„ Nem minden sebünk látható. A lélek sebei gyakran évekig véreznek. Ha valaki ezt megérzi, akkor inkább ellökjük, nehogy be kelljen ismernünk, hogy valami fáj, valami, ami egyszer régen történt. Valami, ami már évek óta visszatart attól, hogy a saját életünket éljük. Amire annyira vágytunk, és amiért küzdeni is fogunk. De néhányan közülünk már elég sokáig harcoltak érte, a nagy szerelemért. És valamikor be kell látnunk, hogy a sors talán egészen más jövőt szánt nekünk. Egy jövőt teljesen egyedül. ”
„ Csak két dolog tudja felfedni az élet nagy titkait: a szenvedés és a szerelem. ”
„ A szerelem nélkül leélt élet hiábavaló. Ne kérdezd, hogy vajon az isteni, az eszményi, a világi, az égi vagy testi szerelmet kell-e keresned! Az ellentétek ellentéteket szülnek. A SZERELEM-nek nincsen szüksége jelzőre vagy definícióra. A szerelem önmagában külön világ. Vagy benne vagy, a középpontjában, vagy kívülállóként csak vágyódsz utána. ”
„ Aki mélyre néz magában, látja, hogy ott, azon a helyen, ahol a szerelem lakik, csak egyetlen üres trónus áll. ”
„ Sok párkapcsolatban az a legfőbb veszélyforrás, hogy a nagy szerelem közepette kirekesztjük a többieket, és keveset érintkezünk a külvilággal. Az éjszakák szóljanak kettőnkről, de nappal nyissunk a világ felé is, és teremtsünk emberi gazdagságot. ”
„
Ölellek, mint szél a fákat,
Hajnalt az est, Nap az árnyat.
Szivárványként ezer színnel
Rajzollak meg, szerelemmel.
”
„ Ez is az előrehaladott polgárosodás átka; aki jó nevelésben részesült, mire húszéves lesz, ezer mérföldnyire kerül attól a természetességtől, amely nélkül a szerelem gyakran csak a legfárasztóbb kötelesség. ”
„ A birtoklás vágya (...) a szerelemben érhető tetten leginkább: a szerelmes ember szerelme tárgyának kizárólagos birtoklására törekszik, lelke fölött éppen olyan föltétlen hatalomra vágyik, mint a teste fölött, azt kívánja, hogy szerelmének tárgya csak őt szeresse, a leghatalmasabbként és legkívánatosabbként akar lakni és uralkodni a másik lelkében. ”
„ Elmegyek messze, és sohasem találhatsz meg, bármikor keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd súgok neked valamit, miért?... Olyan lesz a hajad, mint a sirály szárnya, a kedved, mint a kéményben a szél, a szomorúságod, mint a sír. Mikor keresni kezdel, engem, az ifjúságodat... Nem gondolsz álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik betöltötték életedet, akik miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, szaladgáltál, türelmetlenkedtél... akiket úgy hordoztál darab ideig a szívedben, mint bálványképeket... akik nélkül nem tudtál volna élni... akik végül mind megcsaltak, kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül elfelejtettek... mindenki elhagy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új utakra mennek, újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a férfiak új mondanivalójára kíváncsiak... szeretők, szerelmek: tüzek és fagyok a férfi életének az országútján... időrabló oktalanságok, megkívánt borok, óhajtott mámorok... nadrágok és szoknyák... veréb- vagy fülemilehangok... éjszakák, amelyek elmúlnak... De én örökre a tiéd maradok. ”
„ A szerelem is egyfajta méreg (...). Megfertőzi a vért; átveszi az uralmat az elme felett; eluralkodik a testen. ”
„ Nincs okosabb lény, mint a bolond, mert az élet normál állapota az őrület és a szerelem szenvedélye. ”
„ A szerelem éppen abban áll, hogy szerelmünk tárgya önként felruház a zsarnokoskodás jogával. ”
„ Voltam már kislány, szerelmes, feleség, anya, szerető, elvált asszony, száműzött, pincékben bujkáló menekült, voltam úriasszony és bőrgyári munkás - sokféle szerepet játszottam, de az öregség a legnehezebb. Ezt nem csak azért nehéz eljátszani, mert méltatlan, hanem mert belül nem öregszik az ember. Ha belül is öreg lennék, sokkal könnyebb lenne. Észre sem venném, hogy megöregedtem. De így meglepődök magamon. Belenézek a tükörbe, és azt kérdem: ki ez? ”
„ A szerelem misztériuma nagyobb, mint a halál misztériuma. ”
„ Az élet túl kegyetlen. Ha többé nem hiszünk a szerelemben, miért akarnánk élni? ”
„ "Minden szerelem testiség!" - mondják ma -, de éppúgy lelkiesnek is lehetne mondani a leghitványabb kalandot is, mert amíg van, nem lehet képzelet és megindulás nélkül. Hisz egészen hazudni olyan fáradság és áldozat volna, amilyenre nem is képes férfi. ”
„ Szunnyadj szerelmem, még nincs hajnalod. ”
„ Micsoda csodaszer a szerelem. Mint a falusi asszonyok tavasszal átfestik a házukat, úgy átfesti a szerelem a lélek házát. ”
„ A szerelem olyan gyümölcs, aminek mindig szezonja van, és mindenki számára megszerezhető. ”
„ A szerelem azzal az örömmel született, hogy láthatjuk egymást, azzal a szükségszerűséggel táplálkozik, hogy lássuk egymást, és úgy ér véget, hogy lehetetlen elválnunk. ”
„ Tudomásul kell vennünk, hogy a szerelem sem mentes a veszélytől, hogy azok, akik szeretik egymást, életre, halálra felelősek egymásért. ”
„ A szerelem megmagyarázhatatlan (...). Puszta kémia. Megtörténik, és kész. ”
„
A reménység elhagyott,
Csak te vagy hű, csak te vagy társ,
Szűnhetetlen gyötrelem,
Tél a szívnek, tél az észnek,
Kétségbeejtő szerelem,
Csak te nem hagysz, s mint sötét por,
Mint felhő a vész elől,
Hasztalan fut szűm előled.
”
„ Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fogod érinteni. Az érzelmeid segítenek megtalálni és megtartani bármit: szerelmet, munkát, célokat. Elegendő vagy te magad, a lelked és a szíved. ”
„ Szerelmesnek lenni megalázó, szégyenteljes, azt jelenti, hogy elveszti az ember a fejét, az önkontrollt. ”
„ A szerelem váratlanul kap el. Úgy veti ránk magát, mint éjszaka egy rablógyilkos. ”
„ Hetek óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán, és csak bámulom végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan lasszót, annak hurkát a nyakukon, idegeiken. Nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat. ”
„ Sokan mondják, hogy a szerelem az őrület egyik formája. ”
„
Jaj, a Szerelem szemre oly szelíd,
S goromba zsarnok, hogyha közelít.
”
„ Tudod, hogy lennék akár az életed, a hangod, az indokod, hogy miért legyél a szerelmem. A szívem ezekért a pillanatokért lélegzik. ”
„ A szerelem törékeny, mi pedig nem vigyázunk rá eléggé, csak próbálunk úgy átevickélni az életen, hogy reméljük, ez a törékeny dolog ellenáll minden csapásnak. ”
„ Az ész szerelme elmésebb, mint az igazi szerelem, de csak pillanatokig tud lángolni, túlságosan ismeri és mindig bírálja önmagát; nem szakadhat el a gondolattól, sőt éppen a gondolkodás élteti. ”
„ A szerelmet éppen a büszkeség teszi tönkre végleg. ”
„ A szerelem csakis egyedül élhető át, a magány odújában. (...) A szabadság és a szerelem önmagukban léteznek csak, s hogy rájuk találjunk, el kell rejtőznünk a napvilág elől valami hozzáférhetetlen zugban, s úgy hozzánőnünk ehhez az odúhoz, ahogy a csiga a házához. ”
„ Amikor az ember először szeret bele valakibe, lehet, hogy nem is tudja, hogy amit érez, az szerelem. Még olyan is van, aki összetéveszti az influenzával. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: