„ A fájdalmat el kell használni. Ha magunkba zárjuk, soha nem fog enyhülni. ”

„ De nincs, ki szórja széjjel búm homályát,
Én szenvedek mélyen s ártatlanúl,
S mosolygni többet e száj nem tanúl. ”

„ A gyötrő fájdalom keservesebb, ha rokonaink okozzák. ”

„ Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent. ”

„ Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. ”

„ Életem nagy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek (...). Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánatot jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk. ”

„ Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj. ”

„ Megfogtam a kezét, és ahogy megszorítottam, görcsös sóhaj szakadt fel a melléből, és már azt hittem, mindjárt sírva fakad, de visszanyelte a könnyeket, amik az előbb már ott remegtek a szemében. És ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. Egy nő sírva fakadt volna, de legalábbis minden felszakad belőle, kibeszéli magát. Egy férfi eddig jutott el, nem tovább, ennyit tudott felfedni a fájdalmából. ”

„ Fiam, ez öreg, reszkető sorokban
én sírok, ki méhemben hordtalak,
ki eggyé tettem órát, napot, éjet,
hogy etesselek, hogy dajkáljalak;
hús a húsomból, vér a véremből,
hogy emelhetnél te akkor kezet,
ha én zokogom, sikoltom feléd:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. ”

„ Fájdalom, a legnagyobb örömöket könyveknek köszönhetjük, a legnagyobb fájdalmakat emberek okozzák! ”

„ Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még? ”

„ Különös módon egyszer sem volt képes sírni. Bármilyen erős is volt a fájdalom, bármennyire is kitöltötte lényét, a könnyek nem jöttek. Sírt sokkal lényegtelenebb dolgok miatt -, de ha Galiáról volt szó, csak ürességet érzett. A könnyek gyülekeztek benne, néha még levegőt venni is nehezére esett, de kirobbanni nem tudtak belőle. Olyan volt, akár a fuldokló, aki azért küzd, hogy a szája ne kerüljön víz alá. ”

„ A tátongó szakadék szélére kerültél.
Úgy érzed, nincs menekvés.
De figyelj csak!
Léptek közelednek feléd, ismerős léptek.
Valaki szólongatva keres téged.
Figyelj. ”

„ Mert mi van, ha csak adott mennyiségű érzelmi mindentragasztója van mindenkinek, és én már elhasználtam az enyémet? Akkor hogyan ragasztgatom össze megint a szívemet a sok törmelékből? ”

„ Azt mondják, az idő gyógyít,
Hogy feledni is lehet - ”

„ Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok... ”

„ Botrányos igazság, mégis kikerülhetetlen, hogy a legnagyobb erő nem a teremtéshez, hanem a szenvedés elviseléséhez kell. Az egyénben rejlő erők mennyiségét tehát még mindig a fájdalmak földrengésingája jelzi legérzékenyebben. Még mindig a szenvedés leplezi le legútszélibb nyíltsággal az ember határtalanságvágyát; azt a be nem vallott sóvárgást, hogy mindent saját akaratának rendelne alá. ”

„ Keresem a hálószobámban, a fürdőben, az erkélyen, nincs sehol. Állok a szoba közepén és szólongatom. Furcsán, zavartan érzem magam, meg sem tudom magyarázni, miért, de pánikolok.
Amikor nem jön, összegömbölyödöm az ágyamon, és újra átélem az elvesztése fájdalmát. ”

„ Micsoda ez a világ? És miért kapunk annyira rajta? A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság. ”

„ A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl, hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni. ”

„ Milyen jó érzés elmondani valakinek, ami a szívünkben fáj. Mintha levegő és napfény jutna a fülledt, dohos szívbe. ”

„ Az igazi fájdalom néma; a könny és a kiáltás már a megkönnyebbülés. ”

„ Csak bámul és etet,
A könnyeken nevet,
Ő arctalan lehet,
Ő gyűlölve szeret. ”

„ Nem tudom, hogy a fájdalom hiánya egyenlő-e a boldogsággal, de a fájdalom minden bizonnyal kizárja. ”

„ A csend nagyobb fájdalmat okozhat, mint a legnagyobb lárma. ”

„ S ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: "Tessék, fájdalom. De akárhogyan fájsz majd, tudom, hogy ez rendben van így: mert ember vagyok." ”

„ Mint telefon az elhagyott lakásban, mely éjidőn reménytelen csörömpöl, úgy jajveszékel itt hiába lelkem, oly messze az élettől és örömtől. ”

„ - Mi lenne, ha kitörölnéd a fájdalmat?
- Nem akarom kitörölni. Bármennyire is rossz, szükségem van rá. Ez tesz azzá, aki vagyok. ”

„ Akárhogy is fáj, vigasz, hogy te fájsz. ”

„ Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is. ”

„ Nem számít, mennyire fáj, egy szerető szív sose hiábavaló. ”

„ Egyszer ment a tévében egy dokumentumfilm az óriás tintahalakról, megmutatták, hogyan lövelli ki magából a szépiafestéket, amikor meg akar pattanni az ellenség elől. A gyönyörű fekete festék úgy sötét ködbe burkolta; ez volt az elterelő hadművelet. Ilyen érzés az alkohol is a véremben. Ez a tintahal festéke, és el fog vakítani engem, hogy megléphessek mindentől, ami fáj. ”

„ Ez az egész világ egyéb se, csak egyetlen nagy, igazságtalan, rosszindulatú, alantas szemétség. És ebben a pokolförtelemben kik a hibásak? Mások! A többiek! Mind, egy szálig! ”

„ Fájdalmas, hogy nem vagy, de jobban fáj, hogy néha vagy. ”

„ Nem lesz itt erre soha olvadás. ”