„ Hiába fejlődik a világ, és hiába tartunk a kommunikációban is soha nem látott csúcsoknál. Bármikor, bárhol, bárkivel, bármi megtörténhet. De attól még az embernek, aki didergő lélekkel bóklászik az életben, és próbálja elfogadtatni magát másokkal, és próbál másokat magához közel engedni, ugyanazok maradnak a problémái. Ezen semmiféle telekommunikáció nem segíthet, nem változtathat, mindig így lesz, míg világ a világ. ”

„ Nincs ahhoz fogható rettegés, mint amikor egy emberben megrendül az érzékeibe vetett hite... ”

„ A szívben lakik a súgód. (...) Hogy valaki jó ember, vagy sem, megmondja. Aztán ezt nem ragozza tovább, hogy mennyire jó, de például, tudod, hogy bajban számíthatsz rá. A másikra nem. Hogy szeret-e valaki, vagy sem, a szíved megmondja. És azt is, ha már nem szeret. Te félreértheted, mert néha félre akarod érteni - de a szíved nem. ”

„ Az emberek mindenütt a megoldást keresik. Az agyuk zsibbad (a kereséstől). Annyi minden kavarog körülöttük, és bántja őket. Az arcukon látod az ütések és a fájdalmak nyomát. Bajban vannak. Folyton rohannak. Be kell vásárolniuk, el kell menniük a mosodába, a fodrászhoz, pénzt keresnek vagy sorban állnak a segélyért. A szegényeknek ez a feladatuk, a gazdagoknak meg az, hogy elköltsék a rengeteg pénzüket. Az is munka. ”

„ Bizonyos szempontból a világon mindenki meztelen. (...) Mindannyian szomorú, csupasz, szerteágazó lények vagyunk. ”

„ Ugyanolyan sok mindent lehet tudni abból, amit az emberek elhallgatnak, mint abból, amit kimondanak. ”

„ Regényekben persze az a szokás, hogy a szereplők szíve megszakad, és ők szépen meghalnak, azzal vége; és ez nagyon kényelmes megoldás - az irodalomban. De a való életben nem szoktunk meghalni, amikor meghal minden, ami széppé varázsolta az életünket. Marad még számtalan sürgős és fontos teendő, például enni, inni, öltözködni, sétálni, látogatóba menni, vásárolni, eladni, fecsegni, olvasni, mindaz, amit együttvéve közönségesen életnek hívnak. ”

„ A tiszti özvegy olyan, mint a ledőlt kereszt, jönnek a kutyák és levizelik. ”

„ Gyász. A lélek felzokog. A többi színház, jelmezbál, az elárult emberi lét. És aki elment, most egészen tisztán átlát az álarcokon. ”

„ Mama, ugye hallasz még?
Már betakar a távol.
Légy itt újra, ha a gyertyaláng ég! ”

„ A gyásznak sok arca van, és sok fázisa. (...) A mély gyászt elviselni éppoly nehéz, mint vékony jégen járni. Az egyik pillanatban olyan, mintha minden rendben lenne, aztán a következőben eltörik valami, és az ember aláhull a sötétségbe. ”

„ A gyász során megtanulunk a szeretett személy nélkül élni, annak pedig, hogy ezt oly nehéz megtenni, az az oka, hogy előbb el kell felejtenünk azt a képzetet, amelyben az illető még velünk van. ”

„ Szeretteink halála sok mindennel jár, nem utolsósorban sok munkával. ”

„ Elveszíteni egy barátot, megsiratni, eltemetni. Figyelni a csöndre, ami ilyenkor átöleli az embert. Aztán fülelni egy hangra, ami megszólal mellettünk, s azt mondja: "Vigyázzatok mindenkire. Az élet olyan nagyon szép!". ”

„ Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó... naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi "soha többé"-vel. (...) De amikor olyan valaki hal meg, akit szerettünk... akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon-nagyon-nagyon fáj. Olyan, mint egy tűzijáték, amely váratlanul kialszik, és minden sötétségbe borul. ”

„ - Ahányszor az anyám halálára gondolok, tudja, mit látok magam előtt?
- Mit?
- Egy tányér lekváros palacsintát és saját magamat, amint rábámulok. Még ma is éppolyan tisztán látom, mint akkor, ahogy a lekvár kicsurog a palacsintából. Nem sírtam, és nem szóltam semmit. Emlékszem, csak ültem, mintha kővé meredtem volna, és a palacsintát bámultam. És tudja, még ma is, valahányszor lekváros palacsintát látok egy bódéban, étteremben vagy bárhol, hirtelen rám tör az elkeseredés, borzalom és szomorúság érzése. Néha egy pillanatig nem is emlékszem, miért. ”

„ Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek. ”

„ Akik a végvárakat megjárták, nem úgy sírnak, mint ki sajnál, mert temet, nem úgy, mint a lányok vagy a gyermekek, kívül nekik semmi, csak belül csorog, minden, csorog nagyon, végig, az összeszorult nyelőcsövön, bele a gyomorba, s onnét a vérerekbe, a belekbe, a sejtekbe, és minden kis pórusába a szervezetnek. ”

„ Azt mondják, az emlékezet életet ad a halál után. Talán van benne némi igazság, de csak ha elfogadjuk, hogy az emlékeinket kellemes távolságból szemléljük, mint múló lobbanásokat vagy alkalmi szikrákat. Ha mohók vagy kétségbeesettek vagyunk, ha nagyon akarjuk, ha utánunk nyúlunk, és megpróbáljuk őket elérni, mi történik? Olyan gyorsan eltűnnek a szemünk elől, hogy azon tűnődünk, léteztek-e egyáltalán. A trükk talán az, hogy meg kell szelídítenünk őket. Ha megtanuljuk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni az apró, de ragyogó pillanatokat, és ebben találni valami megnyugvást. Különben semmi másra nem jók, mint hogy eszünkbe véssék: elkéstünk. Hogy ami elveszett, örökre elveszett. ”

„ A halál feldolgozásának fázisai. Gyűlölet mások iránt, gyűlölet magad iránt, nihil, mások megalázása, megalázkodás, tisztulás, belenyugvás, újrakezdés értékteremtés nélkül, befejezés értékteremtéssel. ”

„ Ki tegnap voltam, sírba szállt Veled,
Ma más vagyok, megroppant keserű,
Céltalan asszony, könnyázott szemű. ”

„ Eltölt a keserűség, és a veszteség szörnyűsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk. ”

„ Szomorú világ a miénk, a gyász senkit sem kerül el; a legkeservesebb kínokat azonban a fiatalság éli meg, mivelhogy váratlanul jönnek erre reá. ”

„ A nyitott sír felett
lomha fekete varjú száll.
Két szárnycsapás közt rám mered
a dermesztő Szabály. (...)

De törvény,
hogy a halál csak az élőnek fájjon:
remegjek - gyászod örvén -
önnön tragédiámon. ”

„ Holttest mellett, gyászban az emberek általában nagyon fennkölten viselkednek. ”

„ A gyászban ellentmondásos hatalom munkál, megfellebbezhetetlen hatalom, amely éppannyira ösztökél a szükségszerű változtatásra, mint amennyire csábít a múlt iránti beteges hűségre. ”

„ A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig. ”

„ Várhatod-e, hogy egy holt visszatérjen? Nem várhatod. Ilyen jövő nincs, ilyen jövőre várva nem szeretheted a jelent! Ami nem jön, azt nem fogadhatod boldogan. ”

„ Magam vagyok, tökéletesen magam, és tudom, ezentúl magam is leszek ezek között a falak között, melyek figyelték életünk gyötrelmeit, félelmeit, kudarcait, eredményeit, felszabadult boldogságát, kitörő nevetését, azt a mitológiai szerelmet, amelyben voltunk egymás szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapuló vágyú szeretői - a halálon túl is folytatódó, az enyészet törvényeit lebíró, múlhatatlan pillanat színterét. ”

„ Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked.
Alszol mozdulatlan.
Hiába zümmög a szél.
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény. ”

„ Elizabeth-szel egy párt alkottunk, egyetlen szerves összetartozó egységet, és ő annyira jó volt, hogy nekem már nem kellett annyira rendesnek lennem - mintha az ő jósága kettőnknek is elég lett volna. A halál mindezek ellenére kitűnő tanító - csak borzasztó szigorú. ”

„ Anyám volt, jogom van hozzá, hogy tudjam, mit gondolt élete utolsó óráiban; anyám volt, joga van hozzá, hogy a síron túl is segítsen, ha szükségem van rá. ”

„ Reggel, ha ébredsz, s harsonáz feletted
ez a mindennapos föltámadás,
már megtudod, nem él sok-sok szeretted,
ki éjjel élt, s szivedbe bánat ás,
(...)
és - mit tehetsz? - mint szennyes únt ruhádat,
magadra öltöd csöndesen a bánat
bilincseit, s viszed a végzetet. ”

„ Ha valakit szeretek és azt elveszítem, akkor a gyászt mindenképp végig kell élni, gyászolnunk kell holtunkig azt, akit szerettünk. ”

„ Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel... ”