„ Hozzád szerelem fűzött, hozzád régi szenvedély emléke, hozzád szeretet, hozzád barátság, hozzád véletlen perc szeszélye - szemvillanás a villamoson -, hozzád a vér parancsa - megvonagló párnákon birkóztunk hajnalig -, hozzád betöltetlen vágyak, hozzád taszítás, hozzád rokonszenv, hozzád csak az, hogy együtt éltünk ezen a bolygón és néha elmentünk egymás mellett; akárhogy is, mindőtökhöz közöm volt. ”
„ Két ember leélhet egy egész életet egymás mellett, dolgozhatnak együtt, vagy találkozhatnak csak egyetlenegyszer, és aztán örökre elválhatnak egymástól, csak azért, mert nem mentek át azon a ponton, amelyiken zabolátlanul folyik át az a valami, ami őket összekötötte egymással ezen a világon. Vagyis anélkül válnak el egymástól, hogy megértették volna, mi kötötte össze őket. (...) Azok, akik egyszer megismerték a szerelmet, újra találkoznak. ”
„ Ki törvénykezhet a szerelmesek felett? A szerelem önmaga törvénye. ”
„ Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább... A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep. ”
„
Nem szerelem ez már, - könyörgés:
- engedd, hogy magam visszaadjam,
hisz mindazt, mi lehettem volna,
- bár elrontottam - Tőled kaptam.
”
„ Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő művük vagyunk - amelyet egyébként el se ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve ne munkálna az örökkévalóság számára. ”
„ El kellene eresztenem magam, mint az úszó a folyó tetején, hadd vigyen, amerre akar, hadd legyen úgy, ahogy a körülmények formálják a dolgaimat... De én nem vagyok jó úszó ilyen folyóban. Csak a gyakorlott, rutinos úszók engedhetik el magukat. Nekem nincs rutinom. Én mindig becsületes akartam lenni. Nekem ne legyen játékszer az az érzés, amit szerelemnek neveznek! ”
„ A szerelmet nők találták ki, hogy elvegyék a férfi életkedvét és a férfiasságát. A szerelem gonosz csapda, jegy a pokol legmélyebb bugyrába. ”
„ De könnyű kívánni a halált, ha nincsen semmi bajunk! De könnyű beleszeretni a halálba annyira, amennyire én voltam szerelmes belé világéletemben, holott láttam, hogyan roppannak össze leghűségesebb imádói, mikor eljön a vég, hogyan sikoltozzák, hadd éljek még, mintha semmi értelme sem lenne a fekete fátylaknak, a liliomoknak, a gyertyaillatnak, és a sírgödör grandiózus ígéretének. Tudtam ezt. De azért mindig azt kívántam, hogy bár haltam volna meg. Így bírtam ki az életet. ”
„ A szerelem azt jelenti, hogy két ember: kettő és mégis egy. Egy férfi és egy nő egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország. ”
„ Ez most az igaz szerelem volt, a régi sebek begyógyításának illúziója, a biztonság meséje. Ami kicsit igaz is, hiszen a szerelem megóv, ugyanakkor hazugság is, mert mindentől még a legnagyobb szerelem sem védhet meg. Ha az emberben belső félelmek garázdálkodnak, még egy elsöprő érzelem sem védhet meg. A tudattól, hogy még a szerelmet is elragadhatják, és akkor egyedül maradsz, nem lesz melletted senki, soha többé. ”
„ Hogy jön be a fény egy házba? Úgy, hogy nyitva vannak az ablakok. És hogy jön be a fény egy emberbe? Úgy, hogy az ajtó nyitva áll a szerelem előtt. ”
„ A bennünk levő szerelmes a jót, az igazat és a szépet keresi; és ezt tudja élvezni önmagáért. Az a képesség ez, hogy valaki tud örülni mindennek, és nem azért, mert hoznak nekem valamit a dolgok, hanem mert léteznek. Ha észrevesszük, hogy mosolygunk, ha látunk valamit, akkor ez olyankor a bennünk levő szerelmes. Nézünk egy kis állatot, és boldogok vagyunk, mert az van. Miért alkotta meg Isten ezt a furcsa állatkát? Egyszerűen van, gratis, anélkül, hogy szükséges lenne. És éppen ezért csodálatos. A szerelmes keresi, hogyan fejezhetné ezt ki. Komponál, muzsikál, táncol, verset ír, csókol és ízlel. ”
„ Nagy szerelem az, ha két ember egy életen át megérti egymást, megfér egymással, odaadó és hűséges. ”
„ Mi a szerelem? (...) Mintha az ember egész életén át sötétben és szennyben gázolt volna, és akkor egyszerre csak áttör egy függönyön, és megpillant maga előtt egy napfényben fürdő völgyet, és tudja, hogy új világ és új élet kezdődik a számára, mostantól fogva mindörökké. ”
„ Clarissa Dalloway egy nőt szeretett, igen, egy másik nőt fiatalkorában. Közte és a között a nő között egyetlen csók volt csupán, egyetlen csók, akár a tündérmesék varázscsókja, és Clarissa ennek a csóknak, a benne szárnyaló reménynek emlékét őrzi egész életében. Sose talál olyan szerelmet, mint amilyent ez az egyetlen csók kínált. ”
„
Olyan a szerelem, akár a nádvirág,
kinyílik, elmúlik s szirmát hullatja rád.
”
„ Borzasztó erős a gyerekszerelem! Ha visszagondolok rá, még ma is ugyanúgy érzem, mint akkor. Belesajdul a lelkem, annak minden kínjával. ”
„ Annyira szomorú vagyok. Olyan nagyon szeretnék szerelmes lenni, szeretve lenni. Úgy érzem, ez mindig csak másoknak jut, nekem soha. ”
„ Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan. ”
„ Az ő meghódításukhoz nem lélek, nem szív, nem értelem kell, nem is kivételes jó tulajdonságok és érdemek, mint hajdanában, mikor az értékéért, a bátorságáért volt szokás beleszeretni a férfiba. A mai nők komédiások, a szerelem komédiásai, rutinosan eljátszanak újra meg újra egy hagyományos szerepet, de nem élik át. Ripacsok valók hozzájuk, akik alájuk adják a végszavakat, és éppoly jól elhazudják a szerepüket, mint ők. Az ilyen úri vagy nem úri pojácák. ”
„
Szerelmesem kavicsokat hozott.
Megörültem, hogy ilyen tarkák.
”
„
- Most, hogy közeledik a búcsú, az elválás, a félelem a magánytól, a kilátástalan jövőtől, és jön a rémült gondolat, hogy: "Tapadjunk össze ebben a halálra ítélt, félelmetes, reménytelen világban, mert nem jó egyedül"... mindez azt kiáltotta bennetek: "Maradj velem!"... Ez nem szerelem.
- Hanem mi?
- Menekülés.
”
„ Nem baj, ha ez nem valóság, nem baj egyáltalán, csak hadd álmodjam. Maradnék még: amíg átitat és új életre kelt a különös varázslat. Mintha visszataláltam volna a lelkem sarkában gubbasztó, édes mesével találkozó lényhez: - hogy hívnak? - szépség a nevem -, s mintha egymásba vesztünk, eggyé olvadtunk volna. Ringass, szépség! Semmiféle műkábulat, álszédület nem érhet fel hozzád; olyan vagy, gyönyörű, mint a szerelem. ”
„ A szerelmet csak akkor találjuk meg, amikor szeretünk. ”
„
Nem örök e világ; az sem csoda,
Ha sorsunkkal a szeretet oda:
Mert hogy melyik vezérli, vitapont:
Szerelem-é e sorsot, vagy viszont?
”
„ Az éjsark alatt igazán szeretnek. Ha két szív deleje ott egymást feltalálta, soha el nem szakad az többé egymástól, nem választja el őket más, csak a halál; s még akkor is, aki előbb meghal, nem költözik el újjászületni társa nélkül a más csillagzatba; ott marad körülötte, él tovább szíve emlékében, s a föld delejsugarában, s rá vár, míg az meghal, s együtt mehetnek a közös új hazába. Ez az éjsarki emberek szerelme. ”
„ A nagy szerelmeknek két fontos napja van: amikor találkozol életed szerelmével, és amikor elveszed feleségül. ”
„
Itt áll az út, de le van zárva.
Vajon a pokolba vinne vagy a mennyországba?
Érzem a súlyát, de nem elég tiszta,
hogy keresztültörjek vagy forduljak vissza.
Fájdalom, könny és évekig éjjeli
szerelem, mosoly éltető fénnyel,
mit hoz a sors, sohasem látod,
de bármerre vezet, végig kell járnod!
”
„ Mindannyian mondtunk már zokogva ilyesmit: nem éri meg, hogy ennyit szenvedjek ezért a szerelemért. Szenvedünk, mert úgy érezzük, hogy többet adunk, mint amennyit kapunk. Szenvedünk, mert nem ismerik fel a szeretetünk súlyát. Szenvedünk, mert nem tudjuk a másikkal elfogadtatni a szabályainkat. Mindig találunk valamit, ami miatt szenvedhetünk, holott valójában nincs okunk a szenvedni: mert a szeretetben rejlik a növekedésünk magva. (...) Aki szeret, az legyőzi az egész világot, és nem fél, hogy elveszít valamit. Az igazi szeretet a teljes odaadás aktusa. ”
„ Ahogy egy ágacskát tömény sós oldatba bemártunk, rácsapódnak a kristályok, s ha kiemeljük, egy gyönyörű kristályszobrot kapunk. Hasonlóképpen a szerelmes is rákristályosít a szerelmére mindent önmagából, s egy idő után csalódik, mert rájön, hogy egy ágacska van ott tulajdonképpen. ”
„ Így jön a szerelem? Minden nagy megrázkódtatás nélkül? Halkan, alig észrevehetően, csak egy kicsit nyugtalanítóan, mint a csillagok, amelyekről nem lehet tudni, hogy az estének melyik percében gyulladnak ki az égen? ”
„ Egyszer csak robbanásszerű hirtelenséggel felcseperedtem. Nagylánnyá, akinek minden sejtjében csodavárás lüktet, aki már oly éhes az ismeretlen szerelemre, mint amennyire retteg attól. Aki még nem szeretett-ölelt férfit, sejti csupán, hogy csakis ezen a módon találkozhat a megfoghatatlan Szépséggel. ”
„ Egyedül vagyok, nem melegít senkinek a szerelme, fázom, akárha a föld alatt élnék, bármit írok is, mind száraz, fásult és komor. ”
„ A magam tapasztalataiból tudom, hogy a szerelemben a fölöttébb nagy állhatatosság csak a gyötrelmeket szaporítja. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: