„ Kiszóródott belőlem az oktalan homokszemek szerével minden tétlen, álmatag, szavakba nem köthető gondolat. ”
„ Az életben egyszer lent vagyunk, aztán meg fent, tehát ha minden rossz, nem kell úgy elkeseredni, mert egy idő után már csak jó jöhet. Pánikolni a hullámvasúton sem akkor kell, amikor a lejtmenet jön, hanem ha egyszer csak elfogy a sín. Addig pedig minden egyes elszenvedett seggberúgás csak egy lépéssel előrevisz. ”
„
Te is kérdezel engem s én hallom szavad,
Azt felelem, hogy nem felelhetek, magadnak kell rájönnöd.
”
„ Ne várjuk se magunktól, se párunktól, hogy mindig ugyanaz maradjon, hanem fogadjuk el, hogy társunk bármelyik pillanatban meglephet minket, sőt mi magunk is meglephetjük magunkat azzal, hogy meg tudunk változni. ”
„ Csak aki előre megy, az meri megengedni magának, hogy hálás is legyen annak, aki megelőzi. ”
„ Minden egyes kultúrának rendelkezésére állnak az önkifejezés új lehetőségei, melyek feltűnnek, megérnek, elhervadnak, és sosem térnek vissza többé. ”
„ Én megyek a fejszéhez, nem az jön hozzám. ”
„ A legerősebb acélt a pokol tüzén kovácsolják. Folyamatosan ütik-verik, mielőtt újra belemerítik az olvadt tűzbe. A tűz ad neki erőt és rugalmasságot, és az ütések adják meg az erejét. Ez a két dolog teszi a fémet hajlékonnyá, és ettől képes ellenállni minden csatában, amivel szembe kell néznie. ”
„ Felnőtté válni azt jelenti, hogy vastagon befedni, elrejteni azt, ami egykoron annyira igaz volt. Tenni ezt azért, hogy vastagon befedjük, elrejtsük azt, hogy elárultuk önmagunkat, a vágyainkat, játékos, kalandos kedvünket, nevetésünket. Száműztük vagy becseréltük, áruba bocsátottuk. ”
„ Rá kell találjunk újra az élet jelenlétére, örömére, ízére, még a legkegyetlenebb nehézségeken keresztül is, anélkül, hogy tagadnánk vagy elfojtanánk azokat. Se angyali, se ördögi dolgokra nincs szükség, csupán a lehető legtudatosabban kell megtapasztalnunk megtestesülésünket, próbálván kikerülni szokásos csapdáit. Ilyen csapda lehet például, amikor régi, rosszul vagy sehogy sem ápolt sebeink által kialakított működési szokásaink és elveink alapján élünk, illetve, amikor idealizálásba, ábrándozó spiritualitásba menekülünk. ”
„ Elképesztően sokat tanultam, és nem csak a rosszról. Megismertem érzéseket, sok embert, másfajta világot, és a sok negatívum mellett persze egy csomó élmény, és pozitívum is ért. Idővel már profitáltam is belőle. Kihívás volt napról napra szembesülni ezekkel a dolgokkal. (...) Az utam megtalálásában, és a felnövésben talán ez segít majd a legtöbbet, és ki tudja, most mi jön. ”
„ Ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk. ”
„ Ha nem vagyunk egyedül, erősebbek vagyunk, és könnyebben kiderítjük, hol rontottuk el, és hogyan változtassunk irányt. ”
„ A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni. ”
„ Csak a tűz edzi erősre a kardot. ”
„ A kudarc és a visszautasítás nélkülözhetetlen lépések a sikerhez vezető úton. A hibáinkból tanulunk, és egyre közelebb jutunk a céljainkhoz. (...) A sikeres emberek számára nem létezik kudarc, csak tapasztalatszerzés. ”
„ Úgyszólván kétszer születünk meg, egyszer létezni, másodszor élni. ”
„
A nagy nép olyan, mint a nagy ember.
Ha hibát követ el, felismeri.
Ha felismerte, beismeri.
Ha beismerte, kijavítja.
És aki rámutat a hibáira, azt a legjóságosabb tanárának tekinti.
”
„ Csak akkor tudjuk meg, kik vagyunk, ha kiderítjük, honnan jöttünk. Akkor aztán legyőzzük a múltat, vagy ráépítünk, vagy elfogadjuk - attól függően, hogy mit tartunk helyesnek. ”
„ Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág. ”
„ Azt hiszem, az ember nem láthatja világosan, mi lesz a következő lépés, ha nem látja, honnan indult. ”
„ A rácsodálkozás a megértés kezdete. ”
„ Az ember általában csak úgy 5-10 év múlva tudja meg, mi mire jó az életében. ”
„ Az én hitem szerint földi létünk azt a célt szolgálja, hogy lelkünk nemesedjen. ”
„ Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk. ”
„ Az ember csak tévedésekből, csalódásokból, vesztett csatákból tanul, és csak így tudja mindig újrakezdeni a harcot. ”
„ Mindenki hisz benne, hogy az erőfeszítéseiért elnyeri jutalmát, és hogy egyszer majd megérti mindazt, ami útközben történt. ”
„ Csomószor nem tudhatod, hogyan hasznosul egy tapasztalat, de semmi nincs feleslegesen, mert majd eljön az ideje. Már csak ezért is kell, úgy, mint Edith Piaf, nem bánni semmit. ”
„ Előbb egy kis erőgyűjtés, belső építkezés, alapozás, és majd azután nekiállok a piszkos melónak. Fundamentum nélkül nincsen torony. ”
„ A fény harcosa tudja, hogy vannak hibái. De azt is tudja, hogy egyedül nem tud fejlődni. ”
„ Az életkor csak egy szám. Az érettség egy választás. ”
„ A kicsi ember (a gyerek) nem azt felejti el, amit tanult - legfeljebb azt, akitől tanulta. És ez lényeges különbség. Nagyon-nagyon fájó különbség, de legalább annyira vigasztaló is. ”
„ Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott. "Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle nyüzsgő összevissza akarat, ami mind előbbre visz valamit... de mért és hova, ki tudja azt?..." ”
„ Amit rossznak tartunk... gyakran élénkítő és erősítő jóra változtatható, ha a szenvedő belső beállítottsága gyávából harcosra változik. ”
„ Változunk, hiszen a környezetünk is változik. A régihez való ragaszkodás visszatart a fejlődéstől. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: