„ A házasságunk nem egy tündérmese, nem hint rám rózsaszirmokat, és hétvégenként nem repít el Párizsba, de ha levágatom a hajam, észreveszi. Ha felöltözöm, hogy elmenjek valahová, megdicséri a ruhámat. Ha sírok, letörli a könnyeimet. És mikor magányos vagyok, szeretettel vesz körül. Ugyan kinek kell Párizs, ha megölelik helyette? ”
„ Van egy személyes emberi és tiszta szeretet, amely az isteni szeretet megsejtése és visszatükröződése. Ez a barátság. ”
„ Az emberek hajlamosak tudatosan azt látni, amit látni szeretnének. ”
„ A szeretet kicsalogatja a lelket a búvóhelyéről. ”
„ Az emberi élet bombabiztos törvénye: ahhoz, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a dolgokat használni és az embereket szeretni, nem pedig a dolgokat szeretni és az embereket használni. ”
„ Az öreg bagoly nem szereti, ha fiatalnak és férfiasnak mondják. Én már utam végére érkeztem, és az, aki mást mond, vagy bolond, vagy hazug, vagy mindkettő. ”
„ Az igazi ajándék az egyik ember számára a másik ember lehet, a másik szívtől szívig érő szeretete. ”
„ Amikor beleszeretünk valakibe, a hasonlóságát szeretjük, amikor pedig szeretjük, beleszeretünk a különbözőségébe. ”
„ Amikor beleszeretünk valakibe, az a benyomásunk támad, hogy az egész univerzum mellettünk áll, és támogat. ”
„ Ha elutasítalak, nem létezel. Te sem és a félelem sem. Mert nem tanítottak meg engem sem szeretni. Szeretetem önzésből fakad. Ha képes lennék rá, nyernék általad. Hitet. S főleg a holnapot. Hozzá az erőt. Szembenézni. A mással. A különlegessel. A hétköznapival. Magammal. Ne haragudj, ha bevallom, hogy nem rossz vagyok, hanem félek. ”
„ Még nem szerettem senkit úgy, mint téged. Ezt nem kell kiérdemelni. Csak viszonozni. ”
„ Gyakori dolog, hogy szülők, ha gyermekük elkövet valamit, haragba lovalják magukat a saját beszédükkel, s egykönnyen kimondanak valami kemény ítéletet, vagy halálra veretéssel fenyegetőznek. Amikor azonban gyermeküket megpillantják, győz bennük a szülői szeretet, s kezdeti haragjuk elpárolog. ”
„
A szeretésen
k í v ü l minden emberi
tett: romépítés.
”
„ Nem igaz, hogy csak úgy szerelembe esünk. Valójában mindig van egy pillanat, amikor még dönthetünk. Egyszerű neurokémiai folyamat. Ha hat rád valaki, hajlamos vagy arra koncentrálni, ami szerethető az illetőben, és utána csak azt fogod belőle érzékelni. Ezért ha valakit nem akarsz elhagyni, egyszerűen csak rá kell szoktatnod magad, hogy azokra a tulajdonságaira összpontosíts, amiket szeretsz benne. ”
„ Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Őt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben. ”
„ Az ifjúság azzal kezdi, hogy szeretné, ha megvédené valaki. Aztán a férfikor előideje következik, mikor támadni kezdünk. De igazán férfi csak később, sokkal később lesz az ember: mikor már nem akarja, hogy megvédjék, támadni sem akar már, s minden becsvágya annyi, hogy feltűnés nélkül megvédhessen valakit vagy valamit. ”
„ Minden szép számomra, ami szeretetet sugároz felém. ”
„ Ne legyetek keményszívűek ahhoz, aki kísértésbe esett, igyekezzetek úgy megnyugtatni őt, mint ahogy ti magatok szeretnétek megvigasztalódni. ”
„ Soha ne érd be kevesebbel, mint amit valójában akarsz! Soha ne légy senkivel, akit nem szeretsz igazán! ”
„ Bizony, követelem, mert szeretem, és mert szeretem, jogom van a szeméhez, a mosolyához, a kezéhez, az ajkához, az érintéséhez, a ruhájához, mindenhez, ami őt jelenti..., mert szeretem. ”
„ Légy becsületes. Úgy bánj másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak. ”
„
Csak egy éjszakát, csak egy éjszakát,
Amíg a hadsereg menetel a szívemen át.
Keményen csattan a lábuk a testemen
Ahogy a szerelem átvonul a szereteten.
”
„ Nagy kár bizony azt szeretni, ki nincs itt (...), s helyette a szelet ölelni. ”
„ Túl sokszor ragaszkodunk ahhoz, hogy úgy szeressük az embereket, ahogy mi akarunk szeretni, ahelyett, hogy úgy szeretnénk őket, ahogy szükségük lenne rá. ”
„ Az emberek többsége nem embert, hanem helyzeteket szeret. Az édes pillanatokat könnyű szeretni, ám ahogy jön a boldog perc, rögvest tovaszáll az idővel, és a bódító öröm illanásával kiég a szeretet. ”
„ Minden volt szeretőmnek adok egy második esélyt - de valaki mással. ”
„ Az elménk néha olyasmit láttat velünk, amit a szívünk igaznak szeretne hinni. ”
„ Ha a problémáidat nem osztod meg azzal, aki szeret, nem adsz neki alkalmat arra, hogy eléggé szeressen téged. ”
„ Hasonlítanunk kell kissé egymáshoz, hogy megérthessük egymást, de kissé különbözőknek kell lennünk, hogy szerethessük. ”
„ Szeretnék gyerek lenni, mert úgy érzem, valamit nem jól csináltam akkor. Elrontottam. Nem voltam jó kislánya a szüleimnek, és be szeretném pótolni. ”
„ Azt hiszem, sohasem fogok megnőni. Az idő olyan lassan múlik. Minden nap egyforma, és egyforma már a természete szerint is, minden körülmények között. Nincsen kedvem semmilyen foglalkozáshoz. Szeretnék tengerre szállani és hajós lenni, vagy még inkább a felhők országába szeretnék menni, és ottan lakni. Szeretnék bolyongani a nagy felhőmezőkön, ahol olyan csendes, aranyos és gyönyörű lehet minden. Persze, ez nem valósulhat meg és talán éppen ezért - annyira szép. De hát az élet fele álom, és így nincs ok a zúgolódásra. Elvégre nem lehet mindig jó. Az élet, az ébrenlét tele van félelemmel, unalommal, sok rossz emberrel és sok olyan emberrel, akik jók, kedvesek (...), de akikhez tulajdonképpen semmi közünk; az álom kárpótol mindenért. ”
„ Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, egyedül olyan iszonyatos. ”
„ Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet. ”
„ Amikor a megértést elneveztük szeretetnek, trónjára emeltük az embert. ”
„ Nincs a világon olyan szeretet, amely teljességgel érdek nélkül való. Akármilyen keveset, de várunk valamit viszonzásul azért, amit adunk. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: