„ Jóindulatú jó barátok - gyakran ez a legrosszabb fajta - bőven elláttak a szokásos közhelyekkel, úgyhogy vagyok olyan helyzetben, hogy mindenkit figyelmeztessek: az "őszinte részvétem" tökéletesen elegendő. Nekem ne mondja senki, hogy még fiatal vagyok. Hogy az idő minden sebet begyógyít. Hogy ő már jó helyen van. Hogy ez valamiféle isteni terv része. Hogy legyek boldog, amiért megismerhettem egy ilyen szerelmet. Még ezek a banalitások is dühítettek. Csak arra voltak jók, hogy rámeredjek az illetőre és elgondolkozzak: miként lehetséges, hogy ez a hülye még mindig él és virul, Elizabeth pedig meghalt. ”

„ - Maga a halottaiba beteg. Meglátogatják, és elszívják az életerejét. Az orvostudomány itt nem használ.
- Akkor vigye haza a hagymakoszorút. Az én halottaimat nem lehet ilyesmivel távol tartani. Azok bennem vannak. ”

„ A halott, akit szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó. ”

„ A gyász letaglóz, mindent elborít. De ritkán költözik be a barátokhoz, legyenek bármilyen közeliek is. A családdal azonban ott marad, valószínűleg örökre, mert ez a dolgok rendje. ”

„ Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel. ”

„ Amikor már nincs velünk, akit szeretünk, mindegy, hogy milyen volt, méretlenül adnánk neki az időnket... már késő... ”

„ Hiányzol nekünk, Anya! Mindig csak rád gondolok, és azt szeretném, hogy láthassalak és átölelhesselek, ahogyan te öleltél engem. (...) Gyakran arra gondolok, milyen lett volna, ha Isten úgy akarja, hogy velem maradj... Mindig ott van a lelkem mélyén, amit terólad tudok, mert én a te részed vagyok, és te én vagy. Szeretünk, Anya! ”

„ Összehajtogatta Sammy emlékét, amilyen gyengéden csak tudta, érzések rétegeibe csomagolva - öröm, szeretet, elkötelezettség -, ami immár mind szükségtelenné vált, és az egészet mélyen magába temette. Valahogy úgy érezte helyesnek, ha kiürülnek ezek az emlékek, ezek az érzések. Mert Sammy halálával Eliza immár félemberré vált. Mint egy gyertyavilágától megfosztott szoba... lelke hideg volt, sötét és üres. ”

„ Most először nem taglózta le a fájdalom (...); először értette meg, hogy az emlékezet valóságos hely, amelyet bármikor felkereshetünk, és hogy néhány percet a halottak között tölteni nem feltétlenül rossz, sőt hatalmas megnyugvás, boldogság forrása is lehet. ”

„ Megvontad magad, meg, mindenkitől.
Ki véd engem e megvonás elől?
Egy vagyok azzal, amit elvetélnék.
Egy vagyok azzal, akit nem találok.
Nem tudtam, hogy halálod
életfogytiglani. ”

„ Azt mondottad, megöltelek: hát kísérts engem! Az áldozatok kísértik gyilkosaikat, úgy hiszem! Tudom, hogy némely lelkek itt bolyonganak a földön. Légy mindig velem... mindegy, milyen alakban... tégy őrültté! De ne hagyj egyedül. ”

„ Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijöktől látatlan időre el kell búcsúzniok. ”

„ A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyűrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól. ”

„ Ah, menjetek azon halavány levelű fa alól, gyermekek; ennek hervatag levelei fölött sokat könnyezett egy szerencsétlen asszony, talán most is ott jár, talán ő susog ott láthatlan alakban, s az ő csókjaitól hull alá a levél egyetlen fiának halvány homlokára. ”

„ Gyűlöltem, mert nekem megadatott, míg ő a hideg földbe kényszerült. Gyűlöltem, mert élveztem, ahogy a forró víz átmelengeti fáradt testemet. Gyűlöltem az életet, amikor ő már halott volt. ”

„ Miként a rab cellafalat,
úgy kopogtatnám sírodat,
megtanultam ott a jelet -
de más rabság ez, a tied. ”

„ Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok. ”

„ Bezárt ajtóra
pereg a virágszirom
Mögötte sírok. ”

„ Amikor Matthew még itt volt közöttünk, örült, ha a nevetésed hallotta, és tudta, hogy örülsz az élet kellemes oldalainak. (...) Most, hogy eltávozott, bizonyosan azt szeretné, ha ez továbbra is így lenne. Nem zárkózhatunk el a természet gyógyító ereje elől. De megértem az érzéseidet. Ezen valamennyien átesünk. Gyűlöletesnek érezzük a gondolatát is, hogy örömünk leljük valamiben, ha az, akit szerettünk, nincs már itt, hogy megossza velünk, és szinte azt hisszük, elárultuk a gyászunkat, ha az élet iránt ismét visszatér az érdeklődésünk. ”

„ Ha beszélünk a veszteségről, segítünk abban, hogy a gyász folyamata végbemenjen. Ezzel a megelőző gyógymóddal elháríthatjuk a depresszió súlyosbodását. ”

„ A halottakat el kell temetni, nem ahogy az egyiptomiak tették, megőrizve a testet, hogy a lélek halhatatlanságát biztosítsák általa. Nem! Igazán! Véglegesen! Fordítson hátat a múltnak, csak előre nézzen. Tudja, az idő mindent begyógyít, minden sebet. ”

„ Anya vidám volt, színes és feltűnő. (...) Ilyen volt, és azt gondoltam, örökre ilyen is marad. Nem tudtam, hogy a nevünket nem kőbe vésték, hanem csupán krétával egy táblára írták. Időnként valaki fogta a szivacsot, és letörölt egy nevet. Vajon szándékosan tette? Vagy véletlenül? Valóban azt a nevet akarta letörölni? ”

„ Az élővel kellett volna törődnöm, és csak a halott járt a fejemben. ”

„ Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél. ”

„ Ha nincs bekapcsolva az eszem, még mindig nem tudom felfogni, hogy a mama hat éve halott és a papa is. Az eszem tudja, hogy mind a ketten meghaltak, de a lelkem, vagyis az idegrendszerem, amely talán ugyanolyan bonyolult, mint a többi emberé, nem hiszi el, hogy nincs már a mama sem és a papa sem. ”

„ Gyász:
elmentél és én lassú záporokkal elsirattalak. ”

„ Az előbb Leningrád ostromáról kérdeztél - mondta. - Tudod, mit tanított nekem ott az élet? Hogy a halottak nem számítanak. Nekik már úgyis mindegy. Temesd el őket, és lépj tovább! ”

„ Meghalni valaki után, akit szerettünk, az könnyű. Tovább élni érte, és tovább örülni helyette is, az a nehéz! ”

„ Aki nem hagy időt a gyászra, annak nem lesz ideje a gyógyulásra sem. ”

„ Az emberek nem szeretteik gyászába halnak bele. Sokkal inkább abba, hogy sosem tapasztalhatták meg az igazi, mély szeretetet. ”

„ A kezedet már nem adod,
a szádat nem adod
és a ruhámon nem hagyod
az édes illatod. ”

„ Csak azért sírok, mert a világból kimúlt, de a szívemben még mindig él. ”

„ Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.
(...)
Nagycsöndű, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól -
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol. ”

„ Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is
Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik ”

„ Tulajdonképpen én akkor nem értettem, hogy mi történt, mit jelent anyám elvesztése. Sírtam, mert sírtak a felnőttek is. ”