Legfrissebb idézetek

A harcos számára nem létezik jobb és rosszabb: tudja, hogy mindenkiben megvannak azok a képességek, amelyekre szüksége van a maga egyéni élete során.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha ezen az úton mostantól kezdve nem is tanulok semmi újat, egy fontos dolgot legalább megtanultam: muszáj kockáztatni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazi öröm a megismerés, az örök élet pedig számtalan és kimeríthetetlen forrása a megismerésnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A hosszú életet nagyon jónak tartják, de milyen sokan vannak, akik azzal töltik el hosszú életüket, hogy ülnek és panaszkodnak, tévét néznek, a műtétjeiket mesélgetik, és századszor ismétlik, mit is mondott negyven évvel ezelőtt szegény jó Mariska néni! Sok Nagy Teljesítményű Ember halt meg fiatalon, de azért kihasználták rövid életük minden percét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet nem ismétlődik meg, vigyázni kell rá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Már annyi meglepő dolgot láttam, hogy a legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogy léteznek csodák, hogy minden lehetséges, s hogy az ember kezdi újra felfedezni azt, amit elfelejtett: saját belső hangját.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden ló jó valamire. Lehet belőle kocsihúzó, felvezető ló, és még mindig jó ránézni. Az ember nem vet szemétre egy egész életet, csak mert kicsit rozoga.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Milyen alapon állítod, hogy a természetnek nehezebb létrehozni egy magunkfajta lényt, mint egy hangyát, s hogy emiatt sorsunkat jobban a szívén viseli?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember néha megtéved, kétkedik a nyilvánvaló valóságban, még akkor is, ha felfedezte egy jó élet titkait.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ebben a világban nem lehet élni, de nincs hová menni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazi tragédia, mikor nincs módunk élni valamiért, amit nagynak, igaznak és becsesnek ismertünk meg. Ez a legszörnyűbb végzet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagyon nehéz az életet bódítószerek nélkül elviselni; s az emberek, kik segédeszközök nélkül is egyensúlyban tudnak maradni, ma is rendkívüli tiszteletre késztetnek, s ugyanakkor gyanakvással, csaknem ijedt gyanakvással pillantok reájuk; mi lehet a titkuk? Kétségtelenül vannak "egészséges" emberek is; csak nagyon kevesen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fontos, hogy hagyjuk, hogy a sors beavatkozzon az életünkbe, és eldönthesse, mi a legjobb mindannyiunk számára.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha egyszer megszabadultunk az önteltségtől, a bonyolultságtól és még jó néhány más dologtól, amelyek utunkban állnak, előbb-utóbb felfedezzük, hogy (...) Élni Jó.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy aprócska részlet is - bármilyen ártalmatlannak tűnik is - tönkretehet mindent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. (...) De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. Ne zavarjanak meg azok a nyomorultak, akik úgy meghúzzák a lelküket, mint a hátizsák száját. Az ember olyan, mint a fa. Virágzik, gyümölcsöt hoz, lehullatja a levelét, aztán kezdi elölről.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet azokat szereti, akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá. Lehet, hogy térdre kényszerít, hogy meghurcol, hogy összevérez. Ám legyen! Attól még nem dől össze a világ. Az embernek ez a sorsa. Mindig eljön a te időd, amikor talpra állhatsz. Csak a szobrok nem hajolnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ítélkezés nélkül nyújts kezet a másiknak. Készíts neki helyet a szívedben, hogy megpihenhessen. Hogy igyon egy korty vizet. Ezen a világon, fiatalember, mindenből kivesszük a részünk. Jut az örömből, a hibákból, a kiúttalanságból. Téged is elérnek majd ezek, s lesz, amibe beletörik a bicskád. Na, de ez nem azt jelenti, hogy vége a világnak! Én öreg vagyok, ám még mindig követek el hibákat. Az életre nincs recept.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amint látod a halált közelről, megérted majd az élet értékét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem lehet az egész életet jelzőberendezésekre és revolverekre alapozni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Isten ajándéka, hogy élünk, viszont a filozófiáé, hogy helyesen éljünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megmentettük egymás életét; ez olyan kapocs, ami mindig köztünk marad. A barátság elhalványulhat, de ott van az a kötelezettség, az a rettegésből, vérből és közösen átélt erőszakból kovácsolt tudat, ami sohasem tűnik el igazán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember élete olyan, mint a patak. Néha megzavarodik, és törve-zúzva kiárad, de mindig visszatér a mederbe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élni annyi, mint törekedni előre, magasabbra, a tökéletesség felé, és el is érni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Maga az élet a magát örökké megújító, örökké átalakító princípium, az élet maga formálja és változtatja át magát örökké.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember arra születik, hogy éljen, nem hogy készülődjön az életre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én hiszek a tökéletes pillanatban. És az nem jön el valami gyakran.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak a környezet életéhez hasonló és nyomtalanul beilleszkedő élet az igazi élet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahhoz a helyzethez képest kell becsületesen és természetesen viselkedni, amibe az élet viszi az embert.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csodálkoztam, hogy mások élete tovább folyik, s nem áll meg az én boldogtalanságom miatt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mára tényleg beszopatták velünk, hogy az élet egy vége-hossza nincs bacchanália. Ezért most rágyújtok, és a cigaretta mindkét végét szívni fogom. Féktelen a gyönyörvágyam.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kórházak mindenkit megfosztanak a méltóságától - de hát az élet fontosabb a méltóságnál, igaz?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazi Hagyomány ez: a mester sohasem mondja meg a tanítványának, hogy mit csináljon. Csak útitársak ők, akik együtt szembesülnek a rácsodálkozás nehéz élményével, amikor ajtók csukódnak be, és horizontok nyílnak meg előttük, amikor az észlelés állandó változásban van, amikor a folyók keresztezik az útjukat - amelyeken nem átkelni kell, hanem végigmenni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás