„ Egy férfi, ha udvarol egy valakinek, tud szívélyes, gáláns lenni, el tudja halmozni apró figyelmességekkel, és általában elbűvölően tud viselkedni. De ha igazán szerelmes, akkor csak bárgyú birkaszemmel tudja nézni. ”
„ A hold - szenvtelen, néma tanúja a szerelem és bosszú édes pillanatainak. ”
„ Várlak, szerelmesem, a füstben és kavargásban. A szívem világít. Neked világít a szívem. Eléd szökken a szívem. Miattad szorul el a szívem. Érted zümmög, reszket, dörömböl a szívem. Csak én szeretlek téged magadért! ”
„ A tartós kapcsolatok másra adnak lehetőséget, mint a rövidek, mert bizonyos aspektusokat el lehet bennük mélyíteni, és felszínes kötelékek helyett valódiak alakulnak ki. Ilyenkor ismeri meg az ember igazán a másikat. Az első szerelem megszűnését követő nagy kijózanodás szakasza után egy olyan fázis következik, amelyben az ember próbálja megváltoztatni a másikat - több-kevesebb sikerrel. Ha a kapcsolat túléli ezt a folyamatot, akkor a két fél felhagy azzal az igyekezetével, hogy a másikból mesebeli herceget vagy királykisasszonyt faragjon, és elkezdődik az igazi kapcsolat, amelyben szép lassan elfogadják egymást olyannak, amilyenek. ”
„ Be furcsa, hogy az ember látja, milyen kacagnivaló bolond más, mikor szerelmes, mégis egyszer aztán kikacagtatja saját magát is, amikor szerelembe esik ő is. (...) Megesküdni ugyan nem mernék rá, hogy a szerelem osztrigává nem bűbájol engem is, de arra aztán megesküszöm, hogy amíg osztrigává nem változtam, ilyen bolond nem leszek. ”
„
Sasok az évek, fecskék az örömök.
Nyugtalan, szerelmes tölgyerdők fölött.
Örökké sajognak, de egyik sem örök.
”
„ Szerelempárti vagyok. Hogy mi a különbség a szerelem nemisége és a puszta nemiség közt, azt annak, aki nem tudja, úgyis hiába magyaráznám. Ha angyaloknak nyelvén szólnék is, akkor sem értené. Az a különbség, ami a marharépa és a manna, a rossz vers és a jó vers között. ”
„ Az egyének véges lények, ezért egyesülésük nem tarthat örökké, és pontosan ezt a fájdalmat érezzük, minden házasságban, minden szerelemben: a fájdalmat, amelyet az okoz, hogy nem egyesülhetünk örökre az adott személlyel. Egy percre eggyé válhatunk vele, de aztán újra visszazuhanunk eredeti, magányos állapotunkba, és szakadék támad közöttünk. ”
„ A könnyek sokfélék. (...) A testi fájdalom könnye bőséges, de nem elég meleg, a bánat könnye forró, és szinte nem cseppekben jön, hanem ömlik és zuhogva hömpölyög alá az ujjak között, melyekbe az arc szemérmesen eltemetkezik. Hasonlít ehhez a boldogság könnye, de ez nem rejtőzik el és hamarább elapad. Ezek rokonok, aminthogy rokonok a sírás és a nevetés általában, s rokon az öröm és a bánat, rokon a szeretet és a gyűlölet. A düh könnye egészen picike, és gonoszul megül a szem sarkában. Néha csak egy van belőle. A meghatottság könnye diszkréten, finoman alácseppen. Nagyon szép a szerelmes asszonyok zokogása, és az anyáké. Ezt a kettőt Isten egyenrangúnak veszi az imádsággal. Ezek olyan őszinték és fájdalmasak, mint a gyermekbőgés. Az erőszakos, álnok, apró és szétfolyó könnyeket, az álszenteskedés könnyeit - hogy nyögni kell, míg végre kijön - káromkodásnak számítja. Annál szebbek a befelé hullók, amelyektől ég a szem és elnehezedik a mell; vigasztalan az öregemberség szüntelenül folydogáló könnye, amely a nyomorúság híg vizéhez hasonlít. Ó, a könnyek sokfélék. ”
„
Gondoltam, hátha
Ez csak egy csúnya nátha,
De nem javul,
Érzem, hogy bennem
A szerelem a vírus,
Az vág övön alul.
”
„ Az élet a szerelem és a barátság regénye. ”
„ Az ifjúság virág, szerelem a gyümölcse... Boldog az a szüretelő, aki úgy szakíthatja le, hogy a szeme láttára érett meg lassacskán. ”
„ Ittlétének egy fő célja a szerelem: de boldogtalanságának legfőbb eszköze is lehet a szerelem. ”
„ Hisz a szerelemben épp az a legcsodálatosabb, hogy nem az a szerelem tesz boldoggá bennünket, amit kapunk, hanem amit mi adunk. ”
„
A szívembe másnak ne légyen helye,
ne említsetek senkit őkívüle.
Szerelmére vágyom, nem is látva bár,
szerelmem fölébredt a hírére már.
Nem arcát, haját - őt magát kedvelem,
erényétől ébredt e szív-érzelem.
”
„ Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt. ”
„
Nekem ez az egy életem van,
ami majd úgy múlik el,
mint az édes karamell,
hogy minden cseppje más,
szerelem, csalódás.
És az benne a jó,
hogy pont nekem való.
Ez az egyetlenegy érv,
amiért meghalnék!
A karamell édes íze,
mint az élet, meg a szíve,
és addig meleg a vérem,
amíg mind a kettőt érzem.
”
„ Szerelem: megöl és megment egyszerre. ”
„ Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök. ”
„ Áruk vagyunk a szerelem emberpiacán. Áruk a lányok és asszonyok, amikor ,"kicsinosítják magukat", hogy lemérjék vonzerejüket, és a férfiak, akik státusszimbólumokkal hivalkodnak, hogy megmutassák gazdasági erejüket. ”
„ Egy nő kacérsága néha több előnyt nyújt, mint amennyi gyönyört a szerelme adhat. ”
„ Olyan szomorú, hogy mindnyájan a szerencse óriáskerekéhez vagyunk láncolva. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a szerelmet folyton más szemszögből látjuk. Míg az egyik pár élvezi a fellendülést, addig a másik pár lefelé veszi az irányt. De akár fent vagy, akár lent, ne helyezd magad kényelembe, mert arra biztosan számíthatsz, hogy a kerék tovább fog forogni. ”
„ A szerelem néha olyan könyörtelenné teszi az embereket, amilyenné még a gyűlölet sem. Amikor a szerelem a tét, senki sem tartja elfogadhatatlannak, hogy amikor a másik nem figyel, hátba döfje. ”
„
Ó, bár láng vagy virág volna a szerelem,
Bár az élet ne volna szertelen,
Bár ne volna vágynál szánandóbb a halál,
S bár ne volna mind egyforma, szűk verem.
”
„ Mi a szerelem? (...) Nem kárhozatos indulat az; a jó természet oltotta azt szívébe. Szeressen! de a természet és a józan értelem törvényei szerint; a szerelem jó! - de a vak szerelem veszedelmes. ”
„ Nem volt több kívánnivalója. Szerelmessé tette ezt az asszonyt, ott az éjszakai szobában maga is meghatódott a nő csábító szépségétől - ennek köszönhette győzelmét, ennek s nem ügyetlen mesterkedéseinek. De még a leggyöngédebb pillanataiban is megmerevítette valami furcsa gőg, még mindig játszani akarta a férfi szerepét, aki megszokta, hogy uralkodjék az asszonyokon. Hihetetlen erőfeszítéssel próbálta ízetlenné tenni, ami szeretetre méltó volt benne. ”
„ A szerelem a létezés bora. ”
„ Ha szerelmesek is egymásba (...), minden megváltozna, ha ő szabad utat engedne a saját érzéseinek. Átlépne egy határt, amit ő jelölt ki a maga számára, és aztán már nem lenne visszaút. Ha lefeküdne Paullal, az azt jelentené, hogy életre szóló kapcsolat jönne létre köztük, és nem volt benne biztos, hogy ezt merné-e vállalni. ”
„
Mily vad a gyűlölet - s a szerelem!
Vad szerelem! Szerelmes gyűlölet!
Ó, semmiből fogantatott valóság!
Ó, terhes semmi! Ó, komor bohóság!
Ó, szépségek förtelmes káosza!
Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst,
Virrasztó álom, sorvasztó öröm:
Ilyen szerelmem! - s épp ezt gyűlölöm!
”
„ Egyszerűen lehetetlenség mindent tudni valakiről, különben unalmas lenne. Egy ponton túl bíznod kell a másikban, ez a szerelem. ”
„ Aki egyszer nagy szerelemmel szeretett valakit, élete végéig boldog is, boldogtalan is attól, hogy kigyógyult belőle. ”
„ A szerelem olyan, mint az étel vagy az ital. Lehet ezek nélkül élni? ”
„ Eddig még nem volt szerencsém a szerelemhez. A nőkkel viszont mindig szerencsém volt, talán mert olyan sok nő van, aki unatkozik, és mindig olyan helyeken jártam, ahol a flört volt a kötelező társasjáték. De mindig csak játék volt... túl könnyű játék... a valóság maga. ”
„ Szerelmes vagy. Ne tagadd, és ne is szégyelld. Én is tudom, hogy mi a szerelem. A reménytelen szerelem. Egyetlen orvosság van ellene. A munka. Akár fizikai, akár szellemi, mindegy. ”
„ Lassan kezdem azt hinni, hogy már nem érez a szívem. Hogy már tele van homokkal az összes kamrája. Elfelejtett szerelmek hamvával. Nem tudom, hogy hova is kellene visszatalálnom. Vagy kit kellene magammal vinnem iránytűnek. De van egy olyan érzésem, hogy csak az találhat igazán fontosat, aki üres zsebekkel indul útnak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: