„ Mély, bűvös bájjal részegítve jár át
a múlt, ha a jelenben éledő! ”

„ Az emlékezet olyan, mint a háló, nem szabad túlságosan megfeszíteni, hogy a nagy súlyt is megtartsa. Ami túlságosan nehéz, csak hulljon ki, repüljön ki belőle. Különben örökös feszültségben telik el az élet. ”

„ Minden ember emlékezete egy erőd, összetettebb, mint a legóriásibb városaink. ”

„ Kongó termek, üres falak között hogyan őrzik meg nagyságod nyomát? ”

„ El tudja képzelni (...), milyen érzés úgy ébredni, hogy nem emlékszik semmire? Mintha üres lapokból állna a múltam, és másokat kell megkérnem, hogy írjanak rá! ”

„ Némelykor azért nem megbízható az emlékezés a boldogságra, mert a befejezés fájdalmas volt. Mert a boldogság csak akkor igazi, ha örökké tart? ”

„ Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában. ”

„ Miért nem végtelen a memóriakapacitásunk? Miért nem emlékszünk mindenre? (...) Minden, ami valaha velünk történt, maradandó nyomot hagyott az agyunkban. Tehát nem a beírással, a bevéséssel van a baj, hanem az előhívással. ”

„ A múltunk kizárólag a miénk, bárhogyan próbálunk másokra is rásózni valamit, mindenképpen a nyakunkon marad. ”

„ Ezt a kertet nem őrizte senki más, csak Isten s a még romlásnak nem indult Becsület. Magas, födeles kerítés vette körül, nem a tolvajok ellen, csupán azért: ha kert - legyen kert. ”

„ Az éber emlékezés is önkényes: előhívjuk a tudatunkból azt, akit akarunk. Akit nem, azt visszaküldjük. Idő teltével az ember magányos színházmester lesz, körülötte árnyak, színes árnyak akár. A fiatal képzelődik, a felnőtt cselekszik, az öreg emlékezik. ”

„ Boldogság. Hogy összezsugorodik az emlékezetben! Mint valami olcsó anyag a mosásban. Csak a boldogtalanságot lehet számon tartani. ”

„ Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném. ”

„ Éles fény vetült az emlékképre: tisztán látta maga előtt a hollófekete hajú kislányt, aki valamikor volt, a kislányt, aki olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy legyen valaki, csak egy valaki, aki segít neki, megvédi és szereti. ”

„ A multból fölmerül egy pillanat,
Mint óceánból elsüllyedt sziget:
És látom újra ifjú arcodat,
mikor még másért nem dobbant szíved. ”

„ És sírt és sírt, csak sírt, míg meg nem halt,
Késnyelek hullottak pengétlenül
A szemeibül.
- Ó, mennyi dinamit lakik
Én élve síró szemeimben! -
A föld egyszerre elszaladt alólunk
És elszaladt alólunk minden;
Ég, csók, tűz, magam s a semmi.
(...)
Fehér vízben hevertünk egymás mellett,
Szivemben ő s az ő szivében én.
Hátulról keresztülnéztem magamon
S úgy láttam, hogy bennem él tovább. ”

„ De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel. A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk. ”

„ Azt mondják, csak olyan eseményre emlékszik az ember, ami akkor történt meg vele, amikor már ismerte az annak leírásához szükséges szavakat. ”

„ A gyermekkor neszek, illatok és tarka képek kavalkádja, amely köré a ráeszmélés idővel sötét fátylat sző. ”

„ Ami egyszer megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni, és amire egyszer az ember visszaemlékszik, azzal örökké együtt kell élnie. ”

„ Amit elfelejtettem...
az a tested melege.
A lépések szomorú hangjai ismétlődnek.
Egy új kezdetért kiáltok.
Az emlékeim darabjaiért. ”

„ A múlt csak a jelenben létezik, és nagyon gyorsan közvetlen jövővé válhat, vagyis a jövő jelenévé. ”

„ Egy arc derűje lelkembe ivódott:
Őserdő fáiba a napsugár.
Tegnap volt, vagy százezer éve már:
Én nem tudom.
Én azt tudom csak, hogy lement a nap,
Egemről egy mosoly leáldozott. ”

„ Az emlékek közé, mint isten templomába,
babonákkal tele lép be a szerelem. ”

„ Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni. ”

„ A múlt emlékei váratlanul törnek az emberre. Nem lehet felkészülni a támadásaikra, nem tudjuk, hová ragadnak bennünket, csak abban reménykedhetünk, olyan helyre, ahová szívesen megyünk. ”

„ Észre sem vettem, hogy megöregedett. Mióta emlékszem, ráncos kis teremtés, nyáron mezítláb jár. Munkájában, fáradhatatlanságában őrzöm legszebben. Ritkán hallottam nevetni. Színtelen örömet, mintha kölcsönkért volna. A legtartósabb emlék a kéz és az arc. Keze erős, repedezett, aszályos nyári föld. És nagy. A munka naggyá, erőssé tette. Ha simogatta a fejem, tenyerével csaknem betakarta egészen. Még egyszer sem csókoltam meg a kezét. Az arca kicsi, s földszínű. Felszántott föld. ”

„ A felnőttek memóriája elég szelektív és időnként nem is túl pontos. Konkrétan arra emlékeznek és úgy, amire akarnak, ráadásul állítják, hogy igazuk van, kár megkérdőjelezni, sosem ismerik be. ”

„ A szavak vasmacskaként rögzítik az emlékezet csónakjait, amelyeket másként szétszórna a vihar. ”

„ Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket. ”

„ Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden. ”

„ Az ifjúság tele van élménnyel. Annyi van belőle, oly vad iramban követi egyik a másikat, hogy az agysejtek éppen csak befogadják azokat, ahogy jönnek nagy összevisszaságban. Azután eljön az idő, úgy hatvan esztendőn túl, mikor az összegyűjtött élményből emlék lesz, s az ember, hiszen egyre több szabad idővel rendelkezik, most már szépen, módszeresen rendet teremt a zűrzavarban. Az idő közben megtisztítja, fényesre csiszolja a hajdani élményeket; egyik összezsugorodik, másikat váratlan jelentőséggel ruházzák fel az évek - így kerül minden a maga helyére. ”

„ Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. ”

„ Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink. Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad tizenöt év dobogó szíve. ”

„ A múlt olyan, mint valami régi barát. Néha csak úgy beállít hívatlanul, és el se megy! ”