„ A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni. ”
„ Ha békét akarsz, készülj a háborúra! ”
„ Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét. ”
„ Én sosem támogattam a háborút, kivéve, mint a béke egyik eszközét. ”
„
A győzni tudó nem támad,
a vezetni tudó alázatos.
”
„ Ha ököllel támadsz rám, biztos lehetsz benne, hogy az én öklöm kétszer olyan gyors lesz, mint a tiéd. De ha azt mondod, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, tisztázzuk a nézeteltéréseket, és ezek okát: rögtön kiderül, hogy tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a véleményünk, csak néhány pontban kell megegyeznünk, mert sokban máris egyetértünk. Ha tehát megvan bennünk az együttműködéshez szükséges türelem és őszinteség, semmi akadálya az együttműködésnek. ”
„ Korunk furcsasága, hogy azoknak, akik békét akarnak, háborúzniuk kell. ”
„ Két békés hatalom van: a jog és az illem. ”
„ A békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára. ”
„ Nem igaz, hogy ebben a világban nem tudják kitalálni a békét!? ”
„
A béke más , mint
szünet, két háború közt;
a jó: nem rossz Rossz.
”
„
A mozgás a fagyot legyőzi,
a nyugvás a hevet legyőzi,
a béke a rendet megőrzi.
”
„ Nincsen öröm üröm nélkül, nincs béke apátia nélkül. ”
„ Adj egy esélyt a békének. ”
„ Ha a békességet boltban árulnák, aranyon is meg kellene vennünk. ”
„ A rend törékeny dolog, csak néhány lépés választja el a káosztól. ”
„ A háború, néhány év múltán, éppoly szerencsétlenségbe dönti a győzteseket, mint a legyőzötteket. ”
„ Mindig van lehetőség a tárgyalásra, és el lehet kerülni a katasztrófát. ”
„ Az igazi harcos mindig három fegyverrel rendelkezik: a békesség ragyogó kardjával; a bátorság, bölcsesség és barátság tükrével; valamint a felvilágosodás értékes drágakövével. ”
„ A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés. ”
„ Nincs szebb látvány, mint amikor pacifisták verekszenek. ”
„ Az Úristen tudja, mit csinál, kit hova tesz. Ha mindenki ott maradna, ahova való, az emberek nem esnének minduntalan egymás útjába, s békesség lenne mindenütt. ”
„ Azon a napon, amikor teljesen megbízhatunk egymásban, béke lesz a Földön. ”
„ Ha a háború gondolatával találkozol, állítsd azzal szembe a béke erősebb gondolatát. A gyűlölet gondolatát a szeretet sokkal erősebb gondolatával kell megsemmisíteni. ”
„ Az erőszaknélküliség a tökély egyik állapota. Jelenti a célt, amely felé az emberiség természettől fogva, ha talán öntudatlanul is, halad. ”
„ Aki békében van önmagával, másokat is békén hagy. ”
„ Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk. ”
„
Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
- Akkor légy olyan kedves, és teljesítsed utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az ágat.
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte:
- És most?
- Tedd vissza! - kérte Buddha.
A bandita felnevetett:
- Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
- Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra képes.
A dühöngő kos képes egy falat ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.
”
„ Az embernek egy olyan módszerrel kell felülemelkednie minden emberi konfliktuson, amely elutasítja a bosszút, az agressziót és a megtorlást. Ennek a módszernek az alapja a szeretet. ”
„ Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét, akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy, ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak. ”
„ Ellenség az ellenséggel megbékülhet hadban, de testvér a testvérrel nem. ”
„ Miért erőszakos valaki? Mert nem tud belenyugodni abba, hogy nem erős. ”
„ Az értés diadalt tud aratni ott, ahol a fegyverek csődöt mondanak. ”
„ Ha békét tudnék kötni, arra jóval büszkébb lennék, mint a katonai sikerek révén szerzett kétes hírnévre. ”
„ A harcban néha az a legokosabb húzás, ha visszavonulsz. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: