„
Már nem tudjuk, mit veszítettünk,
Nem gyilkol új vesztések gondja,
Dermedett álom minden tettünk
S minden álmunk egy dermedett tett:
S vagyunk ördögnél esettebbek.
”
„ Az emberek sokkal kevesebbet panaszkodnának a bajaik miatt, ha a náluk rosszabb sorban levőkhöz mérnék magukat. Ehelyett azonban mindig a náluk jobb sorban levőkkel vetik egybe helyzetüket, hogy morgásaikat és panaszaikat igazolják. ”
„ Az igazság elől nem bújhat el az ember azzal, hogy megfutamodik. ”
„ A fénykép az egyik legerősebb fegyver a világon, mert az emberek hisznek a fényképeknek, pedig azok hazudhatnak még akkor is, ha nem manipulálják azokat. A fényképek féligazságokat hordoznak. ”
„ Ami te vagy, annak kilencvenkilenc százaléka láthatatlan és érinthetetlen. ”
„ Nem akarok úgy tenni, mintha nem fájna. Elviharzik mellettünk az élet és mi oda se bagózunk egymásra. Semmi közöm ahhoz az emberhez, akihez a legtöbb közöm kellene, hogy legyen. Még azt sem tudom, hogy ez csak nekem fáj-e ennyire. ”
„ Vannak politikai helyzetek, amikor a baloldali válasz eredményez jobb hatékonyságot, máskor pedig a jobboldali válasz lehet eredményes. A két értékrend küzdelmes együttműködése a nemzeti kultúra politikai hatékonyságának a záloga. ”
„ Még a gazdag, szabad és fejlett oktatási rendszerrel rendelkező országokban is, ahol pedig a lehetőségek adottak, az emberek jobbára éretlen dolgokat tartanak fontosnak. Kevesen próbálnak valami abszolút dolgot keresni; a legjobb befektetésnek általában az számít, ha valaki hatéves korától húsz évet tölt el különféle iskolákban és egyetemeken. Sajnos azonban ez nem garantálja a boldogságot, és a síron túl még csak az sem segít, ha a rákövetkező harminc-negyven évben több pénzt keresünk. Csupán a legértelmesebb emberek elenyésző hányada talál rá a legerősebb és egyedüli tartós beteljesedésre, ami már kezdet nélküli idők óta jelen van minden lényben: a tudat megtapasztalására. Ha tudatosan használjuk ezeket a feltételeket, hogy olyan értékekre leljünk, melyek értelmet adnak az öregség, a betegség, a halál és az újraszületés során, akkor életünk értékessé válik. ”
„ Ne azt kívánd, hogy minden könnyen menjen. Kívánd azt, hogy legyen erőd legyőzni a nehézségeket. ”
„ Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. (...) Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, álmok, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! (...) Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért! ”
„ Két huncut ember van a világon: az egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja. ”
„ A nagy gondolatok a szívből jönnek. ”
„ Csak kétféle ember igazán elbűvölő: az, aki mindent tud a világon, és az, aki semmit sem tud a világon. ”
„ Néha tudod, hogy örökre megjegyzel egy-egy pillanatot, még akkor is, ha épp semmi sem történik. ”
„ Csak a halál árnyékában élve érti meg az ember, milyen leírhatatlanul csodálatos az élet. ”
„
Ne félj, ne aggódj,
a tűrés mindent elér.
Ha tiéd Isten,
tiéd már minden,
Isten egyedül elég!
”
„ Az igaz barátok azok, akik szembesítenek önmagunkkal, még akkor is, ha az az igazság, hogy nem szívesen valljuk be önmagunknak, hogy még mindig sok mindent kell megtanulnunk, hogy néha segítségre szorulunk, és hogy talán egy kiváló lehetőségen nézünk át. Hallva az igazságot, más ösvényre vihet minket az élet, de sosem tudhatjuk hogy pontosan, melyik ösvényre kerülünk. ”
„ Nincs szerelem első látásra meg első csókra. ”
„ Az álomfejtés az a királyi út, amellyel a szellem tudattalan működése megfejthető. ”
„ A szeretet gyakran úgy működik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni. ”
„ Ha rossz fiút találsz, bajt találsz. Ha a jót találod meg, megtalálod a szerelmet. ”
„ Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul. ”
„ A szülő nem tökéletes; kevés anya szent, nem sok apa érdemli meg, hogy bálványként imádják. Még az "ideális szülő" is legjobb esetben csak jó ember, márpedig jó emberek is tudnak kegyetlen dolgokat elkövetni. Nem fog összedőlni a világ, ha beismered, hogy apád szívtelen volt hozzád, vagy anyád nem figyelt eléggé rád, amikor ez neked fontos lett volna. ”
„ Két út áll előttetek: vagy ti uralkodtok az elmétek fölött, vagy az elmétek uralkodik fölöttetek. ”
„ A házasság igazi alapja a kölcsönös meg nem értés. ”
„ Eszembe jutott, milyen volt 18 évesen felnőttnek lenni. Azt hittem, mindent tudok. Körülbelül 21 éves voltam, mikor rájöttem, hogy kitörölhetem a seggem a tudásommal. Azóta ugyanúgy nem tudtam semmit, de legalább nagyon igyekeztem. Van, amikor ennél többet már nem tehet az ember. ”
„ Az életnek nem célja, hanem értelme van. ”
„ Nem lehet előre sikeresen eldönteni, hogy a kenyérnek melyik oldalát érdemes megvajazni. ”
„ Valakinek muszáj pesszimistának lennie. Ha nem lettek volna pesszimisták, sokba került volna az optimizmus az emberiségnek. ”
„ A tettnélküliséghez sem juthat el senki, míg nem járta a cselekvés útját. ”
„
A szívem mélyén elhervadt már minden virág
De megtanultam, mit jelent egy igazán jó barát
Ha bajban vagyok, elég az, ha rá gondolhatok
Hisz nélküle már nem lehetnék az, ki most vagyok.
”
„ Amilyen önmagadhoz vagy, olyan leszel másokhoz is. Ha szereted önmagad, másokat is szeretni fogsz. Ha képes vagy áradni a saját lényeddel, a kapcsolataidban is képes leszel áradni. Ha belül megfagytál, kívül is fagyott leszel. ”
„ Az élet egy nagy-nagy csalódás. ”
„ Ha minden tőlem telhetőt megtettem egy emberért, egy kapcsolatért, egy filmért, akkor képesnek kell lennem hátrálni egy lépést, és útjára engedni a dolgot. ”
„ Amikor valakit ennyire szeretünk, a rossz sokkal rosszabbnak, a jó viszont sokkal jobbnak tűnik. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: