„ A szerelem az élet. Ha elmulasztod a szerelmet, elmulasztod az életet. ”
„ Nem kellett, hogy a szemével lássa, anélkül is érzékelte minden mozdulatát. Érzékelte őt, mint valami hatalmas, ellenállhatatlan erőt. A szerelem és a szenvedély éppoly erős lehet, mint a csillagok hatalma. ”
„ Nincs nagyobb kín, mint a szerelem. Mazochistáknak és kezdő önsorsrontóknak melegen ajánlom. Jobb híján. ”
„ A szerelem nem sprint, sokkal inkább maraton. Nyughatatlan hajsza, aminek csak akkor van vége, amikor a nő a karjaidba omlik, vagy gázsprayvel ártalmatlanná tesz. ”
„ Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül. ”
„ A szerelem ugyanaz a zenemű végtelenül sokféle hangszerelésben. ”
„ A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével. ”
„ Az a legcsodálatosabb az életben, ha rátalálunk arra az emberre, akivel a kapcsolatunk az évek múlásával folyamatosan mélyül, szépül és örömmel telik meg. A szerelemnek ez a bensősége két ember között a legbámulatosabb jelenség, isteni véletlen. ”
„ Talán a szerelem is legenda, a lélek legendája, amelyben némelyek ösztönösen hisznek, mások meg addig töprengenek rajta, míg a végén ők is csak hisznek benne. ”
„ Csodálatos, talányos dolog a szerelem. Ma láttuk egymást először; egyetlen szó, egyetlen pillantás nem árulta el eddig kölcsönös vonzalmunkat, s a nyugtalanságnak ebben az órájában kezeink mégis önkéntelenül egymást keresték. ”
„ A szerelmes emberről köztudomású, hogy vak. Súlyosabb esetekben hülye is. Szinte csodálatos, hogy ennek az állapotnak kutatására és gyógyítására még nem gondolt az orvostudomány. ”
„ Én csak azt szeretem, ami ellenáll nekem. (...) Szeretem azt, aki bezárkózik és hallgat, aki keményen és összeszorított ajkakkal tart ki a kínok között, akit nem tör meg se kínhalál, se szerelem. ”
„ A barátság szilárd minden egyébben, kivéve a szerelem dolgait. ”
„ Elkerülte figyelmedet a hír, hogy divatba jött a szerelem? Mostantól kezdve nem szégyenletesek az emberi érzelmek, talán még az sem ciki, ha olykor boldog az ember. Az értékek válságát felváltotta az értéktelenség válsága, hála az égnek. ”
„ Nem a lelkesedés vagy az akarat, hanem elsősorban a szerelem az, amely élővé tesz minket. ”
„ Szerelemittasságból elkövetett tettért akár életfogytig tartó kapcsolat jár. ”
„ Ameddig működik a szerelem és a vágy kombinációja, addig a legtöbb embernél a racionalitás eltompul. Annyira szeretnék és vágynak arra, hogy minden jól sikerüljön. Pontosan ezért lehet, hogy bár látja és hallja is az intő jeleket, a nem odaillő mozdulatokat, azt gondolja, hogy ez nem olyan érdekes, vagy nem olyan fontos. ”
„
Szerelmes az elmúlásba
Minden a világon,
Engem csak te menthetsz meg.
”
„ Klingsor a bűvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bőrön, bele Lancelot testébe, és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amíg a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén, és egy kicsi tollseprűvel csiklandozta. Azután elunta ezt a játékot, ügyesen bebújt a tüdő lebernyegei közé, és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába, és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a finom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan, és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak. ”
„ Ordít rólad, hogy valami Vezúv-féle fortyog benned. (...) Lehet, hogy rosszul fejezem ki magam. A legtöbb szerelmes megvakul, bezárul a külvilágra, mintegy kiposzterozza magát: hagyjatok békén, foglalt vagyok! Te meg ragyogsz, kívül-belül. Majdnem olyanfélén, mint a facér bigék. Na, ez a majdnem zavart össze engem. Úgy rémlett, mintha egyszerre nyomnád a gázt és a féket. ”
„ Mi mindent tegyen meg az ember az igaz szerelemért? Ha száz embernek teszi fel a kérdést, száz különböző választ kap rá. A legtöbb magától értetődik: önfeláldozás, a másik teljes elfogadása, megbocsátás, szükség esetén küzdelem... És hiába tudta, hogy ezek mind jó válaszok, neki most egyik sem segített. ”
„ Ne féljünk a kínálkozó kalandoktól, a szerelmektől, az utazásoktól, a változásoktól, a vereségektől, a kudarcoktól, ne akarjunk mindig jól járni! Aki nem viseli el, hogy néha behúznak neki egyet, sőt uramfia, még ki is ütik, az nem lehet bokszoló, nem mehet be a ringbe. ”
„ A szex, a fájdalom és a szerelem az emberi lét korlátait feszegető tapasztalatok. Csak az ismeri az életet, aki ismeri ezeket a határokat. Minden más felesleges időpocsékolás, unalmas ismételgetés, öregedés és halál, anélkül, hogy az ember megtudná, mit keres ezen a földön. ”
„ A szerelemre nincs más orvosság, csak a szerelem. ”
„ Az egész világ egységbe tömörült, hogy elhitesse magával: van egy dolog, a szerelem, ami a legcsodálatosabb dolog a világon. Főleg a költők és regényírók jeleskedtek ebben. Ez egy világméretű svindli! ”
„ A szerelem matematikájában egy meg egy mindennel egyenlő, és kettőből egy az semmi. ”
„ A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból. ”
„ Az Örökkévalóság szerelmes az Idő gyermekeibe. ”
„ Nincs olyan nagy költő, zeneszerző, festőművész vagy szobrász, mint a szerelmes. Ahhoz, hogy a művész megértse a szenvedés nagyszerű költészetét, előbb magának is szerelmesnek kell lennie. Nem a költők alkották a szerelmet, hanem a szerelem alkotta a költőket. ”
„ Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem. ”
„ A különbség a barátság és a szerelem között az, hogy mennyire tudjátok megsebezni egymást. ”
„ A szerelem mániás állapotában minden könnyűnek és egyszerűnek tűnik. Egyébként valóban az, de a legtöbb embernek ehhez a felismeréshez a szerelem rendkívüli állapota szükséges. ”
„ Az a szerelem, hogy akit szeretünk, annak minden tulajdonsága kivételes vonzóerőt sugároz ránk, hogy másnak, különbnek látjuk mindenkinél, feje körül azzal a dicsfénnyel, amivel választottait veszi körül a szív, vagy pedig az is szerelem, ha valaki nagyon tetszik, annyira tetszik, hogy már szinte meg se tudunk lenni nélküle? ”
„ A szerelem karmaiban megszűnik minden bölcsesség. ”
„ A viszonzatlan szerelem a legkevésbé sem romantikus annak, aki átéli. Rengeteg felesleges elvesztegetett érzelmi energiát jelent. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: