„ Épphogy nincs telihold. Amikor Rennel vagyok, épp így érzek. Bármennyire is szeretem, mellette sem lehetek teljes. ”
„ Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod csak úgy elveszni. Ez a fajta szeretet tart minket életben, akár van értelme mások számára, akár nincs. ”
„ Magam sem tudom, miért viselem annyira szívemen a sorsodat. Azok, akiket forrón szerettem, már a föld alatt pihennek, az én életem boldogsága és öröme is ott nyugszik velük, de azért nem faragtam koporsót a szívemből, s nem temettem el örökre érzelmeimet. A nagy bánat csak megerősítette és mélyebbé tette őket. ”
„ A kiáltások elmúlnak, és elcsattan a káromkodó üvöltés is, de a szeretet simogató lágy szava mindig kísért, mindig susog, mindig igaz és múlhatatlan, mint a nyírfák suttogása, ha nincs is szél, és a nádas titokzatos sóhajtása, ha szellő se mozdul az álmodozó víz felett. ”
„ Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bűnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre, de néhányunk, miután rálelt, azt kívánja, bárcsak sose találta volna meg. ”
„ Egy ártatlan, bűnös lélek voltam, az életem tele volt igazságtalansággal. A rossz döntéseim után végül a magányt választottam. Megpecsételt sorsomon képtelen voltam változtatni. Végre megszabadultam. A szeretet meggyógyított. Nincs többé harag a szívemben, ami maradt, a tiszta gyermeki lelkem. ”
„ Mindig ugyanaz: szeretetet kunyerálok, de olyan agresszívan, támadóan csinálom, hogy nem lehet másként reagálni rá, mint visszatámadni végül, amire én még tovább támadok, még erősebben, mert most már még jobban szeretném, ha magához ölelne, csak ezt nem merem kifejezni, sőt, egyenesen letagadnám. ”
„ A távollét nem teszi okvetlenül szeretőbbé a szívet, de határozottan frissíti a szemet. ”
„
Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt
csak nézni...
”
„
Aki nem szeret, hol él?
Éjek éjjelében.
A szerelem nyári nap
tükörsima égen.
”
„ Annyira szeret téged, hogy a hiányodat gyűlöli. ”
„ Most nem akart tőle mást, csupán megnyugtató közelségét. Érezni akarta meleg testét az övé mellett, leheletét a mellkasán, szívverését az övén. Szerette volna ugyanazt a békességet nyújtani neki, amit tőle kapott. ”
„ Szerelmesek voltak egymásba, mindig is szerették egymást, bár néha szívesen tagadták volna. És mert szerették egymást, mindent túléltek, amit a sors az útjukba vetett. ”
„ A rossz sohase olyan rossz, gondolta Prew, ha az ember rá tud kényszeríteni valakit, akit ismer és szeret, hogy vele együtt szenvedje el. Ez rendszerint nem megy, mindenki túlságosan el van foglalva a maga bajával, és ők akarják rávenni az embert, hogy velük szenvedjen. De ha sikerül, könnyebb elviselni, hogy ez az átkozott világ megy tovább közönyösen a maga útján, s nem vesz tudomást róla, hogy az ember ott áll az utcasarkon. Persze, az ilyesmi nem gyerekjáték a barátok számára. Az ember pokolian érzi magát, amikor szenvedni látja őket. (...) A börtönben egyvalami volt jó: általánossá tette a rosszat, így aztán a szenvedéseik is egyenértékűek voltak. Nem kellett veszekedniük és kölcsönösen az együttérzés hiányával vádolniuk egymást. ”
„ A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret. ”
„ A halál elfogadására négy lehetőség kínálkozik. Az első egy írás, amit végrendeletnek is hívhatunk. (...) A másik lehetőség: amikor a szeretteimmel egy ilyen éles helyzetbe kerülök, akkor dönthetek úgy, hogy nem menekülök el a helyzet elől. Harmadik lehetőség: elmegyek önkéntes segítőnek egy kórházi osztályra, ahol elmenőket ápolnak... Így kezdődik a halál elfogadása. Negyedik lépés: adott esetben beszélek róla. Mert bármilyen elfogadás csak akkor jön létre, ha én arról indulatok, harag, düh, frusztráció, kétségbeesés nélkül tudok beszélni. Hangosan és békében, először önmagamnak, majd másoknak. ”
„ Az utak, melyeken jártál vele, a hidak, melyeken áthaladva egy pillanatra megálltál vele, s a zúgó vizet nézted a mélyben vagy a felhők rongyfátylaival borított holdat, a fák, melyeknek lombja arcát súrolta, mikor szemébe néztél, a rózsák, melyeknek illatát beszívta egyszer a Szigeten, mind e nyomok, tanújelek, bűnjelek megmaradtak a világban, s bizonyítják, hogy csakugyan szeretted. De aztán, egy napon, elveszett ez a szerelem. Hol veszett el, melyik úton, melyik hídon, a mélybe hullt, a zúgó vízbe vagy az égbe szállott, a holdas éjbe vagy elvegyült a rózsák illatával, s azért olyan terhes és sűrű most ez az illat, júniusban?... Nem tudok felelni. Csak járok az utakon és a hidakon, lehajtott fejjel, s tűnődöm és emlékezem. ”
„ "Bárcsak itt lehetnél!" (...) Most komolyan. Ha az, aki ilyet ír valakinek, tényleg a másikkal szeretne lenni, akkor eleve meghívta volna, nem? Ha jobban belegondolsz, elég nagy kamu ez a duma. Igazából az kellene, hogy álljon ezen a lapon: "Görögország: ahol az égvilágon senkinek sem hiányzol." ”
„ Nem úgy érsz el nagy dolgokat, ha arra gondolsz, amilyen vagy. Úgy érsz el nagy dolgokat, ha arra gondolsz, amilyen lenni szeretnél, és ezt nap mint nap újra és újra elképzeled. ”
„ Oly hevesen szeretek, hogy megölne, ha szerelmem tárgya egyetlen szóval is jelezné: el tudna hagyni. ”
„ A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is. ”
„ A szeretet nem a korlátozás; a szeretet maga a repülés. ”
„ Minél jobban szeretünk egy emléket, annál erősebbé és különösebbé válik. ”
„ Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret. ”
„ Ha valaki egy csöppnyi szeretetet és jó szívet, egy csipetnyi világosságot és igazságismeretet adott a világnak, élete nem volt hiábavaló. ”
„ Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted, és nem is követelheted, ahogyan ő sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette. ”
„ A szeretet biztosabb út az emberek hűségéhez, mint a félelem. ”
„ Az emlékek szeretik megviccelni az embert. Előfordul, hogy a valóságot mutatják, de az is, hogy olyanná válnak, amilyennek mi akarjuk látni őket, és megszépülnek. ”
„ Az igazi szerelmet, az igazi szeretetet, az igazi barátságot csakis ingyen adják, ingyen kapják. ”
„ Eddig minden egyes kapcsolatomban csak ugródeszkaként szolgáltam a barátnőimnek. Mindig csak utánam jött az igazi. Szeretném, ha végre én lehetnék az igazi. Ezt még soha életemben nem mondtam... szeretlek! ”
„ Az embert megigézi az örökkévalóság. Azt kérdezzük hát: visszhangot vernek-e tetteink a századok során? Hallják-e nevünket idegenek, ha már rég nem leszünk? Kérdezik-e majd, kik voltunk? Milyen bátran küzdöttünk, milyen lángolóan szerettünk? ”
„ A szeretet nélküli élet, legyen az bármennyire megbecsült és biztos is, egy fabatkát sem ér. ”
„ Próbálj meg két nőt szeretni, és a végén oda lyukadsz ki, hogy egyiküket sem szereted, legalábbis nem úgy, ahogy megérdemlik. ”
„ Amikor nagyon szomorú vagyok, egy fantáziavilágot hívok segítségül, ezt a képzeletbeli életemet szövögetem gondolatban, amiben mindig minden úgy van, ahogy az életben nincs, de ahogy szeretném, ha lenne. Ezzel vigasztalom magam, amikor a valóságban nem találom a boldogságomat. ”
„ A szeretet egyfajta nyelvezet, amin az árvák nem tanultak meg beszélni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: