„ Amire valóban szükségünk van, az ránk fog találni. ”
„ Az ember az egyetlen állat, amelyik elpirul, nevet, vallása van, háborúzik, és szájon csókol. Tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy minél többet csókolózik az ember, annál emberibb. ”
„ Nem a rendkívüli éleslátás teszi naggyá az államférfit, hanem a jelleme. ”
„ De nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből. ”
„ A cél szentesíti az eszközt. ”
„ Az ember nem folytat olyan életet, amelyet még maga előtt sem mer védelmezni! ”
„ Mindannyian építünk valamit. Erről szól az életünk. Kell valami, ami a miénk. Megmarad vagy velünk jön, mikor elmegyünk, és nyomunk sem marad. Ki tudja, hogyan van elrendelve. De ez már nem is a mi dolgunk. ”
„ Döntés kérdése minden. Az is, hogy mosollyal, hálával és hittel felvértezve indulsz neki az életnek, avagy sem. ”
„ A türelem igazi próbája az, amikor valaki jótett helyébe jót vár. ”
„ Sokféle vadászat van. Némelyek hozományra vadásznak, mások csődtömegekre. Van, aki lelkiismereteket hálóz be, van, aki gúzsba kötve adja el az előfizetőit. Aki tömött tarisznyával tér haza, azt üdvözlik, ünneplik, befogadják az előkelő társaságba. ”
„ Végső soron az ember mindig csak azt találja el, amit célba vesz. Ezért úgy kellene, hogy minél magasabbra tűzze a célt - még ha eleve kudarcra van is ítélve. ”
„ Aki nem remélt semmit, nem eshetik kétségbe soha. ”
„ Úgy gondoltam, ha hagyom a dolgokat a maguk útján haladni, majd csak lesz valahogy. A dolgok pedig többé-kevésbé a maguk útján haladtak és többnyire mindig lett is valahogy. Akár a papírsárkány, amelynek elpattant a kötele, szabadon szállok, amíg csak akarok! ”
„ Aki nem tud beszélni, képtelen másokkal megosztani érzéseit és gondolatait. Olyan ez, mintha játékbabaként egész életét elszigeteltségben, álmok és remények nélkül töltené. ”
„ Minden dicsőségnél, minden tehetségnél többet ér: szeretni. Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember szerethet! (...) Szeretni valakit, felolvadni benne, érte élni, vele élni, vágyódni, vágyódni utána: ez az élet értelme! ”
„ A tudomány és a vallás nem ellensége egymásnak, hanem szövetségese: két különböző nyelven mondják el ugyanazt a történetet, a szimmetria és egyensúly történetét... a mennyország és a pokol, az éjszaka és a nappal, a meleg és a hideg, Isten és a Sátán történetét. ”
„ Lelkemet a mindenható Istennek ajánlom, kit mindig, mint a legfőbb jót forrón imádtam, habár tőle emberi gyarlóságomnál fogva sokszor el is távoztam, amit keserűen sirattam éltemen keresztül, s most is szívszaggatva bánok. ”
„ "Lehetetlen" nincs. Felső határ az ember számára alig van. Lehetetlen csak egy van: hogy ami eleven, vágyak nélkül éljen. ”
„ A hatalom mások megfigyeléséből ered, abból, hogy megállunk a háttérben, hogy tanulmányozunk, várunk, és aztán reagálunk. Soha ne szólalj meg elsőnek! Addig ne tervezz semmit, amíg nem tudod, hogy ellenséged mit rejteget az ingujjában. ”
„ Vezess, kövess vagy el az utamból! ”
„ Ha egyszer elszakad a fonál, ami összeköt minket, nem marad már senki, aki megmenthetne, ha elveszek. ”
„ Körülnézett, hol és hogyan tehetne jót az emberekkel. De ez igen nehéz feladatnak bizonyult. Az igazi tragédiákat éppoly nehéz megtalálni a nagy nyüzsgésben, mint amilyen nehéz kikerülni a tolakodó áltragédiákat. ”
„ Az a valami megöl minden reményt, ezt pillantják meg a rákos betegek az ágyuk melletti vizespohárban, amikor már az összes fájdalomcsillapító elfogyott, és a morfinpumpa nullát mutat, és még messze a hajnal, de a fájdalom nem távozik, csak egyre mélyebbre rágja magát a haldoklók álmatlan csontjaiba. És ez a valami él. Mindenkit gyűlöl, és végtelenül falánk. ”
„
Ahogy az élet megírt téged, úgy vagy tökéletes.
Kell a kéz, ami keres, kell a szíved, hogy tisztán szeress,
Kell az arcod, egy mosoly, hogy nevess,
Kell, hogy észrevedd azt, amit vakon nem tehetsz.
”
„ Azt úgyse lehet senkibe belesulykolni, hogy beletanuljon az arany középút életformájába, a megalkuvásra születni kell, s biztosan boldog is, aki rászületett. ”
„
Azt kérded, mit szeretnék idén,
Én pedig próbálok világosan fogalmazni:
Csak egy esély kell, hogy egyszer talán
Szebb napokra ébredünk.
Nekem nincs szükségem masnis dobozokra,
Márkás szeretetre, sem pedig üres dolgokra.
”
„ Ha sikeres akarsz lenni a világban, ígérj meg mindent, és ne teljesíts semmit. ”
„ Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő. ”
„ Annyit a magam buta fejivel is tudok, hogy az emberi élet rendje olyasmi, mint teszem azt a halak élete a patakban. A nagy fölfalja a kicsit, amikor teheti, s a kicsi, ha okos, elbúvik előle a gaz közé. Na már most, ha én nadragulya magját szórom a patakba, attól mind megkerül, előbb a nagy, de azután a kicsi is, és hamarosan mind a hasukkal fölfelé úsznak a víz tetején. Hát ezt csinálják ma a világgal is. Bolondság magját vetik beléje, hogy így tegyék egyformává a nagyot a kicsivel. S meglássa, addig kísérleteznek, amíg mi valamennyien a hasunkkal felfele leszünk, akár a döglött hal. ”
„ Van, hogy hónapokig észre sem veszed, hogy valami nincs rendben, hogy nem vagy boldog, miközben nem azt az életet éled, ami hozzád tartozik. ”
„ Azt mondod nem vagy különleges, mert a világ nem tud rólad, de ezzel megsértesz engem. Én tudok rólad. ”
„ Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tűnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül. ”
„ Már nem akarok, semmit se akarok, aludni akarok, és nem gondolkozni, nem tudni a létezésemről. Ki akarom iktatni magam a világból, vagy a világot akarom eltüntetni körülem... ”
„ Amikor elfogynak a szavak (...), amikor túl vagyunk a nehézségeken, a habozáson és a végtelen várakozáson, amikor a dolog a végéhez ér, először a kezdetekhez tér vissza az ember. ”
„ Talán csak azért van mindig újra meg újra háború, mert egyik ember sohasem tudja egészen átérezni azt, amit a másik szenved. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: