„ Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos, szemtelen, kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen, B12-lhetetlen... ”
„ Könnyű a szökés nappal, de az éjszakában nincs kiút álmaink óriási ketrecéből. ”
„
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van, maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng, csak csönd, mely égig ér.
”
„ A félelem az emberi tudat legmegfoghatatlanabb és legtitkosabb rugója. ”
„ A szerelmek azért múlékonyak, mert alapjuk az önzés. Ezt senki sem ismeri be, sőt éppen az ellenkezőjét gondolja, mégis így van. Magunkat szeretjük a másikban, akit a legszívesebben bekebeleznénk, fölfalnánk, soha ölelő karjaink közül ki nem eresztenénk, s ha mégis elmegy, úgy érezzük, hogy testünk s lelkünk kitépett darabját is magával viszi. ”
„
Mondtuk szépen és durván,
Lelkünk ébredő vulkán,
Kitörni kész, s ami régi, mind elég,
S jön az újabb nemzedék.
(...)
Mert mi vagyunk a hurrikán,
Ezer éves út után,
Mindent felkavar, készülj fel,
Most mi jövünk.
”
„ Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betűivel ez az egy sor: - Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani! Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan. ”
„
Nehéz a boldogságtól búcsút venni,
én nem is magamtól teszem:
te hoztál tűzbe, te hagytál vízben,
éntőlem nem függ semmi sem.
”
„ Ha két kutya marja egymást, a harmadik ne avatkozzon bele. ”
„ Az írás gyakran nehéz dolog, de az ember néha úgy érzi, hogy elvarázsolták. Mindig biztos voltam benne, hogy a történetek a saját életüket élik, és hogy a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak. ”
„ Amint valaki hatalomra tesz szert, elveszti barátait. ”
„ A valóság és a megismerhetőség határai nem azonosak. ”
„
Jaj azoknak, akik szeretnek,
Mert nem hiszek már régen
A szivemnek.
”
„ Halál ”
„ Egy nekem tízezer, ha a legkülönb. ”
„ Amikor lemondunk az álmainkról és megtaláljuk a békét, van egy rövid nyugodt időszakunk. De a halott álmok elkezdik gyötörni a bensőnket, és tönkreteszik a környezetünket is. Amit el akartunk kerülni a harcban - a csalódást és a vereséget -, az lesz gyávaságunk kegyetlen hagyatéka. ”
„ A virág teljes kinyiltának idejében legközelebb van a hervadáshoz; a felhajított kő is legmagasabb pontján kezd hanyatlani és a gyümölcs akkor húll le fájáról, mikor megérik. Ez az anyagi élet tökéletlensége. ”
„ Hinni akarom, hogy nagyszerű dolog szabadnak lenni. Újra szabadnak. Készen arra, hogy megtaláljam életem szerelmét, azt, aki rám vár. ”
„ A háznak a becsületét a házigazda adja meg, és nem a ház a házigazdának. ”
„ Nincs nagyobb bűn egy olyan ítéletnél, melyet magad mondtál ki valaki fejére, mert úgy vélted, megteheted. ”
„ Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk. ”
„ Miközben párhuzamosan éljük életünket, embertársaink világába csak gyér betekintést nyerhetünk. ”
„
Hányan beszélnek még mindig Istenről,
akik remélik, hogy ő sem tud mindenről!
”
„ Ismeri netán a mondást: a képesség felülmúlja az értelmet. Nem igaz. Az értelem múlja felül a merszet. ”
„ Mindnyájunknak vannak hibái. Egyikünk sem közelíti meg a tökéletességet, még messziről sem, és azt kívánjuk, bárcsak jobbak lennénk. Azonban tudnod kell, hogy Isten úgy szeret, ahogy éppen most vagy, és irántad való szeretete soha nem lesz kisebb. ”
„ Úgy látszik, az embernek szüksége van arra a képzetre, hogy amíg ő él, a világmindenségben valahol egy trónus ragyog fölötte, és az adminisztráció szakadatlanul működik - lehetőleg az ő lelki üdve érdekében. ”
„ Az a tökéletesség számunkra, hogy hiányzik belőlünk a tökéletlen. Másképp értik viszont a tökéletességet az indiánok, akik, akárcsak Jézus is, nálunk inkább gondolkodnak holisztikus módon, a tökéletesség számukra a tökéletlennek az integrációja. Néhány indián törzsnél az a tökéletes szőnyeg, amelybe bele van szőve egy hiba is. Mert a tökéletességhez épp az a képesség tartozik hozzá, hogy elfogadjuk a tökéletlent. ”
„ Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani. ”
„ Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk? ”
„ Még a legközelebbi barátok és családtagok is meglephetnek váratlan reakciókkal, érzelmekkel. ”
„ Tegye félre az indokait és a reményeit, és vizsgálja meg, mi felé viszik a tettei. Ha nem tetszik az útirány, változtasson magán. ”
„ Vannak emberek, akik többet érnek és vannak, akik kevesebbet... akikre emlékezni fognak, és akikre nem. ”
„ Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól. ”
„ Azt hiszem, egyedül a falevelek ismerik a szép halál titkát. ”
„ Az ember naivitása, hogy újra és újra azt reméli, rossz után csak jó jöhet. Ritkán van így. Már az is öröm, ha a rossz más, enyhébb formában, némiképp változatosabban köszönt a világra. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: