„ Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot. ”
„ Nem is tudtad? Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti, hogy az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen, hogy kilép a testéből és egyenesen a te álmodba repül. ”
„ Mi a nagy álom? A nagy álom sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései előtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövő és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk. ”
„ Tedd félre "mindentudó" elmédet, és indulj befelé. Itt, ahol az álom és a valóság közötti különbség már nyilvánvaló, ellazulhatsz legbensőbb igazságodban. ”
„ Egy igazi álmodozónak fel kell készülnie arra, hogy minden áldozatot meghozzon az álmaiért. Még ha ez azt is jelenti, hogy fel kell áldozza önmagát. ”
„ Az álmok igazak, míg tartanak, s vajon nem álomban élünk-e mind? ”
„
- Vajon baj, ha az álmok összemosódnak a valósággal?
- Az attól függ, színtartó festékkel színezték-e az álmainkat. Mert ha az összemosódásnál ereszt a színük, kivehetetlen foltokat hagynak a valón.
”
„ Vajon a legtöbben nem vártak-e túl sokáig, amikor már késő lett, hogy szemernyit is megvalósítsanak abból, amire képesek voltak? Hajszolták a mindenható bálványt, a pénzt, a sikert... s nem árulták-e így el az álmaikat? ”
„ Mit érne az élet, ha nem mernénk nagyot álmodni, s ha kell, meghalni álmainkért! ”
„ Nem az öregedés miatt hagyunk fel álmaink követésével, hanem az álmok hiányától kezdünk el öregedni. ”
„ Alszom. Szilárdan lakom az alvást, akarom, irányítom, kirekesztem az álmokat, megtagadom, megtagadom. Az alvás most a szerelmesem, a feledésem, az ópiumom, az amnéziám. ”
„
Mi az élet? Őrület.
Mi az élet? Hangulat.
Látszat, árnyék, kábulat.
Legfőbb jói: semmiségek;
Mert álom az teljes élet,
Holmi álom álma csak.
”
„
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
”
„ Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket. ”
„ Felesleges az elmúlt vagy soha el nem jött álmokon gondolkodni, s helyette olyanokat kell beengedni, amik valósággá is válhatnak. ”
„
Véletlen volt, vagy csapda tán,
hogy egymást újra láttuk?
Azóta nem találhatom
helyem se itt, se másutt!
Megkérdem százszor is magam,
halottan is tovább élsz?
Kihúnytál vagy csak bujdokolsz,
mint fojtott pincetűzvész?
”
„ Az igazán természetes dolgok az álmok, miknek természetét nem érheti el a romlás. ”
„ Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van. ”
„ Mazochista vagyok. Továbbra is lesznek álmaim. Álmodozni fogok, amíg csak élek. ”
„ A látóhatárt kémlelte, megpróbálta követni a lenyugvó nap lángoló korongját. (...) Ekkor eszébe jutott a régi skót legenda, amely szerint az utolsó napsugár annak, aki megpillantja, hatalmat ad, hogy eloszlassa az illúziókat, és olvasni tudjon az érzésekben és a szívekben. ”
„ Álmodozni azért jó, mert megvan a lehetősége annak, hogy valóra válik, és amikor elvész ez a lehetőség, az vacak érzés. ”
„ Sajnos a túl sok álomnak az az ára, hogy több rémálom keveredik álmaink közé. ”
„ Az álmok mindig valóra válnak. Lehet, hogy nem éled meg, de attól még megtörténnek. ”
„
- Tudod-e, Rosemary Kelly, miből vannak az álmok?
- Miből vannak? Hisz csak álmok...
- Nem, nem azok. Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból vannak, meg részecskékből. Nézőpontokból vannak, képekből, emlékekből és megaláztatásokból, elveszett reményekből.
”
„ Az emberek többsége illúziók között éli az életét. ”
„ Az álmok olyanok, mint a csillagok: csak akkor pillantod meg őket, ha a mesterséges fényforrások kialszanak, pedig addig is ott voltak. Csak te nem láttad őket, mert a többi fény elnyomta a ragyogásukat. ”
„ Az mégsem lehet, hogy mindannyian egyformán álmodjunk. ”
„ Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom. ”
„
Az álom nem kárpótol a valóságért,
a valóság sem az álomért.
Az elérhetetlen e kettő között
vesztegel.
”
„ Semmit nem kaphatsz attól az elérhetetlentől, akit csak érzékeiddel vágysz, és megkeseríti álmatlan éjszakáidat, amint éhes kutyád sem ér semmit a hús képével. ”
„
A rémálmokkal az a baj, hogy nem tudsz felkészülni rájuk. Akkor csapnak le rád, amikor a legsebezhetőbb vagy, akkor döntenek romba, amikor teljesen védtelenül állsz.
És nem mindig alvás közben jönnek.
”
„ Az ész álma szörnyeket szül. ”
„ Az álmot ismét a valóságnak kell követnie. (...) Ha összehasonlítja a valóságos lét fájdalmait a mesterséges lét gyönyöreivel, sohasem kíván többé élni, csak örökké álmodni. Amikor azután elhagyja a saját külön világát a második világért, úgy fog rémleni önnek, mintha a nápolyi tavaszból a lappföldi télbe kerülne, úgy érzi majd, hogy elhagyta a paradicsomot a földért, az eget a pokolért. ”
„ Tanuljunk álmodni (...), s akkor talán megtaláljuk az igazságot - de őrizkedjünk attól, hogy álmainkat nyilvánosan közzétegyük, mielőtt éber eszünkkel meg nem vizsgáltuk őket! ”
„ Az erős feketekávé nem tartotta ébren, csak ha maga is kívánta. Régóta tudta a módját, hogyan ringassa álomba magát, amikor akarja. Gondolataink tárházából előveszünk néhányat, de nem ragadjuk meg, nem mélyedünk el benne, hagyjuk, hadd surranjanak át tudatunkon, hadd enyésszenek el csöndesen. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: