„
- Aztán miért ragaszkodik olyan nagyon az élethez?
- Ó, ezer okom van rá!
- Miféle okok, ha szabad kérdeznem?
- Hogy mifélék? Hát a levegő, az ég, a reggel, az este, a holdvilág, a csavargó cimboráim, a viháncolás a cafkákkal, a szép párizsi épületek tanulmányozása, három vastag könyv megírása, az egyik a püspök és a malmai ellen meg tudom is én, mi még. Anaxagorasz azt mondta, hogy ő a napot csodálni jött a világra. Én meg olyan szerencsés vagyok, hogy reggeltől estig egy lángésszel lehetek együtt: saját magammal, és ez fölöttébb kellemes.
”
„ Azt mondják, a valóság unalmas, egyhangú, és a művészet, a fantázia azért kell, hogy szórakoztasson, ezért olvassák a regényeket. Számomra, ellenkezőleg, mi lehetne fantasztikusabb és váratlanabb, mint a valóság? ”
„ Egyetlen nap leforgása alatt visszakapni a sorstól valakit, akit szeretsz, és elveszíteni valakit, akiért szintén képes volnál meghalni. Nem élhet ott az egyik, ahol a másik. Megölnék egymást. Te pedig csak állsz kettejük között, mint valami szánalmas villámhárító, és mindkettejük fájdalma rád csapódik vissza, pedig mindketten téged szeretnek. ”
„ Előfordul az ember életében, hogy szeretne táncra perdülni olyan körülmények között, amelyek erre a legkevésbé sem alkalmasak, így annak az embernek ki kell bírnia hazáig. ”
„ Nem a szereteten vagy a vonzalmon múlik; azt adni is tudok, és el is fogadom. A fájdalmat is éppúgy érzem, mint bárki más. Vágyom a simogató kézre, és én is szeretek simogatni. De ha megkérdezik, jól érzem-e magam, nem bírok nemet mondani rá. Nem jön a számra, hogy segítséget kérjek. ”
„ A férfi gőgje merő dicsekvés, a nőé együtt születik vele. Mi néha elgondolkodunk a régmúlt büszke dinoszauruszairól, és ilyenkor azt kérdezzük magunktól, vajon a saját kis időnk mikor és hogyan fog lejárni. De a nő nem. Az ő örökkévalósága számára hitcikkely. Nagy háborúk és katasztrófák jönnek és mennek, egész birodalmakat nyel el a szenvedés és a halál, de ezek mind csak a felszínt érintik; ő, a nő, örökkévaló, nélkülözhetetlen; ő itt lesz mindig, egészen az idők végéig. Ő nem hisz a dinoszauruszokban: valójában abban sem hisz, hogy a világ létezett, amíg ő meg nem jelent rajta. A férfiak építhetnek és rombolhatnak, eljátszadozhatnak az összes játékszerükkel; kényelmetlen, zavaró tényezők, a pillanatnyi komfortot szolgáló téblábolók, míg a nő, akit valami titokzatos köldökzsinór magával a nagy életfával köt össze, tudja, hogy nélkülözhetetlen. Kíváncsi vagyok, vajon annak idején a nőstény dinoszauruszok is meg voltak-e áldva ugyanezzel a kényelmes bizonyossággal. ”
„ Tudjuk, hogyan történt a legutolsó fickóval, aki fájdalmat okozott nekünk. Emlékszünk azokra is, akik előtte jártak. Nem vagyunk ostobák; ismerjük a jeleket, a tüneteket, a szövegeket. Mégis annyira mélyen él bennünk a vágy, hogy találkozzunk az "igazival", hogy nem tanulunk saját hibáinkból. ”
„ A legszebb és legemlékezetesebb napok éppen azok, amelyeken sok csendes örömben van részünk, örömökben, amelyek úgy követik egymást, mint szálról lepergő tompa fényű gyöngyök, s nem azok, amikor valami remek, izgalmas vagy nagyszabású esemény történik. ”
„ Először láttál valakit meghalni? Nehéz, ugye? Fájdalmas, ugye? "Ezt tehettem volna, azt tehettem volna..." Csak a megbánás van az elmédben. Az egyetlen dolog, amit mi élők tehetünk, hogy megőrizzük őket a szívünkben. (...) Nem kell visszatartanod, sírj, ameddig akarsz. Nem kell szégyellni a könnyeket, amiket másokért hullajtunk. ”
„ A szelídség és az erő egyáltalán nem zárják ki egymást, hanem egymás ellentétjeként igen nagy feszültséget teremtenek. Minél nagyobb a feszültség, annál hatalmasabbá válik megnyilvánulásának vágya. ”
„ Mely pillanatban válunk gyermekből felnőtté? Fogalmam sincs. De azt tudom, hogy nem köthető életkorhoz, sem az érettségihez. Úgy történik meg, hogy észre sem vesszük. Kezdetben csak játszunk a barátainkkal, majd felfedezzük, hogy ők is érző emberi lények. ”
„
Mióta ez a Galaxis létezik, hatalmas civilizációk születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, születtek és pusztultak, s mindez olyan gyakorisággal történt, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni: az összes élőlény a Galaxisban
(a) fogékony a tengeribetegségre és az azzal rokon dolgokra, úgy mint: űrbetegség, időbetegség, történelembetegség meg miegymás, illetve
(b) hülye.
”
„
Sírj, ha attól jobb lesz! Nincs abban semmi.
Kapálózz, kiabálj! Az is belefér.
S ha kiadtál magadból mindent,
szórj minden aggodalmat egy nagy bőröndbe,
zárd le, és így, megkönnyebbült
szívvel vágj bele!
”
„ A múltunk lehet zavaros és fájdalmas, de az nem a pusztulásunk. Ha szerencsénk van, akkor a jövőnk alapja. A zűrzavaron keresztül kell utat találni a lényegeshez. ”
„ Ahogyan Carl Jung fogalmazott, a valódi találkozás Istennel mindig az én megsemmisülésével jár! Olyan ez, mint amikor Perszeusz szembekerül a Medúza kígyófejével; mint amikor Jézus úgy érzi, hogy Péter, Júdás, a tömeg és végül saját Atyja is elárulja, mint amikor a modern ember szembesül saját árnyékával, kudarc, fogság vagy üldöztetés miatt. Ahhoz, hogy a férfi megszülethessen, a fiúnak meg kell halnia. ”
„
Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.
”
„ Az élet nem állhat abból, hogy előre kitűzött célokat valósítunk meg, ez nagyon unalmas lenne. Inkább arra kell törekedni, hogy a jelenségek mögé lássunk, tudjunk dönteni az egymást követő történések sodrában, tudjuk, merre kell lépni. ”
„ Aki némán cselekszi a jót, az kapja a legnagyobb jutalmat. ”
„ Ingerlő vágy űzi valami meghatározatlan felé, ami csillapíthatná magányát és szomorúságát; egy szép nőnek szeretné kiönteni a szíve zavaros fájdalmát, egy nőnek, mindegy, hogy kinek, csak gyöngéd megértéssel találkozzék. ”
„
Amikor elsős voltam,
nagyon szerettem iskolába járni.
Pedig sokan ijesztgettek,
hogy majd olyan unalmas lesz,
de éppen az volt az érdekes,
hogy minden milyen unalmas.
”
„ Létezik egy világ legbelül - a gondolkodás, az érzelmek és az erő, a fény és az élet világa -, amelynek, bár láthatatlan, a hatalma mégis jelentős. ”
„ Gyerekkoromban zsebtükörből néztük az utcánkat. Nem tudom, próbálta-e. Noha minden a szokott helyén van, mégis egészen más színben tűnik fel, más a fénye, olyan izgalmas, mint egy dezsávü kép, egyszerre ismerős és ismeretlen. Talán azért, mert a tükörkép abszolút hiteles, de észrevétlenül fordított. ”
„ Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hűvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm. ”
„ Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan. ”
„ Sajnos napjainkban általában a (...) romantikus szenvedélyt értik szerelem alatt. Két ember meglátja egymást, kölcsönös fizikai vonzalmat éreznek, élvezik, ha együtt lehetnek, és gyorsan "egymásba szeretnek". Nem állnak meg, hogy átgondolják: ők ketten máshonnan jönnek, más értékekkel rendelkeznek, és mást várnak a kapcsolattól. Nem gondolják végig, mit is jelent egy életre szóló társkapcsolat kialakítása és ápolása. ”
„ Élni és megöregedni, az csak az igazi, ott van a dolog nyitja. Minden hősiesség a kitartásban rejlik, abban, hogy élni akarunk, nem pedig meghalni, és nagyság csak az öregségnél van. Egy fiatal lehet lángész, de nagy nem lehet. Nagyság csak az öregkor hatalmánál, tartós súlyánál és szelleménél lehetséges. Hatalom és szellem, ez az öregkor és nagyság. ”
„ Minden ember meghatározott feladatokat kap, amelyeket feltétlenül meg kell oldania, és a felsőbb hatalmak, az angyalok és egyebek, meg egyidejűleg az itteni, földi mesterek is segítenek e feladatok megoldásában. ”
„ Az élet olyan, mint az olimpiai játékok. Egyesek kalmár-sátraikba telepednek, s csak azzal törődnek, hogy a nagy jövés-menésben mit lehet keresni. Mások minden erejükkel a dicsőségért küzdenek. Végül a túlnyomó többség, a nézők, csak egyszerű szemlélői az eseményeknek. ”
„ Szánalmas és vajmi kevéssé tiszteletre méltó embernek érezném magam, ha előbb mondanék le a szerelemről, mint ahogy az mond le rólam. ”
„ Az ember eltűnődhet fölötte, hogy vajon a földi haladás végső csúcsán korrigálja-e majd ezeket a nem egyező időket valami finomabb hangulat, valami egymásra hatás a társadalom gépezetén belül, szorosabb kölcsönhatás, mint amilyen ma lök bennünket körbe és előre; efféle tökéletesedés azonban nem jósolható, sőt még a lehetőségét sem tudjuk elképzelni. Elég az hozzá, hogy a jelen esetben, miként milliónyi és milliónyi más esetben, nem egy tökéletes egésznek a két fele találkozott a tökéletes pillanatban; a hiányzó kiegészítő rész a másiktól függetlenül jár-kelt a földön, tompán és értelmetlenül, míg csak nagy későn meg nem jött az ideje. Ebből a félszeg késedelemből pedig fájdalmak, csalódások, megrázkódtatások, katasztrófák születtek, és különlegest is felülmúló sorsok. ”
„ Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak. ”
„ Egy sor dolog a látszólagos fölöslegessége vagy fájdalmassága ellenére sem haszontalan. Meg kellett történniük velünk ahhoz, hogy általuk kedvesebbnek, értékesnek lássunk valami mást, esetleg ugyanazt, jobb szögből. Az óvatos érzelmi életnél nincs rosszabb. ”
„ Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon. ”
„ A titok nélküli szív nyitott levél. Ahol mélység van, a titkok is mélyen nyugosznak, mert nagy üregek és öblök vannak, ahol a súlyos dolgok alámerülhetnek. A hallgatás nagy önuralmat követel, s az igazi diadal azé, aki ezen a téren legyőzi magát. ”
„ Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: