„
- A halál nem más, mint álom!
- Igen, igen, csak éppen az a különbség, hogy ha meghaltál, és valaki elkiáltja magát, hogy "Ébresztő, kész a reggeli!", akkor sokkal nehezebben találod meg a papucsodat.
”
„ Megdöbbennél, hogy mennyi felnőtt halott már belül - úgy töltik a napjaikat, hogy fogalmuk sincs, kik ők, csak várják a szívrohamot vagy a rákot, hogy befejezze a munkát. Ez a legszomorúbb dolog. ”
„ A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt. ”
„ Ha a családod kiteszi a lábát hazulról, egy órába sem telik, és olyan intenzitással tör rád a szeretet, hogy az már fáj - miközben ennek az érzésnek nyoma sem volt, amikor a rászáradt tojássárgáját kapargattad a tányérjukról a reggeli után. Van remény! Egy nap talán nemcsak a távollétükben tudod ilyen forrón szeretni őket. ”
„ Ha nem kapjuk meg azt, akit "szeretnénk", még mindig szerethetjük azt, akit kaptunk. ”
„ A "múlt" sok mindenre használható. Büntethetjük vele magunkat, levezethetjük, hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk. De a "múlt" rengeteg tapasztalatot rejt önmagunkról. A "múltnak", a szenvedéseknek pozitív értelme is lehet. Ha ezt megértjük, ugyanazzal a "múlttal" más emberekké válhatunk. De ehhez el kell fogadnunk, hogy nincs múlt, csak a jelen van. Vagyunk valamilyenek. És döntés kérdése, hogy másmilyenek legyünk. ”
„ Néha el kell botlanunk ahhoz hogy észrevegyük, kiben kapaszkodhatunk meg valójában. ”
„ Íme a legnagyobb titok amiről senki sem tud! Íme a gyökerek gyökere, a rügyek eredője és az életnek nevezett fa alapja, mely magasabbra nő, mint lélek vagy szellem elrejteni képes! Íme a csoda, mely szétválasztja a csillagokat! A szíved az enyém, szívemben lesz nyugvóhelye! ”
„ A legtöbb pasi úgy tudja, egyébként élettapasztalatból, hogy a női alak az első terhességig tart, és azután egy hóemberrel fognak együtt élni. ”
„ Kommunikáció csak akkor lehetséges, ha feltört lényedben egy dallam, amikor megjelent benned az öröm, amikor megtapasztaltad az igazi boldogságot - akkor van mit megosztanod. Akkor nem csak kommunikáció, nem csak verbális, szavak általi kommunikáció lehetséges, hanem elindul valami más is, egy sokkal magasabb síkon. Megjelenik egy mély, belső kapcsolat - lényetek szintjén találkoztok, és ez az igazi kommunikáció. ”
„ Az értékítéletekből, melyeket beépítettél az igazságodba, nagyon kevés alapul a saját tapasztalatodon. Ám éppen a tapasztalat az, amiért erre a világra jöttél, és a tapasztalataidból kell megteremtened önmagadat. ”
„
Napjaim tetején ülök, onnan
lóg le a lábom, hajamon
hófelhő kalapoz és szavaim
messze, kakastollak közt
portverve menetelnek!
”
„ Ha egy embert ismerni annyit jelent, hogy ki tudjuk előre számítani, hogy mire hogyan reagál s miről mi a véleménye, akkor jól ismerem. De azt hiszem, ez mégis csak a látszat. Hogy úgy mondjam, tapasztalati úton megtanultam, de a belső mechanizmust nem ismerem és nem értem. Mint a kuruzslók. Évezredek alatt az emberek kitapasztalták, hogy melyik fű, virág, forrásvíz mire jó - de nem tudták, miért. Attól még használhatták a gyógyfüveiket, mégpedig tévedés nélkül. Csak éppen - mondjuk - képtelenek voltak szintetikus úton gyógyszereket előállítani. ”
„ A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. ”
„ Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk, amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket. ”
„ Az életben, akárcsak egy kártyapartiban, ha egyszer valamit leraktak, akkor az játékban van. ”
„ A römivel ellentétben az életben nem az a siker, ha te nyersz és mindenkinél jobb vagy, hanem ha úgy tudod alakítani a lapjaidat, hogy az neked jó legyen, és már "játék" közben is érezd jól magad. ”
„ Rettegsz, már megint. Megkérdezném, hogy miért, de nem tudnád a választ. Nem tudnád, hogy miért félsz attól, hogy szerethetnek, hogy valaki megölelhet, szívből, úgy, mint addig még senki. Talán azért, mert el is veszhet, mert egyszer eltűnhet, és véget érhet addigi életed legszebb időszaka. De vajon megéri-e mindentől elzárva élni, meg nem tapasztalva a legjobb dolgokat? Azokat, amikért érdemes élni? Ne rettegj, merj. Próbáld ki a szíved, hagyd, hogy szeressék, és tanítsd meg, hogy szeresse, ha szeretik, hogy elfogadja azt, amit kap, és még véletlenül se támadjon, ha valaki szebbé akarja tenni az életét. ”
„ Az elnyomásra, a fosztogatásra és az elhagyatottságra van egy válaszunk: az élet. Se az özönvizek, se a járványok, se az éhínségek, se a természeti csapások, de még a századok végtelen sora óta tartó örök háborúk sem tudták csökkenteni az életnek a halállal szemben keményen kivívott előnyét. ”
„ Fajunk képes arra egyedül az állatvilágban, hogy mindennapi létének közvetlen tapasztalatait a születéstől a halálig tartó egyéni utazás eseménysorába, a tudatos énre vetített élettörténetbe helyezze bele. ”
„ A legtöbb választást tudatalatti bölcsesség vezérel. Belső "tudósod" rendelkezésére több információ áll, mint amihez a te tudatos elméd hozzáfér, ezért vannak idők, amikor nem tudhatod, miért, de olyan embereket és tapasztalatokat vonzol az életedben, amiket tudatosan nem akarsz, de amik a te legfőbb javadat és tanulásodat szolgálják. ”
„ A jó tanítók gyakran unalmasak, savanyúak. Ha meg néha jó tanítót talál az ember, aki nem is unalmas, abból képes és istent farag. De amint felfedezi valami aprócska hibáját, ami nincs összhangban a nagy szavaival, úgy széthullik az Isten, mint a korhadt fatörzs. Félni kezdesz a nagy szavaktól, azt hiszed, mind hazugság. Fellengző képmutatás, ami mögött kis bűnök lapulnak. Bezzeg a rossz tanítók, azok mindig érdekesek, rendkívüliek, nincs bennük nagyzolás. Persze, hogy elkezdi utánozni őket az ember. ”
„ Egy orvosnak mindig rosszabb, hisz érti. Nem kapaszkodhat hamis reményekbe. ”
„ Gondolatot cserélni, eszmét cserélni hátsó okok, hátsó szándékok nélkül minden barátságnak az alapja, sőt, minden igazi kapcsolat alapja. ”
„ Ha az ember lassan végigsimítja a saját füle mögött meglapuló hajszálakat, fejében a hamarosan homokká őrlődő apró kavicsokat magukkal görgető hullámok finom zaját hallja. ”
„ A nép kegye apály és dagály módjára változik örökkön örökké. ”
„ Mire az ember rájön, hogy az apjának igaza volt, már ott a fia, aki úgy véli, hogy téved. ”
„ Ha elég hosszú időt veszünk alapul, mindenkinek nulla a túlélési esélye. ”
„ Rá kell találjunk újra az élet jelenlétére, örömére, ízére, még a legkegyetlenebb nehézségeken keresztül is, anélkül, hogy tagadnánk vagy elfojtanánk azokat. Se angyali, se ördögi dolgokra nincs szükség, csupán a lehető legtudatosabban kell megtapasztalnunk megtestesülésünket, próbálván kikerülni szokásos csapdáit. Ilyen csapda lehet például, amikor régi, rosszul vagy sehogy sem ápolt sebeink által kialakított működési szokásaink és elveink alapján élünk, illetve, amikor idealizálásba, ábrándozó spiritualitásba menekülünk. ”
„ Nagyot változott a világ: régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk, ma meg úgy isznak, mint az apjuk. ”
„ Minden csoda alapja a szeretet. ”
„ Különös már az is, ahogy egyszer csak látszólag véletlenül hat rád valami, hogy kiderüljön, életed legfontosabb esélye, tehetséged történetének fordulópontja ez, amely nélkül száz évig élhetnél, nem végeznél semmit! Érted te ezt, mennyire nem véletlen semmi: sok minden után, tapasztalatok és szabad következtetések birtokában találkozik az ember valamivel, ami halomra dönti az összes eddig célnak látott, elfogadott izét! Kész! Fuccs! És ez a valami olyasmi, ami megvolt ugyan közben, végig azalatt is, amíg ő nevetségesen előkelősködve tipegett valami kitaposott cipőben, a kitaposott utakon. Ahelyett, hogy szárnyalt volna! ”
„ A fizikai világot csak akkor érthetjük meg igazán, ha megismerjük a lelki és szellemi alapjait, mint ahogy egy fénykép is csak akkor válik érthetővé és elevenné, ha a lefényképezett személlyel olyan kapcsolatba jutunk, hogy lelkét is megismerjük. ”
„ Életének nagy ügye az volt, hogy gyűlölte az emberiséget. Gyűlölete kérlelhetetlen volt. Világosan látta, az élet rettenetes s nem egyéb, mint csapások sorozata. Királyok ülnek a nép nyakán, háborúk gyötrik a királyokat, pestisbe rohan a háború, éhínség követi a pestist, s az egész együtt vészes ostobaság. Világosan látta, hogy a létezés puszta ténye már magában véve büntetés. Látta, hogy a halál megváltás, tehát ha beteget hoztak elébe, ő meggyógyította. Voltak szíverősítői és italai, amikkel meg tudta hosszabbítani az aggastyánok életét. Talpra állította a bénákat és arcukba vágta: íme, lábra állítottalak. Hát csak vándorolj sokáig a siralom völgyében! Ha szegényt látott, aki már haldoklott az éhségtől, odaadta neki utolsó garasait, s ezt dörmögte: Élj, nyomorult! Zabálj! Tartsd ki sokáig, én nem rövidítem meg rabságodat! Aztán elégedetten dörzsölte kezét, mondván: minden rosszat megteszek az embereknek, amit csak megtehetek. ”
„ Mily különös is életünk kis körforgása! A gyermek azt mondja: "Majd, ha nagy leszek". De mikor lesz ez? A nagy fiú azt mondja: "Majd, ha felnőtt leszek". Aztán felnőttként azt mondja: "Majd, ha megnősülök". De hát mi is a nősülés? A gondolat arra változik: "Majd, ha nyugdíjas leszek". Aztán nyugdíjasként végigtekint a megtett úton; a tájon mintha hideg szél fújna; valahogy lemaradt az egészről, és most már késő. Csak akkor tanuljuk meg, amikor már késő, hogy az életet élni kell minden napjában és minden órájában. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: