„ Piros tollal jegyeztem fel a dátumot, amely naptól dermesztően hidegen hagy, ki mit gondol, terjeszt rólam, mert végeztem a kivagyisággal! Amely naptól nem érdekel, fel sem izgat, mi a menő, márkás, nagyágyús, decens és a legfrissebb trend szerinti. ”
„ A kapcsolattartásunkhoz hozzátartoznak az ikonok és az avatárok. Mint a középkorban a pajzsokon lévő minták, védelemként szolgálnak, és azt az önmagunkról alkotott képet mutatják, amelyet a világ felé tárunk. ”
„ Én nem provokálok, csak nem mismásolok. A kettő nem ugyanaz. A mai társadalmi közeg arra épül, hogy sunnyogjunk. Nem mondunk igeneket, nem mondunk nemeket. Nem állunk ki valami mellett, mert azon agyalunk, hogy az hasznos-e. ”
„ Meg kell hogy legyen a lehetőséged rá, hogy más-más emberekkel más-más személyiséged lehessen, mivel ezek a személyiségek mind benned vannak valahol. ”
„ Amint az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak róla mások, azonnal elfelejt önmaga lenni. ”
„ Embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Nem készen születünk embernek, hanem azzal a meghívással születünk, hogy legyen belőlünk ember. ”
„ Az igazi művészt nem kötik gúzsba a meglévő szabályok, ő nem vesz át egy megmerevedett sémát, hanem önmagából alakít ki egy új világot, s ennek felállítja sajátos törvényeit. ”
„ Nincs ego, nincs gyötrelem. ”
„ Megismételhetetlen színház vagyok, mint minden ember. Szereplőim mindazok, akikkel találkoztam. Ezt a pótolhatatlan és másolhatatlan színházat nagyra tartom mindenkiben. ”
„ Mindazt, ami bennünk van, gyerekkorunkban ültették el bennünk. ”
„ Ne az legyél, akinek mások látnak vagy látni akarnak - hanem az, akinek te látod magadat. ”
„ Ha el akarsz rejtőzni, mindig a tömegben tegyed, a tömegben ugyanis mindenki egyforma. ”
„ Olykor fájdalmat kell másnak okoznod ahhoz, hogy maradéktalanul hű légy önmagadhoz. ”
„ Az élet során bekövetkező pozitív változás kiindulópontját mindenki önmagában hordozza. Boldogulásunk titka abban rejlik, hogy miképpen bánunk értelmünkkel, érzelmeinkkel és tudatunkkal. ”
„ Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: "Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem." Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből. ”
„ Vannak a világon olyan dolgok, amiken lehet változtatni, és vannak, amiken nem lehet. Az idő múlásán például nem. Az idáig eltelt időben nem tudunk visszamenni, nem igaz? (...) Egy bizonyos idő múltán a dolgok megszilárdulnak. Mint a cement a vödörben. És már soha nem tudunk visszamenni a múltba. Vagyis ha a megkötött cement példáját vesszük, olyan, amilyen most vagy, nem lehet senki más. ”
„
Elvégre az vagy - ami vagy.
Viselj parókát milliónyi fürttel,
Járj ölnyi sarkakon vagy trónra ülj fel,
Az maradsz mindig, ami vagy.
”
„ Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgatnunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk. ”
„
Lábtörlő alatt lapul a kulcs,
Rajta állunk koszos cipővel.
Otthonról hozott tulajdonság,
Hogy derekunk nem hajlik kellőképpen.
”
„ A háziasítható állatok hasonlóak egymáshoz; minden nem háziasítható állat a maga módján nem az. ”
„ Ha nem a világnak játszol, ha megéled magad, akkor a világ felfigyel rád. Mert az ember mindig felfigyel arra, ami igaz: a médiának és a reklámoknak köszönhetően manapság már annyi a talmi, hogy mindig feltűnik a valódi. ”
„ Légy önmagad, ne az, aminek hiszed magad, vagy ami lenni szeretnél, sem pedig az, aminek látszani akarsz mások szemében, vagy aminek mások tartanak. ”
„ Egyszerű lánynak tartom magam, akinek ugyan más élete van, sokan imádják, nagy körülötte a felhajtás - de már régen rossz, ha ez meg tud változtatni valakit. ”
„
Széthulltam arra
az egy darabra, ami
mindig is voltam.
”
„
Nem leszel több, ha csak beszélsz
Olyan légy, mint a szívverés
Ritmusa nem sok, nem kevés
Ismerd hibáidat, bánd a bűnt
Ne kívánd, ami messze tűnt
Vedd észre végre, hogy ki vagy,
S ahhoz örökre hű maradj.
”
„ A kreatívak sokszor szeretnek a háttérben maradni. Ők ezt elvonultságnak nevezik. ”
„ A kamaszok azt hiszik, ha a felnőtteket majmolják, maguk is felnőttek lesznek, de a felnőttek maguk is gyerekek, és menekülnek az élet elől. ”
„ Egy személy képes ajtókat megnyitni, de egyedül a személyiség képes nyitva tartani őket. ”
„ Az újszülött nem érti még, hogy teste jobban hozzátartozik, mint a körülötte levő tárgyak; játszadozik lábujjával, és nem fogja fel, hogy az inkább az övé, mint a mellette fekvő csörgő; csak fokról fokra, a fájdalom révén kezdi érzékelni a test tényét. Hasonló tapasztalatokon kell átesnie az egyénnek is, hogy énjének tudatára ébredjen. De míg minden egyén tudatában van annak - és itt a különbség -, hogy teste különálló és teljes szervezet, nem mindenki fogja fel, hogy teljes és különálló egyéniség is. ”
„ Az lenne a legjobb, ha az ember egyáltalán nem öltene szerepet, hanem a saját mivoltában jelenne meg, nem igaz? Nincs ravaszabb dolog, mint a saját mivoltunk, mert annak senki se hisz. ”
„ Erkölcsi érzék... Egymagában több minden egyéb érzéknél, és értéknél is. Egymagában az egész ember. Ha megvan, ez sugárzik le rólunk, ha nincs meg, ennek hiányát érzi rajtunk mindenki. Akkor is, ha angyalian szépek vagyunk. ”
„ Hálás vagyok érte, hogy hagytak gyereknek lenni! Nem oktattak, nem neveltek, nem irányítottak úton-útfélen és minden pillanatban. Hagytak annak lenni, aki vagyok, aki leszek. ”
„ Az elme a takács, ő szövi a jellem belső szövetét és a körülmények külső szövetét is. Amit addig tudatlanságban, fájdalomban és bánatban szőtt, szőheti megvilágosodásban és boldogságban is. ”
„ Túlságosan individualista vagyok ahhoz, hogy hagyjam magam begyömöszölni egy mindenkit egy kalap alá vevő és meglehetős gyűlölettel emlegetett hímnem többes számába. Rám ne következtessen abból, hogy milyen a többi férfi. Ez sértő rám nézve, méghozzá nagyon! ”
„ Aki nem emlékezik, az nincs. Az emlékektől lesz egy ember valóságos, tőlük lesz a múltnak teste. Az ember egyénileg is, csoportosan is tanuló lény, s ha van esze, nem ismétli meg a bajhozó hibáit. A személyiség: reflektált emlékezet. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: