„ Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. ”
„ Azonban az ember nagyon szomorú állat, akinek akkor is muszáj néha szeretni, amikor nincs kedve hozzá. ”
„
Fáj, fáj. Mi fáj? Nem is tudom.
Oly réteges a fájdalom,
s egymás fölé gyűrűzve gyűlik.
Mit számlálgassam magamon
a szomorúság évgyűrűit?
”
„ Elmúltak azok az idők, hogy szegény szerencsétlenként pityeregjek. Nem vagyok a húgát gyászoló, a szerelmét visszavágyó tehetetlen nő, és nem vagyok az aggódó, a bosszúra éhes asszony, aki dühében fel alá járkál. Nem vagyok se lány, se társ, sem anya, nem vagyok bűnbánó, szomorú, megfélemlített vagy épp kilátástalan. Soha nem is voltam. Mind csak álarc, egy játék. ”
„ Odalépett a sírhoz, és a fejfa fölé hajolt. Még nem tudta, milyen érzés lesz majd itt időznie most. Vett egy mély levegőt, és várta, hogy a szemébe szöknek majd a könnyek, mint mindig. De most nem így történt. És azt a súlyt sem érezte, amely máskor mindig a mellkasára nehezedett, valahányszor csak itt járt. Maga elé képzelte Jimet, a boldogabb időkre emlékezve, és bár most is érzett némi szomorúságot, a fájdalom már sokkal tompább volt. Ahhoz fogható érzés, mint amikor távoli hangszórót hallgat az ember. Halkan visszhangzott benne ez az érzés, egyre szelídebben, végül teljesen elhalva. ”
„
Mert messze vagy, mert messze vagy,
olthatatlan a szomjúságom,
hangodat, hogyha hallanám,
nem lenne több szomorúságom,
hogyha látnám szép arcodat,
le nem venném a szemem róla,
s titkon néznélek éjjel is,
álmodban, amikor nem tudsz róla.
”
„ Rendkívül szomorú látni, hogy a nagy gazdagság ellenére milyen sok ember viselkedik zombiként a mai társadalomban. Talán ez az oka, hogy egyre népszerűbbek a horrorfilmek. Általuk próbálunk ráébredni, milyen borzalmasan üres életet élünk. ”
„ Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való. ”
„ Megdöbbennél, hogy mennyi felnőtt halott már belül - úgy töltik a napjaikat, hogy fogalmuk sincs, kik ők, csak várják a szívrohamot vagy a rákot, hogy befejezze a munkát. Ez a legszomorúbb dolog. ”
„ Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom. ”
„ Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart. ”
„ Az volt a dologban a szomorú, hogy valójában kedvelt engem, de évek óta csak barátként kedvelt. Őszintén és mélyen törődtünk a másikkal. Most meg itt állok dühöngő hormonok áldozataként, és valósággal belerokkanok a vágyba, hogy védelmezzem. Csak még jobban eltávolítana tőle minden, amit azért tehetnék, hogy közelebb kerüljek hozzá. ”
„ Lenyűgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívű, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én. ”
„ A szerelem csak tőmondatokban tudja közölni magát. Mikor a szerelem magyarázkodni kezd, cáfol vagy rábeszél, már nem szerelem, hanem emberi ügylet és szomorú végzet. ”
„ Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra. ”
„ Jó tulajdonsága az a szomorúságnak, hogy el is altatja az embert, meg is vigasztalja mindenféle kedvező álommal. ”
„
Van lágy téli szomorúság,
az hideg és szép és nincs oka,
és van sokkal szebb szomorúság is,
olyan, mint a hajamba gabalyodott varjú:
én magam vagyok a kalitkája.
”
„ Szomorúnak tűnök, mert nincs bátorságom ahhoz, hogy elmeneküljek tőled. Azt hiszem, nem akarom tudomásul venni az igazságot: neked én semmit sem jelentek, csak egy álom vagyok. Te szeretsz játszani az élettel, nem félsz semmitől, még tőlem sem. De szeretném, ha tudnád, én nem egy tárgy vagyok, sem egy kisbaba. ”
„ Az orvosság beteggé, a matematika szomorúvá, a teológia bűnössé teszi az embert. ”
„
Ha velem vagy
szomorú szívvel hajnalodik
várakozna még az éjszaka
hogy betakarjon bennünket -
vágyainkban hullámzik a tenger
szemedben kacagnak az álmok
mert a valóság ezerarcúbb
mint a legszebb látomás:
maradj velem mindhalálig.
”
„
- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
”
„ Nevetséges és szomorú, mily nehezen tanuljuk meg a türelmet és okosságot. ”
„ Most olyan érzésem van, mint akkor volt. (...) Amikor minden olyan tökéletes és szép, hogy máris szomorú vagy, amiért ez nem tarthat örökké. ”
„ Mindannyian teszünk olyasmit, ami miatt szomorúak vagyunk, vagy amit később megbánunk. Valójában nem is lennénk emberek, ha nem követnénk el icipici hibákat újra és újra. ”
„ A magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon. ”
„ Minden olyan szépség, amit a szívünkbe akarunk zárni, a fájdalomból sarjad. Szomorúságból és hamuból születik. ”
„ Szerelmes volt. Furcsán és bolondul volt szerelmes, hiszen furcsa és bolond ember volt ő maga is. Az élete értelmét látta meg ebben a szerelemben, és hitt benne minden felszabadult hitével, azzal a megkínzott, szomorú hittel, amit már olyan korán rongyosra tépett az élet rosszaságainak sok kis tüskebokra. ”
„ Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor nincs okunk a szomorúságra; és nincs annál nagyobb gazdagság, mint a meglévőkkel való megelégedettség. ”
„ Néha mindannyiunkat hatalmába kerít valami megmagyarázhatatlan szomorúság, amin sehogy sem tudunk úrrá lenni. Rádöbbenünk, hogy elmúlt a mágikus pillanat, anélkül, hogy csináltunk volna valamit, s az élet többé nem fedi fel előttünk csodáit. ”
„ Megvigasztaltam azokat, akik hozzám jöttek. Azt hiszem, ehhez értek én igazán. Van egy trükköm. Soha nem mondok vigasztaló szavakat. Mert rájöttem, hogy a vigasztaló szavaktól az emberek csak szomorúbbak lesznek. Inkább teszek értük valamit. Vagy sikerül, vagy nem. ”
„ Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt. ”
„ Bármennyire fájdalmas, bármennyire szomorú ezen az érthetetlen világon élni, mégis gyönyörű, s mi mégis roppantul szeretnénk boldogok lenni és egymást szeretni. ”
„ Mindannyian csak turisták vagyunk ezen a bolygón. Senki nem él itt örökké, legfeljebb egy évszázadot maradhatunk. Így aztán, amíg itt vagyunk, jobb ha megpróbálunk értelmesen, hasznosan élni, jó szándékkal lenni egymás iránt. Akár csak néhány esztendőt, akár egy teljes évszázadot töltünk itt, igen sajnálatos és szomorú dolog lenne, ha arra fordítanánk a rendelkezésünkre álló időt, hogy rontsuk, nehezítsük egymás életét. Hogy súlyosbítsuk azokat a terheket, amelyeket a többi földlakó, emberek és állatok viselnek, hogy tönkretegyük a környezetet. Erre a kis időre legalább viseljük jól magunkat. ”
„
A tapasztalat, akár egy öreg zenész,
A türelem hangszerén szép dalt játszik neked,
Nem érted, de harmóniájában kedved leled,
Miként az Úr akaratát e világon, de görcsöd enged
Szomorú, zavaros dallamától, mit füledbe penget.
”
„ A legvidámabb bohócban is a szomorúság a legmegkapóbb számomra. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: