Legfrissebb idézetek
„ Az emberiség jótevői azok, akik nagyban gondolkoznak róla; de az urai és bálványai azok, akik hízelegtek neki és megvetették, akik elnémították, lemészárolták, vakbuzgókká tették, kihasználták. ”
„
Ki vette el dalos kedvét e népnek?
Ki tette, hogy elnémult benne minden,
mi arra volt jó, hogy aszályos évek
vihar előtti csendjén átsegítsen?
”
„ A felesleg termelése fontos eleme a választás szabadságát hirdető társadalmaknak. ”
„ Amikor egy csoport tagjai vagyunk, az az elnyomhatatlan vágy olvasható le az arcunkról, hogy igazán a csoport részei legyünk. ”
„ Mire törekszik az állam? - Hogy lehetőleg rend legyen - akármilyen áron -, hogy rá lehessen mondani valamire, ami csak látszat, hogy az rend. ”
„ Nem akarta, hogy én is Budapestre menjek, nem tudom, miért. Aki a faluból kiment, az azt akarja, hogy aki itt van a falun, az csak maradjon meg falusi bunkónak. Ők azért nem akarnának visszajönni, de aki beleragadt ebbe a sárba, azt nem engedik kimászni belőle. ”
„ Ha az ember egy bizonyos körből átkerül egy másikba, még ha az csak három mérföldnyire van is, többnyire teljesen másfajta társalgás, nézetek és eszmevilág közepébe csöppen! ”
„ A szegény ember nem is él, csak van. ”
„ Az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyűgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes és nem is lesz soha, hogy uralja, amit megteremtett. ”
„ Az embertől függ-e, hogy világra jöjjön vagy ne jöjjön világra, s megválaszthatja-e szüleit? Az embertől függ-e, hogy átvegye vagy ne vegye át szüleinek vagy nevelőinek nézeteit? Ha bálványimádó vagy mohamedán szülőktől származtam volna, tőlem függött volna-e, hogy keresztény legyek? Teológusaink mégis azt bizonygatják, hogy az igazságos isten kímélet nélkül a kárhozatra taszítja mindazokat, akiket kegyelme híján nem vezetett a keresztények vallásának ismeretére! ”
„ Van bennünk valami, amit még mi magunk sem tudunk. Olyasmi, amit elfojtunk, de attól még létezik, és végül már túl késő lesz, hogy bármit is tegyünk ellene... Ez az egyetlen oka, hogy reggel felkelünk, és csak emiatt viseljük el a szemét főnököt, vért, izzadságot és könnyeket. Ezért akarjuk, hogy az emberek tudják: milyen jók, vonzók, nagylelkűek, viccesek és okosak vagyunk valójában. Féljetek tőlem vagy tiszteljetek, de könyörgöm, higgyétek el, hogy különleges vagyok! A függőségünk közös: elismerésfüggők vagyunk. Mindannyiunk közös mániája a vállveregetés, meg az aranyóra, és az a rohadt "Nagy vagy! Hip-hip hurrá!". Mind okos fiúk vagyunk, gyűjtjük a trófeákat (...). Valójában csak majmok vagyunk öltönybe csomagolva, és esdeklünk az elismerésért. ”
„
Az egész ország kórház, minden város egy kórterem,
A gyógyszerem a zene, túl beteg ez a kor nekem.
”
„ Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között. ”
„ A ki nem mondott szabályok egyszerűen inkorrektek. ”
„ Az úgynevezett haladásnak minden vívmánya bizonyos veszteségekkel jár együtt: például a társadalom gazdagodik egy találmánnyal, de ugyanakkor elvész egy olyan tulajdonság, mely mindannyiunkkal vele született. A művelt embernek hintaja van, de már alig tudja használni a lábait. Remek genfi órája van, de csillagászati naptárt szerez be, mivel bízik abban, hogy a könyvben minden tudnivalót megtalál, egyetlen egy csillagot sem ismer fel az égbolton s nem veszi észre sem a tavaszi, sem az őszi napéjegyenlőséget. Az értelmes ember minden henye dolgot elvet magától s mindig visszatér végül is ahhoz, ami neki a legszükségesebb. ”
„ Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen. ”
„ A tudomány akkor is a tényekre apellál, amikor ellentmondanak a várakozásainak. Azt ajánlja, hogy tartsunk készenlétben alternatív hipotéziseket és azt válasszuk ki közülük, amelyik a legjobban illeszkedik a tényekhez. Arra ösztönöz, hogy egyensúlyozzunk: az új eszméket, még az eretnekségeket is, fogadjuk semmi által sem korlátozott nyitottsággal, és ugyanakkor minden elgondolással szemben, akár újak, akár régiek, tanúsítsunk egészséges bizalmatlanságot és vessük alá őket a legaprólékosabb ellenőrzésnek. Ugyanezt a felfogásmódot követeli a demokrácia is gyorsan változó korunkban. ”
„
Művészet a háború, művészet a szeretet,
Művészien etetik meg veletek a szemetet.
”
„ Milyen igazságtalan is az, hogy az emberek kasztokat találtak ki, és abba helyezték magukat. Pedig egyenlőnek születik, és mezítelen akkor mindenki. De egyáltalán nem egyenlő, amikor meghal. Vannak, akik a nyomornegyedekben magányosan, koszosan fagynak meg, másokat baldachinos ágyuk körül szolgák és orvosok hada kísér át az örökkévalóság küszöbén. ”
„ Attól, hogy törtetünk előre ebben a rohanó világban, mit sem törődve másokkal, néha még juthat idő egy kis emberségre. ”
„ Minden nációt úgy kell elfogadni, amilyennek adottságai, otthonos környezete és szokásai formálták. ”
„ A demokrácia a csőcselék uralma. ”
„ Adva van egy korosztálynyi életerős férfi és nő, akik egy értelmes célt szeretnének szolgálni. A reklámok hatására évek óta felesleges ruhákat és kocsikat hajszolnak. Egész nemzedékük gyűlölt rutinmunkákat végez, csupán azért, hogy megvehessék ezeket a szükségtelen holmikat. ”
„ Az orvosi műszerek fejlettségének és az uniós előírásoknak hála ma már a huszonnegyedik hét után világra törő kis koraszülötteket minden körülmények között az élethez kell segítenie a kórház speciális osztályának. Mivel a csövek, a gépek, a technikák, a műszerezettség megvan, és a tudomány mindig is meg fogja tenni azt, amire képes, az élthez való első esély az esetek többségében megadatik. Az eredményt hazaviheti a család, és aztán együtt hullhatnak alá a szociális háló lazára szőtt hézagjain. Hiszen a koraszülött kisgyerekek sokszor idegrendszeri és mozgássérültek. Néha még vakok is. ”
„ Nem mintha a látó, többségi társadalom tolerálná a saját átlagos tagjait, ám a kisebbségtől, a fogyatékosoktól ezerszer többet vár el az elfogadáshoz, mint saját magától. A kivételessé válás pokoli útját viszont nem könnyíti meg számukra. Az átlagos képességűeknek meg azt üzeni, hogy itt vagyunk mi, látón, mozogva, hallva, beszélve és középszerűen, és nekünk sincs munkánk! Mit is akarnátok akkor ti, akik zűrösek vagytok, és eleve el kell tartanunk titeket. Csak utánunk! ”
„ Nincs emberi egyenlőség. Csak emberi különbözőség van. ”
„ Hiába van szólásszabadság, ha senki sem bírálja a kormányt; sajtószabadság, ha senkinek sem akaródzik kemény kérdéseket föltenni; gyülekezési szabadság, de senki sem használja tiltakozásra; általános választójog, de a jogosultak fele se megy el szavazni; az egyház és az állam szétválasztása, de senki sem tartja karban a közöttük felhúzott válaszfalat. Ha használaton kívül hevernek, a jogok szóvirágokká, hazafias szólamokká válnak. Jog és szabadság: élj velük, különben elveszted mindkettőt. ”
„ Mindig tartsd nyitva a szemed, mert a mai civilizációban célorientáltnak nevelik az embereket, hogy csak menjenek előre, és az elérni kívánt eredményre koncentráljanak, miközben lemaradnak arról, ami körbeveszi őket. ”
„ Gyakorlatilag járvány terjed az országban. Túl sokat eszünk, túl sokat iszunk, megöljük magunkat. Közben meg mentségeket gyártunk hozzá. Nem könnyű szembenézni az igazsággal. ”
„ Egyénileg sok ember került már szembe a fájdalmas döntéssel, hogy bizonyos alapértékeiről le kell mondania, ha egyáltalán élni akar. Aljas diktatúrákban eljöhet az a helyzet, hogy valaki inkább meghal, de nem szegődik a rendszer rabszolgájává, vagy egy-egy konkrét esetben nem árulja el a barátait. A nyomor és a politikai elnyomás milliókat űzött messzire hazájuktól, amit szerettek és ahol otthon érezték magukat. Előfordul, hogy hasonló válaszút elé kerül egy egész társadalmi csoport vagy akár egy egész nép: a régi módon nem élhet tovább, de érdemes-e megváltoznia, és ha igen, képes-e rá? ”
„ Minden ideológia csupán egy ürügy, mely arra szolgál, hogy azok a szellemi emberek, akikre nincsen szükség, megpróbálják létjogosultságukat bebizonyítani. Látja, Európa törvényei szerint nekem most az lenne a feladatom, hogy mint éjjeliőr, vagy mint utcaseprő, vagy mint ausztráliai birkanyíró tüntessek valamely ideológia mellett, és mártírsorssal hirdessem, hogy azért megy rosszul az emberiség dolga, mert én, a Nobel-díjas egyetemi tanár birkát nyírok és utcát seprek, ahelyett, hogy az emberiséget vezessem. Hát nem, uram, ez hazugság lenne. És én inkább elárulom azt az Európát, mely erre a hazugságra fölnevelt. Nincs az emberiségnek semmi szüksége reám, mint szellemi emberre. Túlontúl sokat termelt. Vendéglősre van szüksége, aki vasárnaponként a pihenni akarókat kiszolgálja. ”
„ Az örökös segélyezés mindent elrontott Afrikában, ezt most már kijáró jussnak tekintik, a nyugat meg fizet, mert rossz a lelkiismerete, de ha nem fizetne, a dél emlékeztetné rá, hogy ez a dolga. ”
„
Szívünk változásért eped.
Szemeink változásért könyörögnek.
Nevetésünk, könnyeink, szívdobogásunk változást kér.
”
„ Ártatlan emberek üldözése (...) mindig deformálja az össztársadalmat. Mindig a nagy hangon meghirdetett, vagy a mélyen elfojtott előítéleteket, gyanakvásokat, egyesek és embercsoportok közötti gyűlölséget, a szorongásokat gerjeszti. ”
„ Az erkölcsi törvények hely és idő szerint változnak. Egyesek ürügyet látnak ebben, hogy egyiket se tartsák be. ”