A címkéhez 192 idézet tartozik


Ahány levél lengedez
szél ringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A magány olyan, mint egy
Árva harmatcsepp egy levélen.
A kis szél is rezgeti,
A levelet meglibbenti,
Egyensúlyát, ó, elveszti,
A földön porrá zúzódik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Itt hagytál, mint levél az ágat,
Erdőt a vándormadarak,
Elvitted mosolyod sugarát
És szívem árva, bús maradt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Télen 17 szál rózsa,
Majd nyár; s az álmom vált valóra.
Most ősz van, hullanak a levelek,
De én ígérem, hogy nem engedem el két kezed.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Idelenn hullanak a levelek,
S én hulló levelek útján megyek,
És magammal, és mással,
És az Istennel perelek,
S lényem törvényét félve kutatom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hervadt lótuszlevelek hadd lengjenek,
az eső panaszát megértetik veled.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Álltam, és a fájó emlékeimen töprengtem. Nem bírtam elkapni őket. Hát legyen. Szétrohantak a semmibe, mint a levelek a sikátorokban, a levelek, amelyeket a kis tetőkertekből tép és hullat le a zöld foltos falak mellett a szél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ez egy utolsó levél, és vége van.
Éreztem valamit, azt hiszem.
Szégyellni kéne most magam,
Árnyékot vetsz a szívemen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vajon hogyan tolják ki magukat a ragacsos burokból a vidám apró levelek? Honnan veszi az üzenetet a sötét verem mélyén a krumpli csírája, hogy áttörve héjat, műanyag hálót - induljon? A kotlós forró testtel üli fészkét, kotyogva igazgatja titka rejtegetőit, a meleg tojásokat... Ki küldte rá a lázat, a lázadó kedvet, hogy feledve szemet, gondtalan kapirgáló reggeleket, tüzes testtel életet adjon... És ki küldi a kába méheket a korai hunyor fürtös virágához? Beleájulni, belealudni, beleszerelmesedni az első édes, illatos pillanatba... Ki súg rigónak, cinegének, hogy füttyükre vár a fák között langyosodó levegőben minden, ami él. Tudják-e vajon a könnyű röptű szabadok, az eget a földdel összekötő pacsirta, a léha múltú kakukk, hogy hangjukat fájdalmasan nélkülözte, mint megbüntetett kisgyerek, a világ...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Túlélték az estét, noha Tad halott volt. A következő napot is átvészelték. Meg az azután következőt. Nem sokkal lett jobb a helyzet sem augusztus végén, sem szeptemberben, de mire elsárgultak a levelek, és hullani kezdtek, egy kicsivel jobb lett. Egy egészen kicsivel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szavak, elvek és
hit - lehullnak rólunk, mint
a falevelek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden, ami az otthoni rádióból, levelekből, újságokból eljut hozzám, (...) elindít bennem egy érzésfolyamatot, amelyet nagyon nehéz meghatározni. Nem harag ez, nem is ellenérzés; több is, más is. Valamilyen megrettent befele-fordulás a válasz, amellyel e hírekre a lelkiismeretem felel -, a tehetetlenség süket és hűdött üressége.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Látod: a fecske útra kél,
hull a sápadt diólevél,
deres a szőlő, őszre jár -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy kattintás a megfelelő gombra, és már el is ment a levél. Ekkor éreztem meg az e-mailezés súlyos veszélyét: hogy nem hagy időt gondolkodni, tépelődni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amint a természetben nem találunk két egyforma falevelet sem, nyilván két olyan emberre sem találnánk, akik teljesen egyforma felfogáson lennének egymással.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életben a legjobb dolgokért nem kell fizetni - vagy legalábbis nem sokat. Gyönyörködni a naplementében, virágot szedni a mezőn, majd a csokorral meglepni kedvesünket, csodálni az őszi falevelek színgazdaságát, feltöltődni az istentiszteleten, kéz a kézben sétálni egyet, vagy egyszerűen csak ücsörögni a verandán és tücsökzenét hallgatni - nem kerül semmibe. Együtt nekilátni egy doboz fagyinak, megrendelni a kedvenc pizzánkat, úszni egy nagyot, vagy megnézni egy remek filmet - valójában alig kerül valamibe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ékesszólás fortélyaiban, a mesterségbeli fogásokban járatos férfi, aki az élet minden dolgában hozzászokott a tollforgatáshoz, személytelen - hivatalos vagy irodalmi - írásaiban gyakran leplezheti valódi énjét. De a nő többnyire azért ír, hogy önmagáról beszéljen, és minden szavába beletesz egy kicsit saját magából. Nem ért a stílus fortélyaihoz, mesterkéletlen kifejezéseivel gyanútlanul kiszolgáltatja magát. Híres nők levelezésére, emlékirataira gondolt, amiket olvasott. Milyen pontosan megmutatják magukat az írásaikban, a finomkodók, a szellemesek, az érzelmesek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én most olyan közelről látom a halált, hogy gyakran szeretném kinyújtani a karomat és visszalökni... azt látom mindenütt. Az úton eltaposott féreg, a lehulló falevél, egy fehér szál, amit valamelyik barátom szakállában észreveszek, a szívemet tépi, és fülembe kiáltja: itt van!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Itt hűvös ősz van. Lehullott már
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tükörből vörösen égő szempár nézett vissza rám, sárgával pettyezett, feketébe foglalt szürke írisz csillogott a rózsás-fehér arcban, mely haloványabb volt, mint valaha. A hajam vastag fonatokban hullott a vállamra, fakó volt, mint a kőrisfa kérge, a vége pedig fénytelen aranyszínben játszott, mint a tölgyfák levele télvíz idején. Az arc, melyet keretezett, szokatlanul szomorúnak és beesettnek tűnt. Talán a gyertya pislákoló fénye tette, de mintha valaki másnak az arcát látnám, egy idegenét. Egy asszonyét, nem pedig egy gyerekét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szerencse, hogy a valóság és a képzelet határán nincs útlevélellenőrzés, sem vámvizsgálat, de (...) senki sem lépheti át büntetlenül a valóság és a képzelet határát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy megsárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, mely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elalszanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, melyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, melyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében. Szeress minden levelet, Isten világosságának minden sugarát. Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent. Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt. Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni. Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? Azt kell megtanulni.
Nem szabad, csak fölfelé hullni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
"A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság, egyre kevesebb szex, előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet?
Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy-egy levél lehull a tóra.
Horpadt bronzérem volt korokból.
Elmúlt évszakok mementója.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy nő levelet soha ki nem dob, ha rajta múlik. Még akkor sem, ha az volna a bölcsebb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nézd, egy vörös pókliliom. Tudod, miért nevezik az emberek a búcsú virágának? A pókliliom virága és levele sosem látható egyszerre. Amikor a levelek elszáradnak és lehullanak, akkor kezd nyílni a virág. Olyannyira vágynak egymás után, hogy rügyeket és bimbókat növesztenek. Bár soha nem találkoznak, az idő múlásával továbbra is vágynak egymásra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden neked írott levelem szerelmes levél volt. Mi más is lett volna? Most már tudom, hogy mindegyik - kivéve ezt - rossz szerelmes levél volt. A rossz szerelmes levelek azt kérik, hogy viszontszeress, a jó szerelmes levelek viszont nem kérnek semmit. Büszkén jelentem, hogy ez az első jó, neked írott szerelmes levelem, mert semmit nem kell tenned. Már megtettél mindent. Elég emlékem van rólad ahhoz, hogy örökké kitartsanak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás