A címkéhez 1 072 idézet tartozik


Az elhatározás önmagában kevés, jónak lenni kemény munka, és sokszor a könnyebb utat választjuk, így aztán nem is teszünk meg érte mindent, amit kell.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A lélek útja olyan, mint az a tűz, ami előttünk ég. (...) Az, aki tüzet akar, annak el kell viselnie a könnyeztető és fojtó füstjével járó kellemetlenségeket is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az idő és türelem felszárít minden könnyet, ami elhomályosítaná a szemed.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bocsánatkérés csak arra szolgál, hogy a bűnös megkönnyebbüljön, s úgy érezze, hogy ugyanazt a hibát még egyszer elkövetheti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Könnyebb megbocsátani egy ellenségnek, mint megbocsátani egy barátnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mentséget, kibúvót, ürügyet a világon a legkönnyebb találni, mikor nem akarsz magadba nézni. Egy kívülálló indok, ok mindig létezik, de nagy szükség van arra a bátorságra, mely elfogadja, hogy a hiba - vagy így jobb mondani: a felelősség - csak bennünk van. (...) Ez az egyetlen lehetőség az előre haladáshoz. Ha az élet egy bizonyos útvonal, akkor az mindig emelkedőn halad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én szeretek szerelmes lenni. Szeretek megrészegedni tőled. Szeretek "hülye" lenni, de ez nem boldogság. Egy életművész a szerelmet nem a boldogságáért keresi, hanem a misztérium miatt. A részegség és a repülés miatt. Tudja jól, hogy ez mivel jár: könnyel, hiánnyal, fájdalommal, kéjjel, örömmel, szédülettel és kétségbeeséssel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Igenis itt kell maradni, meg kell próbálni rendbe rakni a környezetet, ahol élsz, mert ha itt nem sikerül, akkor sehol se. Én ezt fogom tenni. És tudod miért?... Mert szépnek látni könnyű a világot, szarnak talán még könnyebb, de olyannak látni, amilyen valójában, az az igazi feladat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A vágyak bágyadt hegedűjén
gyászindulót húzok neked.
(...)
Elhantolt álmaim zokognak
a horpadt öblű hegedűn,
és könnyeim, az eltitkoltak,
hullanak a húrra keserűn.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valaki sírni tud, az nagy szerencse. Az a pokoli, mikor az embernek elapadnak a könnyei, és már nem tud sírni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mi, emberek, tudod, olyanok vagyunk, mint a dióhéj: ha nem a megfelelő időben akarod erőszakkal felnyitni, olyankor ez majdnem lehetetlen, de amikor már megérett, csak jó helyen kell meglegyintened és könnyen kinyílik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rémülten hallgattam, milyen bölcs, milyen könnyen tájékozódik ebben a bonyolult életben: saját kínja hamar megérlelte Cilit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bennem valóban nincs meg a tehetség, mint némely emberben, hogy könnyedén el tudjak beszélgetni olyanokkal, akiket még sohasem láttam (...). Nem tudom megütni társalgásuk hangját, nem tudok annyi érdeklődést mutatni ügyeik iránt, mint azt gyakran látom másoknál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Őszintén hiszek benne, hogy ha igazán keményen dolgozol, akkor az, amit igazán akarsz, előbb-utóbb megtalál téged. Tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint csinálni, de nem szabad abbahagyni a próbálkozást.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Most kihűlt ágyamban üres helyed lett a magány,
Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt,
Ami nem változik, bárhogy is alakult.
Legyen ez sorstörténet, vagy életút.
Ha mással látlak, már vissza nem nézek,
Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fontos lenne az egyensúlyt megtalálnod, amikor nem tud kibillenteni egy-egy lehangoló szó, egy kellemetlen esemény, illetve ha mégis, akkor újból hamar és könnyen visszabillennél, megtalálnád a középpontodat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt hiszem, könnyebb felébredni és egyedül érezni magam, ha az vagyok, aki vagyok, mint valaki mellett felébredni és egyedül lenni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokkal könnyebb elfojtani az első vágyat, mint kielégíteni mindazokat, amelyek követik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokkal könnyebb tanácsot adni, mint megfogadni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Könnyen színlel nem-érzett bánatot a hazug szív.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak ezek - a pillanatok, amiket az emlékezet - később óhatatlanul
kirostál, - mikor áll az ember mondjuk a pirosnál - egy kocsival, tehát ezen
belül - még pontosabban ül, - egész pontosan az anyósülésen - ül ez az ember,
és nem - a volánnál, ami eleve rossz már, - és a fejében mindenféle gondolat
motoszkál, - hogy például mi volna, ha az idő megnyílna néha résnyire, - és
ezen a résen ilyenkor más pillanatokba lehetne nézni be, - ahogy fényképeket
szoktunk nézegetni, csak - itt az ember azt mondaná: nicsak! - Ekképpen -
kiáltana föl az ember, hogy nicsak, hát ki ez a lány ezen a képen? - Vajon nem
ismerem még, vagy (istenem!) - lehet, hogy ismerem? - Csak ennyire másféle
frizurát - hordott itt három évvel ezután? - Szóval ugyanolyan könnyen, -
ahogy az ember előrelapoz egy könyvben, - hogy megtudja, húsz oldallal
később mi lesz a gikszer - ipszilonnal vagy iksszel, - úgy csapnánk föl a jövő
fényképalbumát, - és az ember olyasmit látna néha, amivel nem is kalkulált.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Könnyebb beszélni, mint tenni, nehezebb főzni, mint enni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A penge élén állok, egyedül táncolok,
Magamba fordulok, mert nincsenek válaszok,
Minden könnyebb lenne, de senki nem ért meg,
Miért is harcolok, ezt már csak te érted.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az apja azután is mindig könnyezett, nyolc év után is minden látogatás végeztével. Ő pedig mindig úgy érezte, nem maradt eleget, nem viselkedett elég megértően, nem ölelte át őket kellő szorosan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lányok, a férfi félénk állatfajta. Óvatosan kell bánni vele, mert a látszat ellenére roppant könnyen összetörik a páncélja, pillanatok alatt szétmorzsolódhat a férfiképe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Könnyebb és fájdalommentesebb hibáztatnunk a másikat, mint szembenézni a saját hibáinkkal, sőt bűneinkkel. De ha a szándék meg is van arra, hogy elsősorban magunkkal foglalkozzunk, és tárjuk fel a saját felelősségünket, olyan gátak, lelki sorompók, masszív védelmi rendszerek akadályoznak, hogy sokszor közelébe sem kerülünk az igazságnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fiatalon könnyen hiszi az ember, hogy amit megkíván, azt meg is érdemli, és ha valamire elég erősen vágyik, akkor istenadta joga is van hozzá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretetünk nem múlik el azáltal, hogy a szeretett fél megbánt minket. Bár bizonyosan könnyebb lenne elviselni a fájdalmat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokkal könnyebb viszályt, háborúságot kelteni, mint békét. Vannak őslények, melyek, ha egyszer kidugják a tüskéjüket, nem húzzák vissza, amíg nem böknek vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás