„ Az ember ne követelje túlságos önfejűséggel igazának elismerését, mert csak az ellenkező eredményt éri el vele. ”
„ Aminek értéke van, eltörhet. ”
„ Jaj az egész nemzetnek, harcos magyari ősök ivadékainak, ha kihalásra ítéltettünk. Koppány meg a többi után minket is kipusztítanak, nem fegyverrel, hanem annál sokkal rosszabbat tesznek: magyariak lelkét lopják meg lassan, alattomosan. Hosszú, kínos haldoklásra akarnak kárhoztatni. ”
„ A gyötrelem és gyönyörűség határosak, és minden szempillantásban összetalálkoznak. A szerelem a legmagasabb tetője a boldogságnak, de változhat a boldogtalanság legmélyebb örvényévé. ”
„ Aki helyes felismerésekre vágyik, annak előbb helyénvaló kételyeket kell támasztania. ”
„ A közönyösség pestise sok mindenre hozott már pusztulást. ”
„ Nekem viszket a tenyerem, s fölpezsdül bennem a vér, ugyanaz a vér, mely a nagyapám ereiből 1849-ben lecsurgott az isaszegi síkra. Mert vadmagyar, fájdalmasan magyar vagyok, minden szociológiai tanulmányom ellenére is, s az is maradok. ”
„
Béke veled, béke szívem.
Válni kell, váljunk szelíden.
”
„ A pesszimista és optimista emberek gyakran vonzzák egymást. Az optimista szerint a pohár félig tele van, a pesszimista szerint viszont félig üres. Az optimista a lehetőségeket, a pesszimista a problémákat veszi észre. Mindannyiunkra jellemző, hogy milyen a beállítottságunk, ám ennek gyakran nem vagyunk tudatában. ”
„ Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját! ”
„ Annak, aki vár, az idő minden ajtót kinyit. ”
„ A remény nem törött szárnyú madár, s a valóságot megálmodni szabad, sőt szükséges is. ”
„ Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára! ”
„ Az ember társas lény, nem jó neki, ha egymaga van. ”
„ Ne tartsuk magunkat túl bölcseknek, s mindjárt nem leszünk túl ostobák gyermekeink szemében. ”
„ Boldoggá tesz az a tény, hogy mellettem vagy és láthatlak téged, de ha újra és újra csókolhatnálak, átkarolhatnálak, és ezzel összekuszálnám a dolgokat olyannyira, hogy ezzel mindent megkaphatok belőled, akármit, amit akarok, akkor boldogabb lennék. Az egy álomba illő pillanat lenne. ”
„ Mind félünk tőle, hogy kifürkészik az érzéseinket és a titkainkat. Pedig az igazság az, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami a felszínre ne kerülne. ”
„ Az emberek olyanok, akár a házaik: teli vannak titkokkal. Vagy a titkok uralják őket, vagy ők a titkaikat: szorosan magukhoz szorítják, hazug nyelvük béklyóba köti az igazságot. De az igazság, akár a tegnapi pecsenyelé, mindig a felszínre tör. Addig-addig tekereg legbelül, addig növekszik, míg kitör a megdagadt nyelv béklyójából. Amikor eljön az ideje, kiköpi a szavakat, amelyek áthasítanak a levegőn (...). Az igazság és az idő mindig együtt jár. ”
„ Ha én keresztet vetnék, ezt mondanám: a természetnek, a művészetnek, a tudománynak nevében. ”
„ Sose tudtam felfogni, hogy van az, hogy valaki félelemből nem meri kimutatni az érzelmeit. Nálunk olyan természetes volt az érintés és a simogatás, mint ahogy az ember levegőt vesz. ”
„ Nélküle meghal a gyermek. Lelki nyomorék lesz a felnőtt. Nagy, de rendkívül ingatag a hatalma. Hol a legjobbat, hol a legrosszabbat csalja elő belőlünk. Egyszóval nincs nála rejtélyesebb jelenség a világon. Hogy mi ez? Természetesen a szeretet. ”
„ Amikor az embernek azt mondják, hogy rossz a veséje, vagy megnagyobbodott a szíve, és gyógyítani kezdik, vagy azt mondják, hogy őrült vagy bűnöző, azaz: amikor a környezete hirtelen valami okból felfigyel az emberre, akkor az ember már tudja, hogy zsákutcába jutott, amelyből nincs többé kivezető út. Keresi, keresi a kivezető utat, és egyre jobban belegabalyodik. És ebben az esetben az ember nem tehet egyebet, mint hogy megadja magát, mert semmiféle emberi erőfeszítés többé meg nem mentheti. ”
„ Nem fogok dühöngeni: filozofálni fogok. Ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet. ”
„ Az élet egy utazás... Lehet, hogy ugyanannál a megállónál szállunk fel, de más irányban megyünk tovább. ”
„
Magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
”
„ Reggelizz egyedül, ebédedet oszd meg felebarátoddal, vacsorádat add oda ellenségednek. ”
„
"Az vagy nekem, mi
Hamletnek a színész-trupp:
játszottál; mehetsz - -"
”
„ A saját sorsunkat illetően vakok vagyunk. Ezt az érzékszervet vette el tőlünk az úristen, talán hogy ne tudjunk vele konkurálni, mert a jövőlátás vészesen közel áll a mindenhatósághoz. Ki lenne olyan bolond, hogy ne kerülné ki a rá leselkedő sorscsapást, ha teljesen biztos volna benne, hogy az bekövetkezik? ”
„ A Bibliát jogosan nevezik Szentírásnak is: aki elvesztette Istenét, ebben a könyvben ismét megtalálhatja. Aki pedig sosem ismerte meg Őt, azzal szembefúj az isteni szó lehelete. ”
„ A párkapcsolat az az ország, ahol a legalacsonyabb a várható élettartam. ”
„ Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon - egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker. ”
„ A könyveket ugyan nem berendezési tárgynak készítik, de nincs a világon semmi más, amivel ilyen szépen lehetne berendezni az otthonunkat. ”
„ Csak akkor tudom megérteni az egyszerű dolgokat, ha előbb megismerem a bonyolultakat. ”
„ Nincs az az ember, aki egy másik embert olyannak szeretne, amilyen. Változtatni akarunk rajta, mert mindig csak látomásokat szeretünk. Ami valóságos, arra nem vágyódhatunk, éppen azért, mert valóságos. ”
„ Az ember nem az adott körülmények, hanem az általa választott hozzáállás folytán boldog. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: