„ A gondolkodás (...) vigasztaló dolog, ami jót tesz az embernek, és segít élnie. De nem minden gondolkodás! Ó, nem, akad olyan gondolkodás, amely gyötrelem és téboly. Akad olyan gondolkodás, amely fájdalmasan vájkál a megmásíthatatlanban, és semmi egyéb nem származik belőle, mint undor, félelem és életuntság. ”
„ Amikor az égalattiban mindenki felismeri a szépről, hogy szép, akkor megjelenik a rút is. Amikor mindenki felismeri a jóról, hogy jó, akkor megjelenik a rossz is. ”
„ Pesszimizmusunk arra visz bennünket, hogy csak azt lássuk, amit mindenki lát, szórakozottságunk pedig arra, hogy ne lássunk semmi különöset. ”
„ De míg te azt hiszed, hogy a tiéden kívül nincs más igazság, vannak emberek, akik másként látják a dolgokat. Ők is hisznek valamiben. ”
„ Transzcendens nézőpontból szemlélve minden és mindenki feltétel nélkül tökéletes; hagyományos nézőpontunkból nézve nem létezik tökéletesség - legfeljebb a kiválóság szintjére juthatunk el, és az is rengeteg időt és energiát igényel. ”
„ Kezdem belátni, hogy az embereket szeretni önzésből is kell, és haragudni rájuk csak nekünk lehet rosszabb, nem azoknak, akikre haragszunk. ”
„ Nem fény, arany árnyék. ”
„ Ha el is hagyott egy hitet, ne hagyjon el minden hitet. Mindig van másik hit, ha egyet elvesztünk. Vagy ugyanazon hit ez, más álarcban? ”
„ Az életben nincsenek titkok. Csak olyan igazságok, amik a felszín alatt rejtőznek. ”
„
Akinek minden a vállán nyugszik,
nem nyugszik senki vállán.
”
„ Ma meghallottam, ahogy egy amerikai tinédzserlány az itteni gyermekek nélkülözését a sajátjához hasonlította, mondván, neki is milyen rossz, mert a szüleitől csak használt autót kapott. Nincs annál szegényebb, mint aki nem ismeri fel, milyen gazdagságban él. ”
„ Periférián lenni, kívül lenni, oldalnézetből vagy alulnézetből látni a világot, a társadalmat, saját életünket, azt is jelenti, hogy az ember sok tekintetben élesebben lát, mint amikor elfogadja a kész sablonokat, bevett nézeteket. ”
„ Az igazi szabadság nem más, mint annak belátása, hogy nem vagyunk szabadok. ”
„
- Az ellentétek vonzzák egymást.
- Az a mágnes. Mi emberek vagyunk.
”
„ Kicsit mindannyian másképpen látjuk a világot, és mindannyian tudjuk, hogy a mi meggyőződéseink az igazak. ”
„
A Holland Tulipánember az óceán felé fordult:
- Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent!
- Mi az? - kérdeztem.
- Víz - felelte. - Na meg az idő.
”
„ A nő az, aki választ, és az ostoba férfi azt képzeli, hogy ő választott. ”
„ Nagyon gyakran azonosítják (a szeretetet) a mások iránt érzett jó érzésekkel, jótékonysággal, erőszakmentességgel, vagy szolgálattal. De ezek egyike sem a szeretet. A szeretet tudatosságból ered. Csak amennyiben valójában annak látsz valakit, aki és ami az illető, és nem annak, ami az emlékedben, vágyaidban, fantáziádban, vagy kivetítéseidben szerepel, csak akkor tudod igazán szeretni az illetőt. Máskülönben nem a személyt szereted, hanem azt az ideát, amit róla formáltál, vagy azt, aki a vágyaid tárgya, és nem azt, aki valójában. A szeretet első cselekedete tehát, hogy olyannak lássuk a személyt vagy a dolgot, amilyen valójában. Ezzel pedig együtt jár az a rettenetes feladat, hogy elhagyd vágyaidat, előítéleteidet, emlékeidet, kivetítéseidet, válogató látásodat. ”
„ Legszebb élet az artista aranyöregsége. Mert szakmánkban fordított értelme van a kornak. Amíg az artista fiatal, addig közel áll a halálhoz. Minden este meghalhat, és esetleg délután is, mérsékelt helyárak mellett. ”
„ Fájdalom nélkül nincsen dicsőség; lépcső nélkül nincsen trón; tövis nélkül nincsen korona. ”
„ Ha valaki azt mondja neked, hogy az élet nehéz, kérdezd meg őt: mihez képest? ”
„ A városi kultúra a saját szempontjai, a saját elfogultságai alapján ítél meg másokat, és valójában mindenfajta megítélés, a jónak és rossznak latolgatása, kultúrafüggő dolog. Nagyon kevés olyan érték van, ami minden kultúrában megtalálható. Ezek legtöbbje biológiával kapcsolatos, mint az élet tisztelete, a gyilkosság, kínzás elítélése vagy éppen a szülők tisztelete. ”
„ Nem a valóság világában élünk, hanem ahogyan érzékeljük a valóságot a világban. ”
„ A kritikus szavai ne csüggesszenek el! Kritikusnak még sosem állítottak szobrot, csak a kritizáltaknak. ”
„ Egy pad is válhat kényelmes fotellé, és egy kényelmes fotel is lehet priccs. Attól függ, kivel osztod meg. ”
„ Egy felmérés szerint a 18 és 24 év közötti amerikaiak 11 %-a nem tudja, hogy hol van a világtérképen Amerika. Hogy ez milyen megható! Bush elnök így kommentálta a dolgot: "Miért kellene tudniuk a gyerekeinknek, hogy hol van Amerika, hiszen már ott vannak!?" ”
„ Van, aki elfelejti a kérdést, van, aki megválaszolja, és olyan is, aki pedig megérti, hogy az egyetlen lehetséges út a cselekvés: mégis mindegyikük ugyanazokkal az akadályokkal találja szembe magát, és ugyanazoknak a dolgoknak örülhet. ”
„ Tudja, imádni való dolog a pénz. Nem egyszerűen a gazdagságról beszélek, hogy például egy nagyobb házat vehessen magának az ember, vagy még egy Rolls Royce-ot. Arról van szó, amikor a pénzt magáért a pénzért csinálják, és ezzel a pénzzel akarják eltüntetni a régi elképzelést, hitet. A becsületbe, tisztességbe vetett, a tisztes kereskedelembe vetett hitet. Nem egyenlőségre van szükség. Az kell, hogy egy erős segítse a gyengét, a gazdag a szegényt. Azt kellene elérni, hogy a tisztességes, becsületes emberekre felnézzenek. Pénz! Minden a pénzre vezethető vissza. ”
„ Szabad lény az, aki akarhatja azt, amit ő maga helyesnek tart. Aki mást tesz, mint amit akar, azt olyan motívumok késztetik cselekvésre, amelyek nem tőle származnak. Az ilyen ember nem szabadon cselekszik. - Tetszésünk szerint akarni azt, amit helyesnek vagy nem helyesnek tartunk tehát azt jelentené, hogy tetszésünk szerint lehetünk szabadok vagy nem szabadok. Ez természetesen éppolyan képtelenség, mint ha a szabadságot abban a képességben látnánk, hogy megtehetjük azt, amit akarnunk kell. ”
„ A legnagyobb igazságtalansága a világnak, hogy kicsit mindenkinek igaza van. Azért a sok nyomorúság, háborúság, békétlenség, mert az emberek semmi mást nem látnak, csak a saját kis igazukat, s csak azt ösmerik el. A másikét látni se bírják, ha mégoly hatalmas is, tudni se akarnak felőle. ”
„ Az ember imádta a követ, és megépítette Stonehenge-et. De akik építették, azoknak ma már nyomuk sincs, Stonehenge azonban még mindig áll. És mégis, akármilyen furcsán hangzik, azok az emberek tovább élnek bennem és benned, és minden leszármazottjukban, a kő pedig, Stonehenge kövei halottak. Aminek pusztulnia kell, az fennmarad, és ami tartósan élni látszik, tulajdonképpen halott. Micsoda paradoxon! ”
„ Az író mindenekelőtt olyasvalaki, aki meglátja azt, amit mások még nem látnak. ”
„ Amikor jönnek, hogy de jó, vége a vizsgaidőszaknak, én: de jó, elfogytak a vizsgaidőpontok. ”
„ Milyen gyönge az erős ember, amikor nevetségesnek érzi magát! ”
„ Az élet időnként minden igyekezetünk ellenére egy citromot gördít az utunkba. Ha ez megtörténik, két dolgot tehetsz, barátom. Vagy savanyú képet vágsz hozzá, vagy limonádét készítesz belőle. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: