„ Jobb, ha hasznos személyként igényt támasztanak valakire, bár nem éppen kifogástalan megfogalmazásban, mintha elutasítják azzal, hogy amúgy sem érnek vele semmit. ”
„ Mert ha az egyik dolgot megvilágítom, a másikat nem látom. És olyan gyakran előfordul, hogy az ember a rosszat helyezi megvilágításba, bár nehéz eldönteni, hogy ez véletlenül vagy szándékosan történik-e ”
„
Isten nem hívő.
A nép nem demokrata.
A víz nem szomjas.
”
„ Attól, hogy egy elektromos angolnát gumikacsának nevezel, még elektromos angolna marad, igaz? És isten óvja meg azt a szerencsétlent, aki úgy dönt, hogy megfürdik azzal a gumikacsával. ”
„ Nem értem, hogy egy férfi miért éri be tonhallal, ha egyszer már kóstolt kaviárt. ”
„ Mac haverom segélymunkás lesz Nepálban (...), azt mondja, legalább látja a hegyeket. Amire én azt mondom, hogy a hegyekkel úgy van, hogy ha rajta állsz, nem látod. A hegyet messziről lehet látni. Mondjuk, otthonról egy képeslapon. ”
„
- Semmi sem tart örökké.
- Minden örök.
- Semmi sem az.
- Minden valami lesz.
”
„ A méz már nem ízlik annyira, ha ettünk belőle. A cél nem jelent már annyit, ha elértük. A jutalom már nem olyan értékes, ha megkaptuk. ”
„ A betegség a testi elem túlságos hangsúlyozását jelenti, az embert mintegy testére utalja és korlátozza, és az emberi méltóságot ezáltal csökkenti, sőt, végső soron megsemmisíti, mivel az embert puszta testté alacsonyítja. ”
„ A véletlen egybeesés nehezen hihető egy irodalmi műben, a való életben azonban sokszor ez jelenti az elsődleges vezérszálat. ”
„ Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat. ”
„ A szegények igazából nem tudják, hogyan élnek a gazdagok, a gazdagoknak fogalmuk sincs, hogyan élnek a szegények, és mindkét fél számára elbűvölő élmény megismerni a másik életmódját. ”
„ Lám, az egész élet csupán nézőpont kérdése. A szomorú persze nem lesz ettől vidám, ám ha így nézem, talán később leszek totál neurotikus. Ily módon egy lelket már megmentettem, nemde? ”
„ Ha arra összpontosítunk, hogy milyen szörnyű a helyzetünk, egyre rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Irányítsuk figyelmünket a pozitívumokra, és egyre több pozitív dolgot fogunk észrevenni. ”
„ A virág teljes kinyiltának idejében legközelebb van a hervadáshoz; a felhajított kő is legmagasabb pontján kezd hanyatlani és a gyümölcs akkor húll le fájáról, mikor megérik. Ez az anyagi élet tökéletlensége. ”
„ S a körülöttük lévő elmondhatatlanul érzéki légkör éppen az utazás lassúságából fakad: ringatóznak a hintóban, testük előbb akaratlanul, aztán szántszándékkal összeér, s megkezdődik a történet. ”
„ A nagy tudású éppoly öntudatlan, mint te. A tudatlan és a tudós nem két különböző csónakban eveznek; ők útitársak. A különbség köztük csak az információ mennyisége - ami egyáltalán nem is különbség. Az nem olyan különbség, ami bármin is változtatna. Lehet, hogy én csak néhány dolgot tudok, lehet, hogy te egy kicsit többet tudsz, valaki más pedig ezer és egy dolgot tud, valaki más pedig lehet, hogy egy két lábon járó enciklopédia - de ez semmi különbséget nem jelent. Buddha nem a tudás embere, ő az értés embere - nem információval van tele, hanem a látás képességével. Nem gondolatokkal van tele, hanem meglátással - tisztasággal, a tükör tisztaságával, nagy tudatossággal. ”
„ A világ olyan (is), amilyennek látod. Ki mondta, hol, mikor, és miért? Felületesen szemlélve mennyire nem jelent semmit, s milyen sokat ér, amikor attól félsz, megbolondultál. ”
„ A normális gyereket minden szíre-szóra, minden helyzetben, minden alkalommal fényképezik; látható, amint először fürdik, amint elfújja az első gyertyáját, megteszi első lépéseit. Ellágyulva nézi az ember. Lépésről lépésre követi fejlődését. A fogyatékos gyerkőcnek az ember nem szívesen követi a visszafejlődését. ”
„
Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást.
”
„ A betegség után lesz édes az egészség, a baj után a jó, az éhség után a jóllakottság, az erőfeszítés után a pihenés. ”
„ A káosz nagyobb szabadság; lényegében tökéletes szabadság. De jelentés nélkül. Szeretnék szabadon cselekedni, de azt is szeretném, hogy a tetteimnek valami jelentése legyen. ”
„ Akárhogy, s mint - mondta magában -, egyvalami nem változik. Ha rongyos vagyok is, legbelül csak megmaradok hercegnőnek. Könnyű lenne a hercegnőt játszanom, ha selyembe-bársonyba öltözhetnék. Sokkal nagyobb dolog úgy maradni meg hercegnőnek, hogy ezt senki nem tudja. ”
„ Ugyanarra az égboltra nézünk fel, és mégis milyen különböző dolgokat látunk. ”
„ A titok nem ott rejtőzik, hogy mit ronthatsz el, hanem hogy mit tehetsz jóvá. ”
„ Dekorációba és dicséretbe bele lehet fásulni, félelembe és fenyegetésbe nem, az egyik annál hatástalanabb, minél gyakoribb, a másik annál rémesebb. ”
„ Az egyetlen tévedés, szinte mindig, azt hinni, hogy az én szemszögem az egyetlen, amelyből az igazság megmutatkozik. ”
„ Aki soha nem próbálja meg a világot a magáétól eltérő nézőpontból szemlélni, s még kevésbé hajlandó besétálni egy efféle ismeretlen utcába, az megint csak elutasítja, hogy kikukkantson a saját magának épített, kényelmes világ falai mögül. ”
„ Sose akarj többet tudni a kelleténél! (...) Minél kevesebbet tud az ember, annál gondtalanabbul él. A tudás szabaddá tesz - de boldogtalanná is. ”
„ Nincs idegesítőbb a gyermeki csacsogásnál, és nincs szomorúbb a csendnél, ami utánuk marad. ”
„ Minél hamarabb elmaradsz a többiektől, annál több időd marad, hogy felzárkózz hozzájuk. ”
„ Nem kell feltétlenül birkának lenned, ha nem akarsz együtt üvölteni a farkasokkal. ”
„
Mily soknak tűnik olykor a kevés
máskor meg a sok milyen kevésnek.
”
„ Csaljanak meg inkább, mintsem hogy mindétig résen kelljen állanom a csalókkal szemben. ”
„ Az idő nem gyógyít, csak tartogatja számodra az átértékelhetőség képességét a fontossági sorrend módosítására. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: