadja majd, mélységesen, igaz lelkéből szerette. Inkább az élet volt az, ami sokszor keserűséget támasztott a szívében, az élet szolgált kegyetlen tapasztalatokkal, gonddal, csalódással. ”
„ Mindenki annyit tudhat a saját életéről, hogy még éppen el tudja viselni azt, egy jottányival több ismeret már a létüket ingatja meg. ”
„ Ez ellentmondásnak tűnhet, de sok embert ismertem, akik már nem éltek, pedig még dolgoztak, ettek, és ugyanúgy végezték társadalmi teendőiket, mint azelőtt. Mindent automatikusan csináltak, anélkül, hogy észrevették volna a mágikus pillanatot, amit minden nap magában hordoz, anélkül, hogy egyszer is megálltak volna, hogy egy másodpercig az élet csodájára gondoljanak, anélkül, hogy megértették volna, hogy a következő perc talán az utolsó, amit ezen a bolygón töltenek. ”
„ Lám, az egész élet csupán nézőpont kérdése. A szomorú persze nem lesz ettől vidám, ám ha így nézem, talán később leszek totál neurotikus. Ily módon egy lelket már megmentettem, nemde? ”
„ Nem igaz, hogy jobb félni, mint megijedni. A félelem elveszi az energiát magától az élettől, amelyet úgy akarunk óvni, pedig az élet a sok baj nélkül is rövid. ”
„ Az egész élet nem más, mint csalódások szakadatlan sora; szüntelen küzdelem álom és valóság között. ”
„ Szeretek arra gondolni, milyen mókás tud lenni az élet, és mennyire meg tud változni minden. ”
„
Csak átmegyek
Csak beugrom
Nem maradok
Hisz jól tudom
Az otthonom
Nem ez marad.
”
„
Szemrebbenésnyi életem fölött
Éber szemmel virraszt az Isten.
”
„ Van úgy, hogy egyetlen őrült tetten múlik az egész élet. ”
„ Mennyi értelme van az ember életének? Fogas kérdés, nem vitatom. Talán annyi, amennyit ki tud hozni belőle saját maga és mások épülésére. ”
„ Ahogy visszatekintek a világra, amit hátrahagytam, minden olyan világossá válik: a felfedezésre váró szépségek, a napvilágra vágyó titkok. De az emberek ritkán állnak meg, hogy körbenézzenek, csak mennek tovább. Igazán kár, pedig annyi a látnivaló! ”
„
Végül is abban vagyok kénytelen folytatódni, aminek legszívesebben teljesen hátat fordítanék.
Ezt nevezik az élet gyakorlatának.
”
„
Az lesz az utad, amit vakon jársz,
hozza a sors, amit nagyon vársz.
Sok lesz a harc, ha az egész kell,
könnyebb, ha beéred a felével.
”
„ Az élet bonyolult dolog (...). Végtelen bátorság és sok kitartás kell hozzá. És a végén az ember mégis felteszi a kérdést: "megérte"? ”
„ Bárhová is sodor az élet, mindig hallgass a szívedre! Meg kell tanulnod elfogadni a múltadat. ”
„ Kaland: az élet élete. ”
„ Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember. ”
„ Élni csodálatos mutatvány. De egyet ne feledj! A nyulat, amit elővarázsolsz a cilinderből, te tetted bele! Nem mások. Te magad. Ezt mindig elfelejted, és ebből van a legtöbb baj. Mi abban a megfordított tudatban élünk, hogy mindenért mások a hibásak. (...) Mindig mások. Mások felelnek az én életemért. Nem emlékszünk rá, hogy a nyulat mi tettük a cilinderbe. ”
„ Minden történet egy előző történet folytatása. Semmi más nem biztos, csak ez. Hajlamos vagyok elhinni, hogy a világegyetem végtelen, hogy az ember halandó, de azért egyikre sem tenném a nyakam. Csak annyit tudok biztosan, hogy minden történet egy előző történet folytatása. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: