„ Mi a fontosabb: szeretni vagy szeretve lenni? ”
„ Erkölcsi emelkedésünk mértéke kollégáink által elkövetett hibák, tévedések és bűnök számával egyenes arányban növekszik. ”
„ Sajátos volt a némaság, a természetfölötti csönd, a szavak nélküli megértés, ami oly ritkán érinti meg az embereket: a fátyol föllebben, ismét leereszkedik, az ember nem emlékezik, mit látott, de tudja, hogy látott valamit, s hogy ettől fogva soha többé semmi nem lesz már úgy, mint annak előtte. ”
„ A világ mai urai számára ez az Isten, a meredek arányban növekvő fogyasztás és az ebből kinyerhető profit. A többi az mind másodlagos. ”
„ Milyen hízelgő, ha szolgák tömegei várják ugrásra készen a parancsunkat! És milyen elgyengítő. ”
„ Csak úgy, véletlenül, a bolond is megláthatja a dolgok állását, de tudatosan kell látni mindent, tudatosan! ”
„ Vannak dolgok, amiket nem szabad kimondani, mert ha egyszer kiejted őket a szádon, ott meg is rekednek, és azzal vége. Nem válik belőle valóság. ”
„ Az elefánt szürke, de nem minden elefánt, ami szürke. ”
„ Az emberek egy része azzal van elfoglalva, miért történnek jó dolgok rossz emberekkel, míg mások arra kíváncsiak, miért történnek rossz dolgok jó emberekkel. ”
„
- Be kell ismernem – mondta sóvárogva, és karba tette a kezét -, a reménytelen szerelem sokkal jobb, mint az igazi. Mármint azért, mert tökéletes.
- Semmi sem tökéletes – jegyeztem meg.
- Semmi sem igazi – felelte. – De ameddig valami el sem kezdődött, legalább nem kell aggódnia amiatt, hogy vége szakad.
”
„ Néha a funkció feledteti velünk az esztétikai hiányosságokat. Arról nem is beszélve, hogy a rútnak is megvan a maga esztétikája. ”
„ A háborúban bármelyik fél is hívja magát győztesnek, nincsenek győztesek. Mindenki vesztes. ”
„ Olyasmiért sohasem szabad elnézést kérni, amin úgysem lehet már segíteni... Ezzel csak tetézzük a sértést. ”
„ A fogfájós ember mindenkit boldognak képzel, akinek jók a fogai. ”
„ Az élet szép. Viszonylag. ”
„ Hát csak pénzzel lehet-e segíteni a szegényeken? Nem imádkozhattok-e értük, hogy Isten segítsen rajtuk? ”
„ A szabadság, ha bárki bárhogy élhet vele, megsemmisíti az egyenlőséget. Az egyenlőség, ha következetesen megvalósítják, megsemmisíti a szabadságot. ”
„ Ha megkérdezik, honnét jöttél, mondd, hogy "A hátam mögül", és arra, hogy hová mész, mondd, hogy "Az orrom után". ”
„ Igazából is zöldnek látszik az ember bőre, ha egy fa alatt áll, és mi csak hisszük azt, hogy mindig rózsaszín! Pedig ha például kék napernyő alatt ülünk, akkor kék lesz... ha meg a fák alatt, akkor zöld... És az ég sem kék igazából, csak annak látszik! ”
„
Csak az érzi meg a börtön szagát,
ki ismeri a szabadság illatát.
”
„ Hozzászoktunk a rosszhoz. A rossz megerősít saját felsőbbrendűségünkben, vigaszt nyújt gyengeségeinkre. Olyan meghitt kapcsolatba kerülünk vele, hogy már a jó lesz az, ami zavarba ejt, s amit nyomban meg is próbálunk ellenkező előjellel rosszra változtatni, jól ismert negatív mintáinkhoz igazítani. ”
„ Már csak azért is érdemes bölcsen élni, hogy irigyeljék érte az embert. ”
„ A megvesztegethetőség ugyanaz az emberek közt, mint a Jóistennél a könyörületesség. ”
„ Az újonnan megszerzett státushoz elkerülhetetlenül a korábbi elvesztésének érzése párosul, minden haladásra a veszteség árnyéka vetül. ”
„ Azok közül való vagyok, akiknek meggyőződése szerint minden a kevésben rejlik. A gyermek kicsiny, és már magába zárja az embert, szűk az agy, mégis abban ütnek tanyát a nagy gondolatok, és mindössze kis pont a szem, mégis mérföldeket ölel át egy pillantással. ”
„ Valójában két oka van, hogy az ember gyermeket hoz a világra és nevel: egyrészt mindez logikus következménye két ember tartós kapcsolatának; másrészt, mélyen belül, mindenkiben ott rejtőzik a vágy, hogy létrehozza saját "miniatűr" képmását. Mintha annyira különlegesek lennénk, hogy már szinte felfoghatatlan, hogy a világ hogy bírja ki, hogy csupán egyetlen legyen belőlünk. (...) A szülők többsége nem egyszerűen önmagát akarja viszontlátni a gyermekében, hanem önmaga sokkal jobb kiadását. ”
„ Kedves nyugdíjasok! Mi firkálunk, ti világháborút csináltatok. Akkor most ki szégyellje magát? ”
„ Mindenki a saját világában él. Ha meg akarjuk változtatni a világunkat, nekünk kell megváltoznunk. ”
„ Szívünk mindig csordultig van szeretettel. (...) A világ törvénye szerint viszont, amit valakinek odaadunk, azt elveszítjük. Vagyis, ha valamit valakinek átengedünk, azt többé nem birtokoljuk, és veszteség ér bennünket. A világ törvénye a hiányba vetett hiten alapul. Ha e törvények szerint cselekszünk, sosem leszünk igazán elégedettek. ”
„ Vita, gáncs, apró szeretetlenség, a hiúság sebei - nyom nélkül elenyésznek. Ami igazán érintette a személyiségünket, húsz év alatt sem évül el, sajnos; csak a rálátás lesz szélesebb, s a megítélés szigora vagy a kétségbeesés lesz enyhébb. ”
„ A táplálék jó, feltéve, hogy éhes valaki. Ha már nem éhes és étellel tömik még tovább, akkor a táplálék már rossz. Egy táj vagy egy kép, vagy egy zenemű, egy költemény csak addig lehet szép, míg a sors, vagy a körülmények nem kényszerítenek rá, hogy örökké azt nézd, vagy azt hallgasd. A legszebb dal is, ha két napig egyfolytában kell hallanod, elviselhetetlenné válik. ”
„ Amint gyermeket szül az ember, igazán soha többet nem gondolhatja, hogy "én". Mindig csak "mi". Mi a legjobb "nekünk". Noha ami "nekünk" a legjobb, az gyakran pocsék "nekem". ”
„ A logika vak, és sokszor csak a saját múltját ismeri. (...) A logika jó piramis - sakkozni, de a túlélés igényeihez túl lassú. ”
„ Ha nincs másod, csak egy kalapács, akkor mindent szögnek nézel. ”
„ Kutyaszorítóban sok minden megfordul az ember fejében, és hogy a szándékok közül melyik lesz az erősebb, az tucatnyi faktortól függhet. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: