„ A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik, s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. ”
„ Minden szerelem magában hordozza az örökkévalóság vágyát, és ezért válik örökösen kínzóvá. Mert semmi sem marad meg belőle. Semmi. ”
„ Úgy kell bánni a szerelemmel, mint egy törékeny kismadárral, aki odarepül hozzád, beül a tenyeredbe. Nem zárhatod össze az öklödet, mert azzal szétlapítanád, megölnéd a túl szoros fogással. A szeretetnek bizalomra van szüksége. Szabadon kell engedned a madarat, hogy szárnyaljon, és ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd. Ha visszajön, amíg a kezed nyitva van, mindig a tied lesz. ”
„ A gyötrelem és gyönyörűség határosak, és minden szempillantásban összetalálkoznak. A szerelem a legmagasabb tetője a boldogságnak, de változhat a boldogtalanság legmélyebb örvényévé. ”
„
Csak látni ne kelljen, csak nézni édes arcát,
mellén mint hegedű, ne kelljen heverni,
karjában csillapodni az őrjöngés után,
elviselni gyöngéd ujja vonulását,
míg fölsikoltanak az elragadtatástól
és sírni kezdenek a vékony húrú, boldog idegek.
Mint kőedény állni inkább szeme sugarát,
vakon a változásra, szerelem múlására
hidegen. Csak érezni ne kelljen, látni,
látszani, emlékezni, hallani,
hogy sír a másik is, vonít, míg játszik,
míg ölel, míg meghal egyszer.
”
„ A szerelem az, ha rögtön megérezzük, mikor a másik boldogtalan. ”
„ Ha még egyszer az életemben lenne egy igazi, régi, álmatlan éjszakám, összekeresgélném a szavakat, amelyek úgy kiestek a napjaimból, ahogy a szakadt fonálról leperegnek a gyöngyök. Barátság. Gyűlölet. Szenvedély. Ábránd. Szerelem! ”
„ Az emberek úgy gondolnak a szerelemre, mint egy állomásra, ahol a vonat nem áll meg. ”
„ A barátság nőkkel csak holdfénye lehet a szerelemnek. ”
„ Csak akkor hal meg a szerelem, ha már nem álmodunk róla. ”
„ A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik). ”
„ Igen, ez a szerelem. Ettől válik a zsákmány sólyommá, a sólyom emberré, az ember pedig ismét sivataggá. És ez okozza, hogy az ólom arannyá változik, az arany pedig megint elrejtőzik a föld alatt. ”
„ A Szerelem csodálatos és magával ragadó. De olykor roppantul ostoba dolog is lehet. ”
„ A magány sosem szül szerelmet - csak szükséget. ”
„ Folyton azt halljuk, hogy rögös az igaz szerelemhez vezető út. A mesében is előbb jönnek a megpróbáltatások, és csak utána élnek boldogan, míg meg nem halnak. De mi történik, ha kimaradnak a megpróbáltatások? Miért támad rögtön hiányérzetünk? Botrányok híján életképtelen lenne egy kapcsolat? ”
„ A szerelem az, ami egy olyan nővel és férfival történik, akik nem ismerik egymást. ”
„ Igen nagy különbség van aközött, ha az ember valamit szerelemből avagy hálából cselekszik. Az bizony meglehet, hogy egyik vagy másik lovag ne legyen szerelmes, azonban szigorúan véve a dolgot, hálátlannak semmi szín alatt sem szabad lennie. ”
„ A szerelmes szemében a másik egyszerre fontosabbá válik, mint saját maga. ”
„ Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé. A boldogság azonban olyan elmeállapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie, s ami nem függhet egy másik személytől. A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen. A szeretethez kemény munkára és állandó karbantartásra van szükség. ”
„ Milyen hamar belemerültünk a díszletek felállítgatásába, s közben megfeledkezünk arról, hol a gyémánt értékű lényeg! Egyetlen dolog számít, amikor földi életünk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt? ”
„
Amikor szerelmet sovárgunk,
Egy csontváz karja nyúl felénk...
”
„
- Tudom, min mész keresztül.
- Ugyan honnan tudnád?!... Nem tudhatod, mert nem vagy szerelmes, és a törtrészét sem élted át annak, amit én...
- Hagyd ezt a buta fecsegést! Azért, mert elmentél a világ másik felére, még ne hidd, hogy akárkinél többet tapasztaltál! Szerelmes vagy. Érzékeny vagy. Megesik az ilyen. Néha nehezebb napok jönnek, de olyankor sincs értelme az élet kegyetlensége felett keseregni. (...) Gyere, ölelj át! Egy ölelés sok mindenen átsegít!
”
„ A szerelem olyan, mint az égen a Tejút: csillogó tömeg, ezer meg ezer kis csillagból, melyek közül nem egy maga is ködfolt. ”
„ Most, hogy ismerem a szerelmet, alkalmazkodni fogok mindenhez, ami vár rám. Hajlékony leszek, mint a szél, és mindent bátran fogok elviselni. (...) Az életnek minden esetben igaza van. A szívem nyitott, mint az ég. ”
„ Pedig hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bűnös szerelmet, kik azt titkolják; csak ennek az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet. ”
„ Minden szerelemben van gyűlölet. Az ember nem tehet róla. Hozzá van kötve ahhoz, akit szeret, elveszti szabadsága egy részét, és rugdalózik ellene. De miközben rugdalózik a saját szabadsága elvesztése miatt, megpróbálja kényszeríteni a másikat, hogy az utolsó cseppig adja fel a szabadságát. A szerelem óhatatlanul gyűlöletet szül. Amíg csak ezen a földön élünk, a szerelemben mindig lesz gyűlölet. Lehet, hogy éppen ezért élünk a földön: hogy megtanuljunk gyűlölet nélkül szeretni. ”
„ Majd ha megszűnnek az elvárásaid, jó lesz. Majd amikor egyedül is teljes leszel, be tudod illeszteni az életedbe a szerelmet. Szeresd magad annyira, hogy csak a minőséget fogadd el - másra egyébként sincs szükséged. ”
„
Ha elzokognám, hogy mivé lettem,
mióta tévelygő vágyam Téged keres,
tudnád: ilyen sorsot milyen öröm feledtet,
milyen szerelmek ösvényén vezess!
”
„
Mint víztükör a tűznapot
Ringatja arcodat szívem,
Büszkén, szerelem-ittasan,
Örökre fénylőn és híven.
”
„ A világ illúzió, minden illúzió, a szerelem "per se" illúzió. Ha már nem hiszel benne, elmúlik. ”
„ Nem értek egyet Önnel, hogy a zene képtelen a szerelem érzésének mindent átfogó tulajdonságait visszaadni. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy erre csakis a zene képes. Ön azt mondja, hogy: ehhez szavak szükségesek. Ó, nem! Éppen a szavak válnak feleslegessé, s ott, ahol hatalmuk már megszűnt, jelenik meg (...) a zene. ”
„
Leheverünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjuk mindörökre
szerelmes álmaink.
”
„ A hiúság a nők testi és lelki konstitúciójából könnyebben következik, gyakori eset tehát, hogy a férfi az, aki beleszeret a nőbe s a nő hiúsága reagál, ezt nevezik viszontszerelemnek. Ez természetesen addig tart csupán, amíg a hiúsági inger fennáll. (...) Mindez éppen nem bizonyít a kölcsönös szerelem elméleti lehetősége mellett. Minden ember egy másik emberre vágyik, arra, aki testi és lelki adottságainak legjobban megfelel. És félreértik ezt a vágyat azok, akik viszontszeretnek valakit. Ők a hiúságuk áldozatai. ”
„ A szerelem nem egy elvont fogalom, ami csak a regényekben meg a versekben létezik, de a valóságban nem találkozhatunk vele. Ez egy igazi és élő dolog, és fontos. Mert megváltoztatja az ember életét, és többé nem leszünk olyanok, mint amikor még nem szerettünk. Ezt el kell fogadni, mert hozzátartozik a szerelemhez. ”
„ A szerelem olyan, mint a tinta, akár ír az ember, akár nem, elszárad. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: