„ Az ígéret arra való, hogy megszegjék. ”
„
- Tényleg az a tökéletes ember, aki teljesen konfliktus- és problémamentes?
- Nem, az a lobotómiás. (...) Ne sterilizáld az érzelmeidet. De tudjad, mikor nem szabad kimutatni ezt-azt.
”
„ Rettenetes és édes adomány, hogy emlékezni tudunk. ”
„ A fasizmus az emberi világ olyan tengelytörését jelentette, amely után egy letűnt kultúra idegenszerű maradványainak tűnnek a hangszerek. ”
„ Sajnos nincs más választásunk, kockáztatni kell. Felesleges időpazarlás azon tűnődni, hogy hogyan ér majd véget, mert lehet, hogy soha nem ér véget. ”
„ Behunyt szemmel fekve egy éjjelen át olykor sok boldog évtizedet élhet át az ember. ”
„ Mindig a látszat mögött van a lényeg. ”
„ Ha habozik igent mondani, mondjon bátran nemet. ”
„ Bánta már az ablakon kihajigált kisebb vagyont, amibe az önismereti túrája került, bánta, hogy egy éles kanyarral kifarolt a korábbi életéből. De legjobban azt bánta, hogy nem kapott helyette valami sokkal fényesebb újat. ”
„ Rendben van, hogy egyszer élünk, de ebbe próbáljunk bezsúfolni lehetőleg minél többféle létet. ”
„ Ha a természet nem szegecselte volna belénk az irigységet, (...) nem éreznének ösztönzést a versengésre. ”
„ Amikor a sirályok egy halászhajót követnek, azt hiszik, szardíniát fognak a tengerbe dobni. ”
„
Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.
”
„ Ha nem követtél el bűnt, nincs mit megbánnod, de ha nem bánod meg bűneidet, nem üdvözülsz. Mosd meg a lelked! Fürdőbe járunk, testünket mossuk? Hát a lélek? A lélek is fürdőt kér. ”
„ Lesznek mindenkor emberek, akik erre az önmaguk iránt való érdeklődésre, érzéseiknek ily beható megfigyelésére jogosultak, költők, akik kiváltságos lelki életüket biztosan, szépen tudják kifejezni, és ezáltal más emberek érzelmi világát gazdagítják. ”
„ A képzelet nem velünk született adottság. A tanárainknak, a szüleinknek kell kifejleszteniük bennünk. ”
„
A világvégén örömről beszélni,
Tolvajoktól alamizsnát kérni,
De én megteszem,
Mert érted, fiam, megéri.
Megtanítlak emberként élni!
”
„
Csalódtam sokszor már, és sok mindent bánok,
a mélyből én inkább a magasba vágyom.
Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem,
én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.
”
„ Az univerzum, ahol lakunk, amelynek egy parcellája vagyunk, nem más, mint az isteni Szeretet által Isten és Isten közé vetett távolság, distancia. ”
„ Anglia azért volt legyőzhetetlen évszázadokig (...), mert a titkosszolgálata két évvel előbbre dolgozott, mint a többiek, és mindig tudta, hogy mikor kivel kell szövetségre lépnie. ”
„ Amikor az embernek nincs családja, a barátok jelentenek mindent. ”
„ Egymás körül kerengő porszemek vagyunk a végtelenség egy sugarában. Nő és férfi azonos porszemnek látszik, azonos léleknek. És mégse azonos. Valamiképpen kétféle. ”
„ Ha valakihez igazán közel állsz, az, hogy te mérges leszel, vagy ő mérges lesz, rendben van, és ettől még nem változik meg a másik. A dolog csak része a kapcsolatotoknak. Megesik az ilyesmi. Az ember napirendre tér fölötte. ”
„
Véres a föld lábam alatt,
Lelőtték a pajtásomat,
Előre!
Én se leszek rosszabb nála,
Berohanok a halálba,
Előre!
”
„ Az öröm a jó dolgok ismérve. Ha növekszel az örömben, akkor fejlődsz, és úton vagy hazafelé. A közömbösség nem ad lehetőséget az öröm növekedésére. Sőt, ha bármi örömöd is volt, a közömbösségben el fog tűnni. ”
„ A test a lélek börtöne. ”
„ Harc nélkül elvesztett csata a fiatalon feladott élet. ”
„ Igaz, ami igaz, a hó valamivel szárazabb, mint az eső. ”
„ A válás mindig keserves. Állítólag a gyerekeknek a legrosszabb, de az én tapasztalatom szerint a legjobban az apa szenvedi meg. (...) Szülőnek lenni nem részfoglalkozás. Inkább tornászmutatvány. Ha az ember elengedte a trapézt, lezuhan; soha többé nem kapaszkodhat vissza. ”
„ A létezés egésze mindenki számára állandóan és tökéletesen nyílt, és mindenki annyit él belőle, amennyit akar. ”
„
Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építő-köveket?
Nem, már tudom, mit vegyek:
néked tavaszt rendelek,
bodzafát és kék eget,
rajta csokros felleget.
”
„ Nincs annál a csöndnél rosszabb, amely nehéz gyöngyként függ egy kínos beszélgetés fonalán. ”
„
December az úton
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel
kincset osztogat.
Piros ünnepet hoz,
fenyők illatát,
hóember a kertben
kicsípi magát!
”
„ A hiszékenység az ember gyengéje, ám a gyermek ereje. ”
„ A sci-fi írók látják az elkerülhetetlent. És bár a problémák és katasztrófák lehetnek elkerülhetetlenek, a megoldások nem. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: