„ Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyűlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniük. ”
„ Az ember könnyelmű és ellenszenves lény, és a sakkozóhoz hasonlóan talán éppen a cél elérésének folyamatát szereti, nem pedig magát a célt. És ki tudja (kezeskedni nem lehet), hátha ezen a világon minden cél, amely felé az emberiség törekszik, csakis az elérés szakadatlan folyamatában, más szóval magában az életben rejlik, nem pedig a tulajdonképpeni célban, amely természetesen nem lehet más, mint a kétszer kettő négy, vagyis egy képlet, csakhogy a kétszer kettő négy már nem az élet, uraim, hanem a halál kezdete. ”
„ Szeretnénk azt hinni, hogy szükségesek vagyunk, nélkülözhetetlenek vagyunk, az örökkévalóságtól fogva valamire hivatva vagyunk. Valamennyi vallás, csaknem valamennyi filozófia és tudományok egy része is arról tanúskodik, hogy az emberiség fáradhatatlanul, hősiesen és kétségbeesetten próbálja tagadni önmaga esetlegességét. ”
„ A testi munka megszabadít a lelki gyötrelmektől, s ezért boldogok a szegények. ”
„ Az emlékezetem másképp működik, mint bárki másé. Úgy képzelem, hogy egy "normális ember" memóriája folytonosan van elrendezve, mint egy vonal. Az én memóriám viszont inkább olyan, mint egy ponttenger. A kérdésfeltevéssel mindig "fölszedegetem" ezeket a pontokat - hogy visszaérkezhessek az emlékhez, amelyet a pontok képviselnek. ”
„ Egy hűséges szív, amit bebörtönöztek, végül pengeéles lesz. Egy nap átszúrhatja a lelked. ”
„ A hálaadás nagy gyümölcse mindig az, hogy észreveszem azt, aki adta. Az ajándékokról feltekintek az ajándékozóra és kiderül: az életem legnagyobb kincse Ö maga. ”
„
Jöjjön, aminek kell,
A legszörnyűbb nap is csak lefut egyszer.
”
„ Semmi szükség rá, hogy indulatossá, rombolóvá válj, semmi szükség neheztelésre - mert a szerelmet nem lehet befolyásolni. Olyan, akár egy fuvallat. Látod... csak úgy jön. Ha ott van, ott van. Aztán elmegy. És ha elment, elment. A szerelem rejtély, nem irányíthatod. Nem is szabad irányítanod, nem szabad törvényesítened, nem szabad erőltetned - semmilyen okból. ”
„ Más, ha igazán szeretsz valakit, és más, ha azt szereted, amit elképzelsz róla. ”
„ Ahogy Burt az egyetemi zsargon finomkodásain gúnyolódva mondaná, kivételes vagyok - demokratikus jelző, arra való, hogy kikerüljük az olyan kárhozatos címszavakat, mint: tehetséges és szerény képességű (ami okosat és csökkent értelműt jelent valójában), és mihelyt a kivételes szó kezd valamit jelenteni, nyomban megváltoztatják. Az elv úgy látszik az: csak addig használj egy kifejezést, amíg az senkinek nem jelent semmit. ”
„ Aki a zenét szereti, soha nem lehet igazán boldogtalan. ”
„
Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.
”
„ Az emberek valódi erkölcsi erejét abból is megismerhetjük, hogy milyen szívósan ragaszkodnak előitéleteikhez. ”
„ Az életünket nem éljük, az életünk történik velünk. ”
„ Gondoljunk azokra a szeretetből fakadó cselekedetekre, melyekre a társunk vágyik, nekünk azonban nehezünkre esik, hogy megtegyük. Szánjuk rá magunkat a másik kedvéért ezek elvégzésére, ha ezáltal szeretet-tankja megtelik, és közelebb kerülhetünk egymáshoz. ”
„ Mikor a madárra rájön a fészekrakás, a hím tarka farkat ölt. Ez hazugság, csalás, mert természet adta tollazata szürke s nem tarka. A fa virágba borul. Ez is képmutatás, csalétek, mert a fa lényegét a föld alatti, rút gyökerek alkotják. De legtöbbet az ember hazudik. Sem virága, sem tollazata nincsen, ezért a nyelve a hazugság eszköze. Az úgynevezett szerelem, és ami sallang körülötte van, csupa szemenszedett, undorító hazugság. ”
„ Ha a férfi, akivel együtt élek, képtelen megérteni, mi az oka annak, amit éppen teszek, ha nem fogja teljesen fel, mi az, amitől beindulok, ha nem vagyunk tökéletesen ugyanazon a hullámhosszon, akkor mi értelme az egésznek? ”
„ Az egész világ egy nagy zavar, és te azt hiszed, hogy nem az. Senki nem tudja, hol vagyunk, mivel az igazság az, hogy nem vagyunk sehol. ”
„ Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla. ”
„ Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk. ”
„ A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik. ”
„ Mától a tiéd vagyok, mert te az enyém lettél. Jogod van az életemhez, ahogy nekem jogom van a tiédhez! Óvjuk egymást: Te engem, én Téged! Ha kell, a fegyvered leszek, ha kell, a takaród, és majd bölcsőd a sírodban, mert ezt a világot együtt hagyjuk el. Neked adom a lelkemet, mert már érzem benne a tiédet. Ameddig erővel bírom, magam mellett akarlak! ”
„ Olykor fájdalmat kell másnak okoznod ahhoz, hogy maradéktalanul hű légy önmagadhoz. ”
„
Menj el, te átkozott, te rémes,
másutt keresd, amit a sors ád.
Ölelj, de menj sietve, s hagyd el
az emberek elátkozottját!
”
„ A mosoly vidáman világító kisablak a közöny sötét éjszakájában. ”
„ Porból vétettem, és porrá leszek. Az élet csupa megaláztatás, csupa fájdalom (...), szeretnénk magunkat hozzákötni a boldogság szekeréhez, de minden fonal sorra szakad, főleg az aranyfonal. ”
„
Akármerre mész, felejtőt találsz,
Eltűnsz innen, akármerre jársz;
mindig az fogad, hogy belehalunk.
”
„ A fiatal nő elment mellettem a hóesésben, és reám mosolygott. A mosolyt köszönettel fogadtam, elvittem magammal, s egy ideig vigyáztam reá, hogy el ne olvadjon. Havas mosoly volt és lassan olvadt. A végén mindössze valami kevés nedvesség maradt belőle a lélekben; apró tócsa, nem nagyobb, mint egy könnycsepp. ”
„ Az út, mely a világból önmagunkhoz vezet, hosszú és bonyolult, s tele van ilyen kínos kitérőkkel, melyeknek értelmét, jelentőségét sokára ismerjük csak fel. ”
„ E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz e pimasz, mintha Káin állkapcája volna, ki az első gyilkosságot elkövette. Egy államférfi agya is lehetett, kinél most e szamár különb cselszövő; egy olyané, ki az Úristent is rászedte volna; nem meglehet? ”
„ Maga a halál is az élet feladatainak egyike. ”
„ Ezért van a hitünk, hogy akkor is lássuk mi a helyes, ha elvakít minket a kétség és a félsz. A hitünk határoz meg minket. Ha oda az ember hite, akkor kik vagyunk? ”
„ Néha úgy érzem, az emberi szív is csak afféle polc. Ha túl sokat pakolnak rá, valami óhatatlanul leesik, aztán szedegethetjük össze az összetört darabkákat. ”
„
S tudtam nagyszerűen, költősen szeretni,
Valaki számára egyetlenegy lenni,
Úgy-úgy elborulni részeg szerelemben,
Hogy bolond álmokban sem lehetne szebben.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: