Legfrissebb idézetek
„ Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás. ”
„ Minden élőlény törekszik a mértani haladvány szerinti szaporodásra, és életének vagy az adott évnek egyik szakaszában, nemzedékenként vagy nagyobb időközönként, mindegyiküknek meg kell küzdenie a létéért, és nagy számban el kell pusztulnia. Ha belegondolunk ebbe a küzdelembe, azzal a hittel vigasztalhatjuk magunkat, hogy a természetben folyó háború nem folyamatos, nem kíséri félelem, a halál rendszerint azonnali, és hogy az életerősek, az egészségesek és az ügyesek maradnak életben és szaporodnak tovább. ”
„ Időről időre eljön egy pillanat, amely olyan erővel vág fejbe, hogy azonnal megváltozik minden. Ha eljön egy ilyen pillanat, menekülhetünk (...), így is, úgy is utolér, és eltalál. ”
„ Fájdalmas a vereség, de még fájdalmasabb, ha nem a legjobb formádat adtad! ”
„ Utólag, persze, már tudom, hogy igenis volt értelme a pokoljárásomnak. Talán azért kellett így lennie, hogy Elijah visszataláljon Istenhez, hiszen ő mentett meg mindkettőnket. Esélyt kapott arra, hogy jót tegyen, mi pedig megérezhettük a szeretet erejét, és Atyánk mindenható jóságát. Semmi sem történik véletlenül a világban. ”
„ A fény harcosa (...) tudja, hogy minden csata során tanult valami újat. De a legtöbb lecke túl sok szenvedést okozott neki. Többször is fölöslegesen vesztegette az idejét, hogy hazugságukért harcoljon. És sokszor szenvedett olyan emberek miatt, akik nem érdemelték meg a szeretetét. A győztesek nem követik el kétszer ugyanazt a hibát. Ezért a harcos csak olyasmiért teszi kockára a szívét, amiért érdemes. ”
„ A szegénység kibírható, ha van igazság. ”
„ Harcolunk, és néha rettenetes árat fizetünk érte. Higgyen nekem, tudom, miről beszélek. De amíg lélegzünk, felkelünk, és folytatjuk a harcot. ”
„ A túlélés egyetlen módja az, ha új utakat keresel az életed folytatására. ”
„ Az északi területeken a fáknak tiszta évgyűrűik vannak. Végigülik a zord telet, és közben növesztik az évgyűrűiket. Az ilyen fák erőssé és szilárddá fognak válni. Így van ez az embereknél is. Minél több nehézséget és fájdalmat élnek át, annál erősebbek és kedvesebbek lesznek. ”
„ A képesség és a lehetőség semmit sem ér, ha nem járul hozzá a versengés iránti vágy és az akaraterő. ”
„ Feledd a szavak hiú cserfelését, és lásd: ha szakadék áll útjába, megkerüli a szakadékot, ha szikla meredezik előtte, kikerüli, ha túlságosan finom, omladékony a homok, keres másutt szilárdabbat, hogy aztán mindig ugyanabba az irányba térjen vissza. Ha a sós mocsár kemény hártyája beszakad málhás szekerei alatt, láthatod, mint sürög-forog, szabadítja ki állatait a kátyúból, tapogatja ki a szilárd talajt, de aztán hamarosan ismét visszatér rendben az eredeti irányba. Ha valamelyik teherhordó állat összerogy, megállnak, felszedik az összetört ládákat, átrakják egy másik állatra, a csikorgó kötélen jól meghúzzák a csomót, hogy le ne csússzanak, aztán indulnak tovább, ugyanazon az úton. Előfordul, hogy aki kalauzolta őket, meghal. Köréje sereglenek. Eltemetik a homokba. Vitatkoznak. Aztán egy másikat kerítenek elő, megteszik vezetőnek, és újra elindulnak, ugyanazon csillag után. Így a karaván, mint súlyos kő a láthatatlan lejtőn, szükségszerűen olyan irányba halad, amely ura az akaratának. ”
„ Két megtört, csonka ember voltunk. Most eggyé váltunk. Soha senki nem fog úgy megérteni engem, mint ő. Soha senki nem fogja úgy megérteni őt, mint én. És soha senki nem fog változtatni ezen. Egybeolvadtunk, és kovácsoltunk magunkból valami erősebbet. Valami jobbat. ”
„ Mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát, ha élni akar, ez a természet törvénye. ”
„ Ha a kétségbeesés mélységeibe is vetődnék, ha van rá csak egy pókfonál, mely segítségével kikászálódhatok, megragadom és sosem adom fel. Nekünk, embereknek, megvan rá az erőnk, hogy megtegyük. Azonban az, hogy megragadja valaki vagy sem, az egyéntől függ. ”
„
Mikor elkezdtem írni, azt mondták: ha befejezem a könyvem, valaki leszek...
Mikor befejeztem a könyvem, azt mondták: ha már legalább három kötetem lesz, elismert leszek...
Mire három könyvem lett, azt mondták: ha annál a kiadónál írok majd, hatalmas leszek...
Mire annál a kiadónál írtam, azt mondták: győztél, ha már ismernek...
Mire megismertek, azt mondták: megöregedtél.
Köszönöm nekik, hogy megtanulhattam: ahogy nő az ember, vele együtt a kihívás és az elvárás is fokozódik.
”
„ Egész ifjúságom azzal telt, hogy kiszabadítsam magam a szüleim elgondolásából. Nem akartam az a közhely lenni, amit elképzeltek. ”
„
A lombok már nem rejtik el,
Ha szeretettel érkezel,
Ez áldott hely, szebb nem is kell.
Emelt fővel emeld a súlyt,
Az adjon erőt, hogy várnak,
És építs tetőt és építs jövőt,
Egy új élet indul,
Van esély, hogy veszély les rád.
”
„ Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit. Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról. Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá - az még könnyen megy. Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi. Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül. ”
„ Ha balul üt ki valami, a harc csakis a végsőkig menő harc lehet. Aki jól felkészült, életben marad; aki nem, annak a természet benyújtja a számlát. ”
„ Nem bírtam harc nélkül feladni az eleve vesztes csatát. ”
„ Mindannyiunkban rengeteg alantas, szörnyeteg, szép és kellemes vonás keveredik, vagy az ilyenek, vagy az olyanok próbálnak túlsúlyba kerülni. Ettől aztán gyakorta igen nagy háborgás folyik bennünk. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen birkózunk meg ezzel. ”
„ Apád egész élete egybeolvadt azzal a harccal, küzdelemmel, amit ennek a világnak a megteremtése jelentett - mindannak, ami ma olyan természetes a te szemedben. Ez az örökséged. Ezt kapod - már meg is kaptad - apádtól: az életet, a mát. ”
„ Minél nagyobb az akadály, annál dicsőségesebb a legyőzése. ”
„
Azért, mert letudtad a nagyobbik részét,
ne hidd, hogy ajándékba kapod a végét.
”
„ Ha nehéz időszakon mész keresztül, ne feledd: nagy csatákat vesztettél, de túlélted és itt vagy. Ez győzelem. Mutasd meg az örömöd, ünnepeld, hogy képes vagy továbbmenni. ”
„ Az igazi harcos azért legyőzhetetlen, mert nem bocsátkozik küzdelembe. A "vereség" a bennünk lakozó viszálykodó elme vereségét jelenti. ”
„ A nehézségek tanítanak meg arra, hogy van benned Valaki, akinek ez nem nehéz. ”
„ Idővel majd elhiszed, hogy hálásnak kell lenned a pofonokért. A legnagyobbakért, a kisebbekért, az összesért, mert ők visznek el odáig, ahol most vagy. ”
„ Számtalan olyan konfliktust kell megélnünk és magunkkal cipelnünk, melyekben az idő is csak látszólagos döntéseket hoz, mert a konfliktus magvát alkotó önellentmondás feloldhatatlan és személyiségünk leglényegéhez tartozik. ”
„ Csináld úgy, hogy azzá válj, ami boldoggá tesz. Ideje lenne kitörölni a kliséket, miszerint szenvednünk kell, és naponta darabokra törni. A fenéket. Igen, kapunk pofonokat, elesünk a lépcsőn, de soha nem az számít, hogy mekkorát koppanunk, hanem az, hogy hiszünk-e magunkban annyira, hogy újra meg újra felálljunk, és akár véres, remegő térdekkel, de megtegyünk még egy lépést. Csak ez számít. A sebek begyógyulnak. Látni fogják, hogy ott vannak, és segítenek - csak fogadd el. ”
„
Járjuk az élet hosszú, hosszú útját,
Együtt maradunk, hiába fúj a szél vagy tépáz az orkán,
Az úton boldogság és szenvedés vár ránk,
De mi kitartunk: erősebbek vagyunk az élet viharánál.
”
„ A túlélés (...) mindig közösségi eredmény, sohasem véletlen egyéni esemény. ”
„ Törött tojás nélkül nincs rántotta. ”
„ Pusztán a gondolatnak, az önszuggesztiónak nincs megváltó ereje. Elindíthat - de ennyi. Gyógyító hatalma csak annak van, amit az ember nagy küzdelemmel ténylegesen megszül magában - és megvalósít. Félelem, szorongás, féltékenység, bűntudat, önzés, hatalomvágy, de még a haláltól való iszonyodás is csak akkor van valóban legyőzve, ha az ember a testi létben, a valóságos erőpróbában bebizonyítja, hogy vége. Megéltem. Megtapasztaltam. Túl vagyok rajta! Csakis akkor mondhatom, hogy "készen vagyok". Mint Hamlet a párbaja előtt. Emlékszel? "Readiness is all." Ha ellenfele hallotta volna ezt a mondatát, nem áll ki vele. Miért? Mert az ilyen ember legyőzhetetlen. ”