„ Félelmetes, ha az emberre rázuhan hirtelen a nem kívánt magány süket csöndje... Amikor a környezet néma, de a lélekben harc dúl, keserűség, szemrehányás és panasz, s oly nehéz megszerezni a belső csönd kegyelmét... Mert a belső csend a legfontosabb. Az ordító világ közepette a lélek egyenletes, alig borzoló hullámzását megteremteni; azt az életérzést, hogy Én-ünk legbelső titokszobáját nem rombolhatja össze semmi; vagyok aki vagyok, még fájdalomban is vagy örökös csatazajban. ”

„ Amikor az ember bánatos, semmi sem jelenthet oly enyhítő balzsamot, mint ha az övéhez hasonló gyötrelmekről hall! ”

„ A szerelem ott van a mindennapokban. Találd meg először a pillanatban, hogy felismerhesd valakiben. Nagy csalódás lesz, ha kizárólag mástól vágysz rá. Lásd meg egy pillanatban, egy ölelésben, egy csodában, egy telefonhívásban, egy dalban, egy hangban, bármiben, hiszen ami szeretetből, szívből készült, az bizony mindig többé tesz, feltölt, csak merned kell elfogadni azt, ami szerelmet ad, mosolyt, boldoggá tesz, hiszen a valódi szerelem először a mindennapokban születik meg, ott kell észrevenni, befogadni, meglátni. Az, aki erre képtelen, valójában hiába várja, hogy majd valakitől megkapja az érzést. Amíg nem tanulod meg észrevenni magad körül, magadban, az életedben, addig esélytelen, hogy bárki teljessé tegyen. ”

„ Eddig úgy tekintettelek, mint egy kis fiatal, puha, gyönge állatkát, amit a tenyerem melegével védek minden rossztól, én vigyázok rá, én gondoskodom róla. Most viszont... mintha te lennél egy meleg palást, vagy sátor, vagy védelmező kupola, ami alá bebújhatok, összekuporodhatok és megnyugodhatok az oltalma melegében. ”

„ Az elme nem más, mint az összegyűjtött múlt, az emlékezet. A szív a jövő; a szív mindig remél, mindig valahol a jövőben jár. A fej a múltra gondol; a szív a jövőről álmodik. ”

„ Van egyfajta alázat, mely fegyver is, van egyfajta meghajlás, melyre csak meghajlással lehet válaszolni. Nem mondom, hogy dobd el a kardot. De ne hadonássz vele. (...) Erős akarsz lenni? Maradj nyugodt, figyelmes és alázatos. ”

„ Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is. ”

„ Merj szeretni. A szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud. ”

„ Ha olykor kiadod magadból a fájdalmat, akkor nem hurcolod végig az életeden, ezen és az eljövendőkön. Érzelmeink azért vannak, hogy átéljük azokat, ugyanis gazdagítanak. Az átéletlen, elásott érzelmek betokozódnak, megmérgeznek. ”

„ Az élet értelmét egyedül nem találhatjuk meg, csak egy másik emberrel. ”

„ Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt.
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát:
- Nem unod a várakozást?
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet.
- Miért?
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok.
Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk. ”

„ Megtanultatok félelemben élni. Hallottatok a legrátermettebb túléléséről, a legerősebb győzelméről, a legügyesebb sikeréről. De roppant kevés szó esik a legszeretőbb dicsőségéről. Természetesen igyekszel a legrátermettebb, a legerősebb és a legügyesebb lenni így vagy úgy, és ha valamilyen helyzetben úgy látod, hogy a fentiek egyikének sem felelsz meg, akkor elfog a félelem, hátha veszítesz; mert úgy hallottad, hogy aki veszít, az kevesebbé válik. ”

„ Tudod-e, hogy az igazi nagy szerelmet
az őszi erdőn a legszebb kezdeni?
Nincs nagyobb csók, mint amelynek
váltását ezer halál lesi? ”

„ Ha elmegyek is, veled maradok; erre csupán a szeretet képes. ”

„ Magam mögött kell hagynom a büszkeségemet, mert az csak határokat és gátakat épít, félreértéseket szül, és megakadályozza az elmét abban, hogy kinyíljon, befogadóvá és elfogadóvá váljon. ”

„ Az élet lényegében az, ami akkor történik, amikor a "mi-lett-volna-ha" események nem következnek be. Amikor az ember álmai, reményei vagy félelmei nem válnak valóra. ”

„ Az ember vigyázzon fiatalkorában, hogy a bánat ne vájjon csatornát benne. - Mert: a bánat elmúlik s a csatornák viszont itt maradnak s meg akarnak telni. S a legkisebb ok elég arra, hogy megteljenek. ”

„ Egy jelentéktelen nő, amikor szerelmes: életében először meglátja önmagában a szépség lehetőségét. ”

„ Milyen furcsa, hogy legtöbbször nem a személy, hanem a helyzet miatt leszünk szerelmesek... és gyűlölni is ugyanígy gyűlölünk. ”

„ Amikor kész a mondatod, gondosan csiszold le sarkait és sajátos öntőformád többi nyomát. Le kell kerekítened, hogy könnyebben férkőzhessen be mások elméjébe és emlékezetébe. ”

„ Eszembe jutnak gyerekkori játékaim a homályos, aranyos kertben, melyet istenekkel népesítettünk be, a határtalan birodalomban, amivé ez az egy négyzetkilométernyi, egészen soha meg nem ismerhető, föl nem fedezhető terület vált számunkra. Zárt civilizációt teremtettünk, a dolgoknak olyan értelmük, a lépéseknek olyan visszhangjuk volt ott, amit soha senki más meg nem érthet. Mi marad ebből a gyermekkori árnyakkal népes, nagyszerű, forró, fagyos kertből, amikor az ember felnőtt lesz, és más törvények szerint él? Ha most visszatérsz hozzá, reményed vesztve, csüggedten haladsz el a szürke kövekből rakott alacsony fal mentén, s elámulsz, hogy ilyen szűk helyen elfért az ország, amely végtelenséged volt egykor; elámulsz, és tudod: ebbe a végtelenségbe soha többé nem fogsz visszatalálni, mert nem a parkba: a játékba kellene visszatalálnod. ”

„ Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is. ”

„ Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. ”

„ A világ kiszámíthatatlan, úgyhogy a sok jó tanácsnak, hogy vigyázz magadra, vedd meg előre a jegyet, nézz körül, mielőtt lelépsz a járdáról, talán nincs is semmi értelme. Akár vigyázol, akár nem, előbb-utóbb jön egy olyan történet, amiből már nem tudsz kikeveredni. Ne gondold, hogy ha változnak a dolgok, csak rosszabb jöhet. Nyugi, néha lehet szerencsénk is! Az életben bármi megtörténhet, és az a csodálatos, hogy az a bármi meg is történik! ”

„ A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete. ”

„ A kudarc kell. A siker elkényelmesít, de a kudarc megtanít megbocsátani, és megmutatja, hogy kik és mennyire fontosak az életünkben. ”

„ Hányszor és hány országban csendültek fel azóta a hatodik rezignált, bús, borongó búcsúhangjai. A szimfonikus zeneirodalomnak talán legszebb Fináléja zárja a művet. A karmester két aláhulló karja, mint az elfáradt sirály két lankadó szárnya. Egy sirályé, mely messzi utat tett meg a tengereken át, s mert nincs több dolga a világban, elmerül a semmibe... ”

„ Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. ”

„ Ha van valami, ami tényleg undorít az emberben, akkor az az a képesség, ahogyan kegyetlenkedését, kisszerűségét és korlátoltságát a líraiság és érzelmesség leple alá rejti (...). A halálba küldi magát, és közben forró könnyeket ont, hogy sértett szerelmében ilyen tettre kényszerült. ”

„ Aki megérti a csillagok életét, megérti az emberi szerelmet is. ”

„ A sírás a lelki és testi mámornak egyik legintenzívebb, majdnem azt mondhatnám, legperverzebb fajtája - zsongító jóság, bódító gyönyör a könny, veszedelmes szenvedély, kéjelgés, amit szemünkkel követünk el, öntudatlan szándékkal, ravaszul keresve azt a boldogító kielégülést, aminek tetőfokán kibuggyan fölizgatott, dagadt szemünkből. De ha a sírás akart és keresett mámor, majdnem boldogság - mi akkor a nevetés? ”

„ A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket. ”

„ Tudod, kezdem azt gondolni, hogy az igazi lelki növekedés csak akkor kezdődik, mikor teljesítettük a felnőttség követelményeit, amiket elvártak tőlünk. Például a munkát, a család felnevelését, egy közösség összehabarcsolását - szóval mindazt, amik távol tartanak az igazi lényedtől, és az embertől, akit hátrahagytál. ”

„ Nem csak testünket kell istápolnunk, hanem elménket és lelkünket még sokkal inkább, mert az ész fénye is, mint a lámpás, ha olajat belé nem csepegtetünk, kialszik öregkorban. ”

„ Az érzelmek egyes esetekben jól elvannak úgy, hogy az értelmet nem nagyon vonják be, de érzelem nélkül az értelem megreked, mert az érzelmek átitatják. Érzelmi késztetés nélkül a gondolati folyamatok nem indulnak meg. ”