„ Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: "Szép napunk van", vagy "Maga nagyon magas" vagy "Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy?". A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. E szerint az emberi lények szája összenő, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elő. E szerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni. Később elvetette ezt az elméletet is a benne rejlő rosszindulatú cinizmus miatt, és úgy döntött, hogy alapvetően kedveli az emberi lényeket. ”
„ Nem tudom, jól van-e így, de való igaz, hogy még a csacsiságok sem csacsiságok többé, ha értelmes emberek kellő arcátlansággal követik el őket. A gonoszság mindig gonoszság marad, de a csacsiság nem mindig az. Minden attól függ, kik és hogyan csinálják. ”
„ Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük. ”
„ Az ember sohasem tehet félig-meddig átgondolt, általános természetű kijelentést anélkül, hogy egészen el ne árulná magát, észrevétlenül belé ne fektesse egész egyéniségét, valamiképp hasonlatszerűen ne ábrázolja benne élete alaptémáját, legfőbb problémáját. ”
„
Ne faggass! Ne kérdezz! Így nem tudok.
Minden szó, amit magamról elárulok,
ajándék, neked. Szent titok,
csiszolatlan gyémántok,
melyekből kirakhatsz egy arcot,
aki talán én vagyok.
”
„ Az ember külsője és belsője közt természetes viszony van; s ha valakiről ítélni akarsz: mindkettőre figyelmezned kell. ”
„ Az ember olyan értékeket hordoz magában, amelyekkel szemben tehetetlen az emberi aljasság és gyilkos gyűlölet, tehetetlen a korszellem hatalma is..., ezért hiszek rendületlenül az Emberben. ”
„ Sokan csak azért lesznek idegesek, mert látják, te milyen nyugodt vagy. ”
„ Jócskán akadt dolgom a fölnőttekkel. Közvetlen közelről láthattam őket. És nem mondhatnám, hogy ettől jobb lett róluk a véleményem. ”
„ Az ember nem az ellenségei áldozata, hanem a barátaié. ”
„ Csak azért zavarja őket a látvány, mert szívesen lennének a helyükben. Ez a botrányok lényege. ”
„ Az erős letiporja, széttépi a gyengét; a gazdag leigázza, kifosztja a szegényt; a boldog (aki szánnivaló balgaságában boldognak hiszi magát) megcsúfolja a szerencsétlent, elorozza az elesettek vigaszát. ”
„ Az ember az egyetlen bűntudatos állat. ”
„ A bennünk élő örök gyermek visszavágyik az anyai biztonságba, a szeretet ölébe. Lett légyen az író, tanár, kétkezi munkás, vagy akár a felületen csillogó-villogó közszereplő. A lelke mélyén mindenki simogatásra vágyik. ”
„ Az élet bonyolultságáról vallott nézetek hamisak. Azok szeretnek erre hivatkozni, akik gyengék, akik nem tudják, vagy nem akarják az együttélés szabályait betartani. ”
„ Sohasem éreztem magam kényelmesen e világ skatulyából kihúzott, csillogó-villogó teremtményeinek társaságában. Az élet megtanított, hogy a megbízható és őszinte emberek általában azok, akiknek a külseje már kissé ütött-kopott. Nem mindig, de általában. ”
„ Ha képes vagy a negatív elemeidet megtanítani arra, hogy pozitívak legyenek - az életed sokkal könnyebbé válik majd. (...) Ugyanis nagyon könnyű a pesszimizmusban és a negatív szemléletben elmerülni. ”
„ Még sosem tapasztaltam, hogy valakit ok nélkül nem kedveltél. Nagyon igazságos, becsületes vagy. Mindenkiben a legjobbat próbálod látni. De a boldogtalan embereket a legnehezebb szeretni. És ez azért van, mert ők saját magukat sem szeretik. ”
„ A hiúság különös vadállat: nyugodtan alszik esetleg a legdurvább rúgásokra is, de halálra sebezve riadhat fel egy piciny horzsolásra. ”
„ Csak a bolond alacsonyítja le magát, amikor tele a világ olyanokkal, akik szívesen megteszik ezt helyette. ”
„ Akármilyen erősnek látszik egy bábu, csak olyan erős, amilyen a leggyengébb pontja. ”
„ Minden foglalkozások közt a háború a legvonzóbb, mert leginkább megfelel a zsákmányra éhes és önző emberi alaptermészetnek. ”
„ Én nem tudom, milyenek a győztesek. De a vesztest első pillantásra felismerem. ”
„ Egy kiegyensúlyozott, gondolkozó elme számára (...) nincs helye az ösztönök játékának, nem belső sugallatra találjuk el az igazat. Találgatni persze lehet; vagy sikerül, vagy nem. Ha sikerül, azt mondjuk, ösztönösen megéreztük, mi a helyes válasz. Ha nem sikerül, nem beszélünk róla többet. De amit gyakran ösztönös megérzésnek nevezünk, az valójában logikus következtetés vagy tapasztalaton alapuló benyomás. Mikor egy szakértő úgy érzi, valami nincs rendjén egy festménnyel, egy bútordarabbal vagy egy csekken az aláírással, valójában egész sereg apró jelre és részletre reagál ezzel az érzésével. Nem kell részletekbe merülnie, elég a tapasztalata, az eredmény pedig: határozott benyomás a rendellenességről. De ez nem ösztönös megérzés, ez tapasztalaton nyugvó benyomás. ”
„ A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen. ”
„ Az ostobaság nem zárja ki a ravaszságot. ”
„ Egy egészséges ember nem kínoz másokat. Általában a megkínzottakból lesznek a kínzók. ”
„ Mindenki a maga szemszögéből nézve ítéli meg a többi embert. A dolgokkal sem vagyunk másképpen. Ahány ember, annyifélének látja a fákat vagy a tengert. Nincs két olyan festő, aki egyformának ábrázolná például a St. Loo-i kikötőt. ”
„ Amíg tágnak érzi maga körül a világot az ember, nem sokat törődik másokkal; mikor azonban szorult helyzetbe jut, jól körülnéz, hogy (...) nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne. ”
„ A középutat megtalálni nem a mi szokásunk. Azon való törekedés miatt, hogy komorok, kedvetlenek ne legyünk - enyelgők, aprólékosak és gyermekeskedők lettünk. ”
„ A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele. ”
„ Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló, olyan csodákra képes, mint az igazgyöngy. Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngenek, morognak, csapkodnak. A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagokat bocsát ki, ami csökkenti a kellemetlen súrlódást. Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul, és gyönyörűséges gyönggyé változik. Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája. Nincs probléma - nincs igazgyöngy. ”
„ Az ember nem tud élni jó szó, elismerés nélkül. ”
„ Vannak hősök (...), akiknek egyetlen sebezhető pontjuk van, Akhilleusz, Siegfried... minekünk, egyszerű embereknek minden pontunk sebezhető. Nekünk egy sebezhetetlen pontot kell kivívnunk. ”
„ Az embert értelmes állatnak nevezik, ám értelmét arra használja, hogy állati hajlamait fejlessze tovább, ahelyett, hogy rájönne, hogyan szabadulhat meg ebből a nyomorúságos helyzetből. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: