„ Igen kevés mesélnivaló lenne a világon, ha soha senki nem tett volna olyasmit, amit nem lett volna szabad. ”
„
Annyi bánat a szívemen,
kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna,
szívem kettéhasadt volna.
”
„ Mikor jó egy döntés? Csak utólag derül ki. ”
„ Nem mindig könnyű. Lehetünk bajban, rossz helyzetben, tartósan nehéz helyzetben is. De egy új nap mégis új nap! És ahogy a földi Nap is minden reggel fölkel és eloszlatja a sötétséget, úgy föl kell hozni a belső napunkat is. Magától nem mindig jön fel. A világ, amelybe születtünk, ritmusra jár. Reggel föltámad, nappal kibomlik és él. ”
„ Ahogy a víz ellentéte a tűznek vagy a szent a profánnak, úgy és olyannyira ellentéte a játék a mindennapi világnak és a mögötte rejtőző idegen világnak. Minden játék azzal kezdődik, hogy elhatárolja magát az adott világtól. Mágikus kört von önmaga köré. Körülkeríti önmaga terét, a játékteret. ”
„
Tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
”
„ Amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember eltervezte, az élet mindig közbeszól és tesz arról, hogy ne legyünk nyugodtak, gondoskodik arról, hogy ismét legyen veszítenivalónk. ”
„ Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt. ”
„ A barátommal minden gondunkat elmondjuk egymásnak. Sokszor semmit nem tehetünk, hogy megoldjunk bármit is. De tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak, lesve egymás szavát, s ennél több segítség nem is kell. ”
„
Holtig terem az élet a fán,
ha mindig csak eleget markolsz.
”
„ Alighanem az a legnagyobb tragédia az életben, ha valaki semmiben sem érezheti magát fontosnak. ”
„ A test, eltérően egyes anyagoktól, nem csak hőre tágul. Tágul a szerelemtől, tágul a kudarctól. ”
„ Nyugodt, megfontolt, törvénytisztelő nőkkel gyakran megtörténik, hogy sötét gazemberekbe habarodnak bele. ”
„ Amikor a diákoknak odaadjuk a lejtőt és a sima golyókat, ezzel kiiktattuk a felfedezés és az eredetiség lényegében egyetlen elemét. ”
„ Nem jó, ha az embernek kívánságai vannak. A kívánság jól megérdemelt csalódást hoz, semmi mást. ”
„ Ha egy életen át ugyanazt teszed is (...), legalább ne mindig ugyanúgy tedd. ”
„ Mindenkit meg lehet vezetni, be lehet csapni, csak egyvalakit ne csapjunk be soha. Saját magunkat. Ha már így is, úgy is oda kell adnunk valaminket - kezdve gyermekkori álmainkkal és naivságunkkal -, legalább a józanságunk maradjon meg. A józanság is nagy ajándék, tekintve, hogy legfontosabb értékeink úgyis elvesznek menet közben. Engem nagyon korán megtanítottak arra, hogyan viseljem el a rengeteg fájdalmat. Szó szerint belém verték, hogy ne vegyek tudomást róla. Mindezzel csupán az volt a gond, hogy elpusztult vele sok más, értékes érzésem is. Mint a boldogság vagy a lelkiismeret. Ha nincs fájdalom, nem igazán érzek mást sem. Bűntudatot sem. ”
„ Aki egyedül unatkozik, az társaságban untat. ”
„ Barátok közt a hallgatás az igazi beszélgetés. Nem a szavak számítanak, hanem az, hogy nincs szükségük rájuk. ”
„ Első kézből, az életből merítse ismereteit és ne könyvekből, mert nézetem szerint még a legjobb könyv is mindig csak egy magánvéleményt fejez ki, és az életnek csupán elszigetelt részlegeit vizsgálja. Olyan tükör még nem volt, amely az egész világot visszaveri. ”
„ A felnőtté válás nem könnyű. Az első lépést ő akkor tette meg ezen az úton, amikor úgy döntött, hogy megszüli a gyerekét. Csakhogy a második lépés semmivel sem egyszerűbb. Neki is el kell fogadnia, hogy az életben senkinek nem teljesülhet az összes kívánsága. ”
„ Nincs csodálatra méltóbb az embernél. Bánj vele ezen érdeme szerint! ”
„ Kapcsolatban vagyunk a látható és láthatatlan világgal. Egyszerre vagyunk adók és vevők. Ha az agyadat elborítja egy gyilkos indulat, médiumává válsz a világ összes gyilkos, pusztító erőinek. ”
„ A tapintat az együttélés diplomáciája. ”
„ Volt már, hogy széttártad a karod, és csak pörögtél, pörögtél nagyon sebesen? Hát, olyan a szerelem: zakatol a szíved, és fejtetőre áll a világ, de ha nem vigyázol, ha nem szegezed a tekinteted egy nyugodt pontra, könnyen elszédülsz, tudod, és akkor nem látod, mi történik körülötted az emberekkel, és azt sem, hogy mindjárt elesel. ”
„ Jobban megértem magam az állatokkal, mint az emberekkel. Mert egyenesebbek, kiszámíthatóbbak. ”
„ Minden hadviselés megtévesztésen alapszik. ”
„ A boldogság egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk. ”
„ Amikor először esik a hó, az olyan szép. Még ha azonnal elolvad is. És ilyenkor mindig gondolni kell valakire. Muszáj gondolni valakire! ”
„ A gondolkodást eleve gátolja a hétköznapi pedagógiának az a gyakorlata, hogy a megoldást, az egyetlent keresteti. A mai tanulók a jövő még nem ismert problémáival állnak majd szemben. Ezért nem a most ismert megoldásokra kell tanítani, hanem a megoldandó probléma meglátására. ”
„ A jó emlékezetből telik ki az örökkévalóság. ”
„ A magyar író feladata minden időben az, hogy írjon, szóban és szellemben magyarul. Ha ezt teszi, nem kell politizáljon. Mert ha magyarul ír, magyar szellemben, lelkiismeretének és felelősségének parancsa szerint s nemzete iránt érzett aggódó hűséggel, ez már több mint politika. Ez már honvédelem. ”
„ Isten a Nagy Forgatókönyvíró. Kár, hogy az ember cenzornak képzeli magát. ”
„ Ne a haláltól félj (...), hanem a meg nem élt élettől! ”
„ A bűvös vonzerő csak az elragadtatott ember képzeletében létezik. Ha van benne annyi lélekjelenlét, hogy elhárítsa az igézetet, és meggyőzze magát, hogy nem is létezik, máris megmenekülhet. Akaraterő és hideg ésszerűség kérdése csupán az egész. Egyiptomban is biztosan akadtak erős, határozott polgárok, akik nem értették, miért imádják mások oly feltétel nélküli csodálattal Kleopátrát. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: