Legfrissebb idézetek
„ A szabadság nem egyszerűen a zsarnokság vagy az elnyomás hiánya. Nem is felszabadítás arra, hogy azt csináljunk, amit akarunk. A szabadságnak megvan a maga belső logikája, amely megkülönbözteti és megnemesíti: a szabadság az igazsághoz van rendelve, és abban teljesedik ki, hogy az ember keresi az igazságot és benne él abban. ”
„ Időbe telik (...), mire az ember felnő, és olyannyira éretté válik, hogy igent mondhat, és akkor is szabad marad; igent mondhat, és akkor is egyedi marad, igent mondhat anélkül, hogy szolgává válna. ”
„ Szeretetre és szabadságra születtünk mindannyian. Ám az igazi szabadság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit csak akarunk, hanem hogy félelem nélkül élhetünk. ”
„ Az emberek akkor is szerethetik egymást, ha nem mindenben egyezik a felfogásuk... ha engedjük másoknak, hogy ne értsenek velünk egyet, azzal emberi szabadságukat tartjuk tiszteletben. ”
„ Szabad ember az, akinek nem kell hazudnia, aki tiszta szívéből szerethet és gyűlölhet, akinek nem kell értelmetlen frázisokat pufogtatnia, aki nem ígér olyasmit, amit nem tud teljesíteni, aki mindenkinek megmondja azt, ami a szívén fekszik. ”
„ Az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: azt a végső emberi szabadságjogot, mely szerint eldöntheti, hogyan álljon hozzá az adott körülményekhez. ”
„ Az egyetlen élet, amit élni érdemes, az, amelyben nem állítunk magunk elé határokat. Ki kell tárni az ablakokat, és kidobni rajta minden gátat, tétovázást. ”
„ Olyan országban, ahol nem védik meg a jogaimat, én nem maradhatok. Ha már rám taposnak, inkább legyek kutya, mint ember. ”
„
Testvérek népe, egy nemzet leszünk,
baj és veszély nem választ el soha.
Szabadok leszünk mindig, mint apáink,
Inkább halált, mint szolgaságban élni!
”
„ Mi történik akkor, amikor végső elkeseredése erőszakra kényszeríti, és választania kell az állati sors vagy az élethalálharc között? ”
„ Időnként eltűnődöm, miért van az, hogy az ember csak a boldog nyugalmi állapot feláldozása árán hódolhat kedvenc időtöltésének és szenvedélyeinek, holott ama otium Horatius szerint is minden teremtett lélek legfőbb óhaja szerte a világon; s a zavartalan pihenés óráit, amelyektől a kötelesség vagy szükség hívó szavára oly nehezen válunk meg, vajon miért vágyunk izgalmakkal felcserélni, éppen amikor kedvünkre nyújthatnánk idejét. ”
„ A szabadságnak nincsenek fokozatai. Vagy szabad vagyok, vagy nem vagyok szabad. Vagy olyan rab vagyok, aki szabad akar lenni, vagy olyan, aki örül annak, ha rab maradhat. Ha mások érdekében lemondok valamiről, akkor nem lehetek szabad. ”
„ Szabadság. A nyomorult magány szabadsága. ”
„ Ha merünk önmagunk lenni és nem úszni az árral: ez a szabadságunk. ”
„ Nem kifizetődő egy olyan férfi fölött uralkodni, aki szabad akar maradni. Csak egy üres ágyat és egy összetört szívet nyerhetsz vele. ”
„ A szabad akarat: hogy mit kezdünk azzal, amink van. ”
„
Tegyétek azt, amit jónak láttok!
Mindegy. Mit bánom én a világot?
”
„ Választás nélkül nincs szabadság. Szabadság nélkül nincs igaz szerelem. ”
„
Élvezd, hogy látsz, szagolsz, érzel, kelsz, fekszel,
Hogy a szeretted rád mosolyog ezerszer.
Élvezd az illatot, ez a szabadság,
Tárd ki a szárnyad, repülj el rabmadár!
”
„ Ne Isten alkotásának végtelensége előtt alázkodjunk meg hát, hanem a bennünket koronázó (nyomasztó), az embert érdemtelenül felmagasztaló kitüntetésre legyünk alázatosan büszkék: a szabad akaratra, ami egyedül az ember sajátja az elképzelhető és elképzelhetetlen távlatokon belül, az emberé. ”
„ Imádkozz a vadszívűekért, akik csapdában vergődnek. ”
„ Szegény magyar testvérem, valahol Budapesten, vagy az Alföldön, vagy távol Dunántúl: sajnállak, mert te nem ismerheted ezt az érzést. Nem tudhatod, mi az: honvédeket várni. Sajnállak, mert te nem éltél rabságban huszonkét évet, nem szenvedtél megaláztatást, nem tűrtél idegen parancsot. Téged nem üldöztek, nem raboltak, nem voltál megvetés céltáblája magyarságod miatt. Te nem is tudhatod igazán, hogy mi az, amit mi éreztünk akkor! (...) Az egész testünk egyetlen szív volt, az egész utca egyetlen szív volt, az egész világ egyetlen szív volt, és ez a szív úgy vert és dobogott, hogy nem lehetett már bírni vele. (...) Úgy éreztük, hogy a szívünk kettéhasadt és szétnyílt. Kiömlött belőle minden, ami évek óta felgyűlt, s meztelen csupasz szívünk ott piroslott tisztán és feltárva a honvédek előtt, akik eljöttek, akik a mieink. ”
„ A legjobb környezet is börtönnek tűnik, ha nem áll módunkban tetszésünk szerint elhagyni. ”
„ Annak érdekében, hogy szabadon élj, néha fel kell lázadni a világ ellen. ”
„ Miért van az, hogy a legtöbb dolog, amit más körülmények között önként megtennél, utálatos lesz, ha nincs más választásod? ”
„ Csak az kell, hogy valaki kimondja: erős vagy. A láncod gyönge. És szabaddá teheted magad, amikor akarod. ”
„ A szabadságot be lehet temetni, de elpusztítani nem. ”
„ Mindig emlékezni fogok rá, hogy a szerelem a szabadság. Ez az a lecke, amelyet oly sok év után végre megtanultam. Ez az a lecke, amely száműzött, és ez az a lecke, amely most megszabadít. ”
„ Egyetlen szabad év többet ér, mint egy egész szolgaélet. Nem az évek száma teszi az életet, hanem az órák, amiket kényszer nélkül élünk. A szabad ember számára minden, ami nem szabadság: halál, de vég nélküli halál. ”
„ Néha csábító a szabadság illúziója. Amíg rá nem jössz, hogy a valódi szabadság belülről jön. ”
„ Szabadságnak lennie kell, de ha nincs, akkor mi megteremtjük magunknak kicsiben. ”
„ A káosz nagyobb szabadság; lényegében tökéletes szabadság. De jelentés nélkül. Szeretnék szabadon cselekedni, de azt is szeretném, hogy a tetteimnek valami jelentése legyen. ”
„ Látsz engem sírni? Nincs semmim, így nem is vagyok a rabja semminek. Nincs semmi dolgom, így semmi nem tesz a szolgájává. ”
„ A tapasztalatok segítettek hozzá, hogy becsülni tudjam a szabadságot. Hiszen ha nap mint nap megéljük, anélkül, hogy tettünk volna érte valamit, talán nem is tudjuk kellőképpen értékelni. ”
„ Nincs annál rettenetesebb börtön, mintha a végtelenség nyílik meg előttünk. ”