„ Az igaz szeretet esetében nem érdekes, hogy adok vagy kapok, egyszerűen a szeretet áramlásáról van szó, és ez gyönyörű, bármelyik irányban történik is. ”
„ Jaj annak, ki nem tanult meg fiatalon remélni és szeretni - és bízni az életben! ”
„ A gyáva ember képtelen a szeretet kimutatására, az a bátrak kiváltsága. ”
„ Amíg nem mondjuk meg a másiknak konkrétan, hogyan szeretnénk, hogy a szükségletünk kielégüljön, addig könnyen lehet, hogy ő a szemünk láttára törik össze a beteljesületlen szükséglet súlya alatt. ”
„ Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül. ”
„
Megtanultam végre saját magam szeretni,
hogyha elfogadod magad, hidd el, az nyitja a teret ki!
Nem hittem a jövőben, már épp elkezdtem temetni,
mikor megtaláltam azt a lányt, kit tudok szívből szeretni.
”
„ Amikor szeretsz engem, akkor úgy érzem, mintha Isten megbocsátaná nekem, hogy ilyen csődtömeg vagyok. ”
„
Eddig nem tudtam én a szerelemről semmit.
Nem értettem, miért jó, ha arcom úgy ég.
Most már azt szeretném, hogy soha el ne felejtsem.
Jöjj közel hozzám, s adj nekem még!
”
„ Azt mondják, az élet az igazi, de én jobban szeretek olvasni. ”
„
Nekem te most is az vagy, ami voltál,
Mikor először keblemre hajoltál:
A legjobb, legszebb, leghűbb szerető!
A több mint angyal -: az igazi nő!
”
„ A szerelmesnek meg kell tanulnia tudatosan szeretni; el kell határoznia, hogy megtanul szeretni; akarnia kell, hogy szeressen. Nem történik magától a szeretet, nem pottyan az ember ölébe. A szeretet - művészet. Gyakorolni kell, rá kell bíznunk magunkat. A szeretet - elhatározás. "Szeretni akarok, még akkor is, ha pillanatnyilag nem is hoz semmi megfoghatót." A szeretetnek konkréttá, sajátossá kell válnia, laknia kell valahol. Különben túl légies, elvont és metafizikai lesz. Ez a veszély fenyegeti azt, aki cölibátusban él. Az ember szereti az emberiséget, de konkrétan senkit sem szeret. A meredekebb út a házasság útja. Amikor beléptünk a rendbe, azt mondták nekünk, hogy mi a nehezebb úton járunk; de ma már nem hiszem ezt. A meredekebb út a házasságnak, a hűségnek, az otthonmaradásnak az útja. ”
„ A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt. ”
„ Szeretetből képesek vagyunk hegyeket megmászni, tengereket átszelni, homoksivatagokon átkelni és kimondhatatlan megpróbáltatásokat elviselni. ”
„ Ha a családod kiteszi a lábát hazulról, egy órába sem telik, és olyan intenzitással tör rád a szeretet, hogy az már fáj - miközben ennek az érzésnek nyoma sem volt, amikor a rászáradt tojássárgáját kapargattad a tányérjukról a reggeli után. Van remény! Egy nap talán nemcsak a távollétükben tudod ilyen forrón szeretni őket. ”
„ Elborzasztó látvány egy állandóan higgadt, szenvtelen ember, aki soha nem adja jelét örömének, bánatának, szeretetének, féltésének, haragjának, megelégedettségének. ”
„
Kik által s miképpen lettem, aki lettem?
Nem tudom, de tudom, hogy kellett szeretnem...
”
„ Ha nem kapjuk meg azt, akit "szeretnénk", még mindig szerethetjük azt, akit kaptunk. ”
„ Talán csak mindig saját magamat akartam látni egy olyan tükörben, ami szebbnek és jobbnak mutat engem, mint amilyennek én magamat láttam. Talán ezektől a tükröktől szerettem volna megkapni azt a szeretetet, amivel nekem kellett volna szeretni saját magamat, de nem tudtam. Tartozni akartam valakihez, mert önmagamhoz tartozni nem volt jó, nem volt biztonságos. Még annak árán is akartam, hogy rosszabbul bántak velem, mint ahogyan én bántam volna magammal. ”
„
- Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek.
- Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
”
„ Ha valamit, akár egy ügyet, akár egy operatársulatot, akár egy óvodát a szakértelmen kívül nem a szeretet mozgat vagy pöcköl naponta előre, akkor nem szabad csinálni. ”
„ Sokféle egyéniséget ötvöztem magamban. Voltam szerető, feleség és végül áldozat. Igen! A címkék fontosak az élők szemében. Ezek határozzák meg, hogy az illető hogy tekint magára. ”
„ Ha szeretsz, bízol. A szerelem egyben bizalmat is jelent. ”
„ A harag, ha lehet, még veszedelmesebb, mint a szeretet; ezt a kettőt csak azok engedhetik meg maguknak, akik teljes biztonságban tudják magukat. ”
„ Lenyűgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívű, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én. ”
„ A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. ”
„ A szeretet megtiltja neked, hogy ne szeress. ”
„ A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is. ”
„ Nincs olyan, hogy igazi. Szerintem. Olyan van, hogy jön valaki, és működik a kémia. Azt érzed, hogy érte képes vagy változni, lenyugodni, simulni, nő lenni, anya lenni, lassítani, adni, szeretni, ölelni, csókolni, harcolni, boldogan, és egy percig sem gondolkozol közben azon, hogy megéri-e. Hogy mi van, ha csak játszik veled. Mi van, ha ő is bántani fog, ha ez is fájni fog... Mert lesz olyan pasi, akinél ez meg sem fordul a fejedben, hiszen a fájdalom nem lesz opció. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz nehéz. Ó, dehogynem. De minden áldott nap az fog a szemeitek előtt lebegni, hogy megéri csiszolódni, mert együtt a legjobb. ”
„ Az élet nem romantikus regény. Az igazság az, hogy a romantikus regények azért olyan kelendőek - azért vevő rájuk annyi ember -, mert senkinek az élete nem hasonlít rájuk. Csak mindenki azt szeretné. ”
„ Jobb szeretni és elpusztulni, mint soha meg nem ismerni a szerelmet. ”
„ A szeretet egy képesség, amit meg kell tanulnod. ”
„ Ha egy nő egyszer elárulta vonzalmát egy férfi iránt, akkor kettőjük között tüzes, rejtélyes, veszedelmes levegő rezeg. A szerelmesek mindig félelmetes tisztánlátással érzik meg, hogy mit érez irántuk valójában a szeretett ember, és mert a szerelem a maga lényének következtében mindig a határtalant akarja, ezért szükségszerűen ellenszenves, elviselhetetlen számára minden, ami határolt, ami korlátolt. A másik gátjai és gátlásai mindig megéreztetik vele az ellenállást, s abból, hogy nem adja oda magát teljesen, joggal érzi a titkolt ellenkezést. ”
„ Gyerekként mindig rossz nőkre buktam. Amikor elmentünk megnézni a Hófehérkét, és mindenki beleszeretett Hófehérkébe, én azonnal beleestem a gonosz királynőbe. ”
„ Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra. ”
„ Jobb tudni az igazságot (...) és bármilyen fájdalmas is, jobb, mint hazugságban élni. Jobb, mint szeretni valakit, aki nem szeret viszont. Jobb, mint annyi érzést elpocsékolni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: