A kategóriához 624 idézet tartozik (bővebb infó)


Sokféle szenvedés van a világon, és senki nem ússza meg szenvedés nélkül, ne gondoljuk hát, hogy különlegesek vagyunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindenünk megvolt, csak az az egy nem, amire a legjobban vágytunk: nem született gyermekünk. Így hát voltaképpen nem volt semmink.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A régi boldogság helyét halott csend vette át. De nézd csak, amott zöld hajtás ütötte fel a fejét a romok között... az új, jobb élet kezdetének jele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A magányos ember (...) nem nevet könnyen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Neked talán boldognak kell lenned ahhoz, hogy éld az életed, de nekem nem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elfeledett álmok, tönkrement életek,
Szétszakadt családok, fájó történetek,
Őszinte szó nem szép, nem őszinte a szép szó,
Ne csupán pillanatra, mindhalálig légy jó.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden tudás forrása a szenvedés.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden titok - csak bánatunk nem az!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A dolgok megtörténnek. Soha nem egyetlen pillanat műve, tudom jól, de mindig van egy pont, ahol átfordulnak. Nap mint nap megbántják az embert, a kis fájdalmak felhalmozódnak, összeadódnak, és ezt észre sem vesszük egészen addig, amíg egy napon aztán arra ébredünk, hogy a szívünk szétreped a nyomástól.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen -
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment - s nem látom tán sohasem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az örömet a lét búval együtt kinálja.
Nem megy minden, uram, vágyunkkal egy irányba.
Kell bosszankodni is, így akarja az ég,
Enélkül a világ túl boldog lenne rég.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Üres a fejem, a lelkem árva,
Egy nehéz súly húz vissza a magányba,
És hatalmába kerít engem a bánat,
Teljesen felemészt az önsajnálat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha egyvalamit megtanult ebből az egészből, az az volt, hogy milyen könnyű elveszíteni valamit, amiről azt hitte, hogy örökké az övé lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én úgy viseltem az aggodalmat, akár egy régi gyapjúpulóvert: folyton dörzsölt és szúrt, de akkor is minden reggel újra felvettem, szinte már megnyugtatott ismerős érintése. Hiába próbáltam, sehogy sem tudtam elképzelni magam nélküle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A vénkor udvara felett
a gyermekkor holdja mind fényesebb,
nincs is jelen, csak múlt álöltözetben:
soha nem gyógyul be a régi seb.
Azt szeretem, akit mindig szerettem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Előfordul, hogy ha valaki szomorú, zokon veszi, ha az okát firtatják; néha kéretlenül is megadják a választ, s végül órák hosszat sorolják az okokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megmaradt a hó, majdnem térdig ér. Figyelem magam mögött a nyomaimat, majd próbálok hátrafelé járni és ugyanoda lépni. Mintha csak elmentem volna, de visszafelé sose jönnék. Elkedvetlenít, hogy milyen soká lesz ez még.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott száz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali holt hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Senkit sem törölhetünk ki szívünkből anélkül, hogy helyén – ahol neve állott – egy sötét folt ne maradna vissza.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mi, akik ezeren és ezeren vagyunk, egyformán közönségesek, egyformán szegények, mit álmodoznánk mi a szerelemről? A szerelem egy kis meztelen kölyök, aki csak meleg, kényelmes termekben érzi jól magát; a mi fűtetlen szobáinkban megfagyna szegény.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Talán ezért nem tud sírni, döbbent rá hirtelen, ahogy száraz szemmel a mennyezetet bámulta. Mert mi értelme lett volna sírni, ha úgysincs, aki megvigasztalja? És ami még rosszabb: ha úgysem tudja megvigasztalni magát?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudhatjuk, milyen mély, milyen tágas a szívünk, míg a nyomorúság rá nem bocsátja felhőit és el nem árasztja sötétséggel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mit számít, mit kap az ember, ha előtte elveszít mindent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudtam, hogy a szomorúság olyan, mint egy spirál: amikor már azt gondolnád, hogy elértél a legmagasabb pontjára, és átértél a hegyen, akkor újra lefelé vezet az út, míg végül a legmélyebb pontra érkezel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmi nem tökéletes itt a földön, csak a nyomorúság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármily elképzelhetetlen, életünk legszomorúbb percében életünk legboldogabb pillanatának is helye lehet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bú ha jő, nem jő mint egyes őrszem:
Egész dandár beront.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha nyugtalan lelkem és félek,
hogy nem mondhatom el,
azt, hogy nélküled semmit sem érek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sötét szememben
könnyed örökké ragyog.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindenféle lelki levertség végső oka a hitetlenség.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az elérhetetlen célok könnyei vagy a céltalanság könnyei keserűbbek?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Óh, ha a földi bánat örömmé válnék: de boldog lenne egyszerre a világ!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bárcsak ne lenne ennyi ideje az embernek gondolkodásra! Nem szeretem, ha van időm gondolkodni. Olyankor mindig elkeseredem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A lelkem haldoklik valami miatt, amit nagyon nehéz diagnosztizálni, és még nehezebb gyógyítani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás