„ A szeretet a földi erők leghatalmasabbikát jelenti: a lehetetlen is lehetségessé válik általa, szárnyakat ad a szárnyatlannak, hegyeket mozgathat meg, és birtokosának közvetlen bejutást tesz lehetővé a Paradicsomba. ”
„ Az igazi beavatás azt tanítja meg a fiatal férfinak, hogy nem lehet mindent rendbe tenni. Nem lehet és nem kell megölni a sárkányt; de meg lehet szelídíteni. Ez az a bölcsesség, amelyet vagy megtanulunk az életünk útjának felén - vagy mindig egyre magasabbra építjük a tornyunkat az ég felé, amely aztán egyre veszélyesebb és egyre inkább csak képzeletbeli lesz. Az eredmény az öreg, merev, megkeseredett férfi, aki csak a fejében él, aki mindig tudja a jó válaszokat, aki azonban nem bölcs, aki a törvényt és az evangéliumot az önkontroll módszereként használja, de az nem önátadás az ő számára, aki mindent tud az igazságról, de semmit sem tud a szeretetről. Az igazi beavatás arra tanít meg bennünket, hogy az életnek lényege szerint tragikus dimenziója van. Ezzel gyakran a szerelem titkában találkozunk. ”
„
Lehet, van olyan nap, mikor még tagadom, de tudom, hogy mindenedet akarom,
ahogy szeretsz, ahogy nevetsz, vagy épp csak hozzám bújsz.
És van olyan nap, elfog a félelem, ha nem dobom végre régi életem,
félek, nem vársz rám, s így elfordulsz.
Ez biztos szerelem, az lesz az ilyen, rég nem keresem, de jó, de ismerem.
”
„ A királyfi fehér lovon nem létezik a valóságban. Mégis vár bennem valami a nagy, elsöprő szerelemre. Igenis, lángolást akarok. Azt szeretném, ha elsodorna az érzés. Földindulásra vágyom... vagy nem is tudom... forgószélre... valami izgatóra. ”
„
Reggel, ha ébredsz, s harsonáz feletted
ez a mindennapos föltámadás,
már megtudod, nem él sok-sok szeretted,
ki éjjel élt, s szivedbe bánat ás,
(...)
és - mit tehetsz? - mint szennyes únt ruhádat,
magadra öltöd csöndesen a bánat
bilincseit, s viszed a végzetet.
”
„ Bárkivel megtörténhet. Az ember rájön, hogy valahol elszúrta az életét. Nem szeretik eléggé, netán ő nem szeret eléggé, bárkit és bármit: hitvest, munkatársat, hivatást, napkeltét, az életet olyképpen, miként az zajlik - és a szervezet mindenféle baljós tünettel válaszol a megdöccent léleknek. ”
„ Az egészséges közösség a tagok szeretetén és egymás iránti figyelmén épül fel. ”
„ A szerelem nem a birtoklás, hanem az élvezet gyönyöre. Érezhetjük a szerelmet úgy is, hogy nem szeretnek viszont bennünket, hiszen ezt az érzést sokkal inkább az adás, mintsem az elfogadás teszi széppé. ”
„
- Együtt építettük föl az életünket. Szeretem a férjemet, ő is szeret engem, bár nem éppen a leghűségesebb férj.
- Ez az első alkalom, hogy erről beszélsz.
- Mert nincs jelentősége. Mi az a hűség? Az érzés, hogy birtokolhatok egy testet és egy lelket, amelyek nem az enyémek?
”
„ Ha az ember azt gondolja, hogy élete csupa múló jelenség - Platón lantjának hangja, akkor ez abból ered, hogy minden más ember életét csupán a lant hangjának képzeli, de ha szeret vagy szeretik, akkor saját életének jelentősége mélyebbé válik számára. ”
„ Végre rájöttem, hogy az ezerarcú szerelem erre is jó: csillapítja a fájdalmat, átoltja a szeretetet. ”
„ Hány zsarnok próbálkozott már vele? Hány uralkodó akarta egyszerű, gondolkodásra képtelen eszközzé aljasítani alattvalóit? Elveszik népüktől a szeretetet, a vallást: a lelket akarják elorozni. De kudarcuk állandó és elkerülhetetlen. Ebben hinnem kell. Ha a lélek lángja kihuny, akkor csak a halál marad, és egy zsarnok sem akar hullákkal teli birodalmat. ”
„
Tompán, mint a fájdalmat homlokom ráncaival,
mit elsimít a kezed, úgy szeretlek.
Úgy összecsiszolódva, mintha egyszer már együtt
megöregedtünk volna, úgy szeretlek.
”
„ Csak az marad magára, akinek nincs kit szeretnie. ”
„ Szeretni annyi, mint megnyílni a valóság előtt. ”
„
Félek, nem tudod megbocsájtani
eltékozolt, ostoba, könnyü multam
és majd ezerszeresen fáj, ami
ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.
”
„ Az emberek furcsamód szeretik érthetetlen szabályokhoz kötni magukat. ”
„ A szeretet az egyetlen állandó ebben a szorongásos, racionális világban; a szeretet és a sötét oldala, a gyűlölet. ”
„ Nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakad. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme. ”
„ A honvágy számomra megszokott lelkiállapot. Mindig hiányérzetem van, mindig vágyom valaki vagy valami után, mindig szeretnék visszatérni valami képzeletbeli helyre. Az életem egy nagy vágyakozás. ”
„ Néha, mikor elveszünk a félelemben és kétségbeesésben, a rutinban és állandóságban, a reménytelenségben és tragédiában, megköszönhetjük Istennek a bajor cukros sütit. És szerencsére, mikor nincs több sütemény, még akkor is találhatunk megnyugvást egy ismerős kéztől a bőrünkön, vagy egy kedves szerető gesztustól, egy kis buzdítástól, egy szerető öleléstől vagy a kényelem ajánlatától, nem is említve a kórházi ágyakat, egy orrdugót, a maradék Danish-t, a suttogott titkokat, a Fender Stratocaster-eket és talán alkalomadtán egy kis fikciót. És emlékeznünk kell ezekre a dolgokra, a nüanszokra, a rendhagyó dolgokra, a finomságokra, amik feltétlen alkotóelemei napjainknak, és amik jelenlétének sokkal fontosabb és nemesebb oka van: az életünket hivatottak megmenteni. ”
„ Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz. ”
„ Sohasem vagyunk olyan védtelenek a szenvedéssel szemben, mint amikor szeretünk valakit, sosem vagyunk olyan gyámoltalanul boldogtalanok, mint mikor elvesztettük szeretetünk tárgyát vagy az ő szeretetét. ”
„ Szeretném hinni, hogy az élet nem olyan folyó, amely döglött halként sodor magával bennünket. ”
„
Legigazibb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek.
És nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek.
”
„
- De mi lesz majd, ha meghalunk és már nem leszünk? Akkor is szeretni fogsz? A szerelem akkor is él? - kérdezte a Kicsi. A Nagy magához ölelte, együtt révedtek a fekete éjszakába, a fényesen ragyogó Holdra és a csillagokra.
- Nézd a csillagokat, Kicsi... nézd, hogy fénylenek, hogy szikráznak... némelyik már réges-rég kihunyt, de estelente még mindig ott ragyog az égen. Ilyen a szerelem is, Kicsi. Ilyen, mint a csillagfény... örök.
”
„ A fájdalomból születhet a legnagyobb, a legkülönösebb öröm, amitől az ember kiáltani szeretne, és forró, boldog könnyeket sírni. ”
„
Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
”
„ Kell a félelem és kell a halál, hogy az emberek megtanulják szeretni egymást. ”
„ Csak te hiányzol változatlanul, végérvényesen, mert még mindig szeretlek és ez a folytonosság csak megerősít érzelmemben. ”
„ Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható. ”
„ Úgy sajnálom, hogy mindennek vége miköztünk, és már soha többé nem fogunk találkozni. De ugye azért szép emlékünk maradt egymásról? Nekem mindig te maradsz az egyetlen fiú, akit tulajdonképpen szerettem, de én biztos nem sokat jelentettem a számodra. ”
„ Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. Olyan képtelenség, mint az volna, hogy a mérleg nyelve kibillenne akkor is, amikor valamelyik serpenyőjét nem terhelnék meg. Minden szeretet érdeken alapul - minden szerelem is, s minden házasság - egy vagy más szempontból - érdekházasság. ”
„ Az ember nem azt szereti, akit akar, hanem akit tud. ”
„
Barátaid szükségszerűen rád unnak. Más házakba mennek, ott panaszkodnak rád. De aztán, amikor kipanaszkodták magukat, visszajönnek, mert megbocsátottak neked, és megint szeretnek újból, készen rá, hogy akár az életüket is kockáztassák a te életedért.
Ám ha egy harmadiktól tudod meg (aki váratlanul visszamondja neked, ami nem neked volt szánva) azt, hogy már elég volt belőled, ami tehát független tőled, az azt eredményezi, hogy eldobod magadtól azokat, akik szeretnek, s akik most visszajönnek hozzád, mert újra szeretnek.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: