„ Valaha azt gondoltam, hogy csak nekem fáj minden, de valójában csak parányi része vagyok a sajgó emberiségnek. Még szerencse, hogy az ilyen sebek belül véreznek, különben tocsogós egy világ lenne ez. ”

„ Le kell szállni a szenvedés legmélyére, felfedezni a szenvedés különös adományait, hogy az ember rádöbbenhessen önnön korlátlanságának adományára, arra, amiért érdemes élni. ”

„ De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság - csak gyötrelem. ”

„ Ahonnan én jövök, ott nem létezik fájdalom,
Ahol most élek, a lélegzet is fáj nagyon. ”

„ Az idő már csak azért sem lehet a "legjobb gyógyír", mert a szenvedésben megszűnik az idő - és a tér is. ”

„ Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,
hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,
magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:
úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,
s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,
dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet. ”

„ Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez. ”

„ Hetek óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán, és csak bámulom végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan lasszót, annak hurkát a nyakukon, idegeiken. Nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat. ”

„ Csak annyit mondtam, hogy szia, és elhúztam a csíkot. Vége mindennek. Quasimodo, a szörnyeteg harangozó, magára rántotta a harangot. Úgy égett valami belülről, mint amikor véletlenül beleittam kiskoromban a pálinkába. ”

„ Szíved? Óh! a szíved nem találom,
Ez az én bús, szomorú halálom.
Széttörnélek! - de kezemen bilincs:
Meghalok érted, mert szíved az nincs. ”

„ Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud? ”

„ Nem hallok, nem látok:
Keresek világot:
Oh, ha most valaki egy sugárkát adna!
Bár a látás után szivem megszakadna... ”

„ Én tartottam vissza magamat fukarul és görcsösen, még akkor is, ha ettől jobban szenvedtem, mint ő! Inkább fájjon, inkább legyek magányos és száraz és örömtelen és szerencsétlen, mint hogy vele boldog legyek! ... MERT NEM SZERETEM! ... ”

„ Fájdalom költözött a szívébe, miközben érezte, mennyire szereti. Mély levegőt vett, és hagyta, hogy az édes elkeseredés betöltse a lelkét. ”

„ A bánat, mint egy betegség, az egész testére hatással volt. Megborzongott, pedig nem volt hideg, a gyomra felkavarodott, pedig üres volt, ízületeiben és mellkasában pedig furcsa fájdalmat érzett. Soha nem tartotta az érzelmi mélypontot igazi szenvedésnek, pedig az volt, és tudta, még egy jó ideig nem fog túljutni rajta. ”

„ Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki. ”

„ Látjátok, feleim, szem`tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A "pillangó", a "gyöngy", a "szív" - már nem az, ami volt. ”

„ A fájdalom az Isten megafonja a süketek világa felé. ”

„ A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés rajtunk múlik. ”

„ A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. ”

„ Nem értettem, miért csorog a szememből a könny, hiszen nincs bennem semmi szúró, gyötrő kín, inkább csak valami végtelen fáradtság, amihez hozzátartozik a sok sajgó fájás, tompa nyilallás. Hát akkor miért folyik a könnyem? Nem sírok, mert sírni csak akkor lehet, ha az ember hagyja, hogy sírjon. ”

„ A fájdalom hozzátartozik a fejlődéshez. Így tanulunk. ”

„ Minket rosszul neveltek. Szenvedésre, gyászra, vérre, tragédiára. Keleten az istenek mosolyognak. A mi templomainkban sok a rettenetes kép, a vér, a kín és az elviselhetetlen gyötrelem. ”

„ A fájdalom és a szerelem rokon abban, hogy az ember nem tud szabadulni tőle. Kíséri, mint az árnyék. A szerelmes elárulja magát, hogy mindig szerelemével foglalkozik. Éppen úgy az, akit keserű bánat üldöz. ”

„ Úgy szégyellem ma én... De mit tehet
szegény a szegényért?! Végigremeg
szívemen a sok régi fájdalom
s gyűlölet lesz, mire elgondolom:
szégyen s gyűlölet a szegényekért
s káromkodás az egész életért. ”

„ Tudta jól, hogy kell egy bizonyos idő a gyógyuláshoz... De a kifejezés nem helyénvaló. Az ember ugyanis ebből soha nem gyógyul fel. A heg, ami eltakarja a sérült bőrt, örökre megmarad. Idővel a fájdalmat felváltja a dermedtség. De az ember soha többé nem lesz már a régi. ”

„ Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz. ”

„ Én nem tudok kiáltni: hejh! hahó!
Pedig nagy vétket én sosem vétettem:
Fekszem hanyatt a Pusztán megdermedten
S fagyott, fehér szivemre hull a hó. ”

„ Végek. Vannak emberek, akiknek a szíve helyén csak egy istenverte kalapálás van, ha boldogok, ilyenkor képes volna elárasztani a világot. De iszonyatosan égetve szakad szét elemeire, porlad el, hűl el, szűnik meg, erősödik ki, ha fáj. Kimarva, kilúgozva. A fájó fájdalom lassú, csak csörgedezik, szivárogva higanyként kúszik mélyre benned. Az öröm ezzel szemben villanásszerűen hasít beléd. A fájdalom azonban elnyújtva adagolja dózisát, mígnem megkövesedik, megáll a jól becélzott helyén, ott aztán összecsomósodik, megkeményedik és beleég. A boldogság azonnal képes maximumon hatni, és azonnal meg is tud szűnni. A kín nem. Az hosszan-hosszan egyre lila foltosabb, szikrázón kínzó nyugtalanság, és elmúlása is igen lassú. Ha van ilyen egyáltalán. Én úgy vélem, nincs. Ami volt, sosem múlik el. Semmilyen formában. Ami volt, van. Mindig van. Magadban hordozod. Beléd épül, hat rád, tudva-tudattalanul, épít, leépít. Megváltoztat, érlel, szétszed, összerak. Minden törés megtörés. Majd gyász. ”

„ És sokszor látlak ágyadon,
Ha átkarol a fájdalom,
S mégis márványhideg az arcom,
S mikor te alszol, én nem alszom. ”

„ Ó, mit ér a szerető hűsége, ha szívünket összetöri annak a másiknak a hidegsége, akit jobban szeretünk! ”

„ Az asszonyra nézett, aki csak gubbasztott, mint a meglőtt, haldokló madár - madár, melynek vergődő szívéből elszáll az élet, megtört tekintete a te arcodra mered, aki testébe küldted a golyót, s bágyadt, szelíd, elhomályosodó pillantása búcsút vesz mindattól, ami szép a földön, a naptól, a levegőtől és a párjától. ”

„ Csodálatos, hogy a szenvedő ember körül is minden természetes és vidám; szinte nem érdemes élni, ha az élet ilyen kevéssé vesz részt a szív fájdalmában. ”

„ Dörgő menny, köszönöm, hogy elordítottad magad helyettem,
Talán meghallja mégis az Isten vagy más valaki:
Én csak ember vagyok, én hiába ordítanék. ”

„ Halott az érzés
Élő a fájdalom. ”