„ Szólsz hozzám, de én már meg se hallak,
Fal van köztünk, de nincsen rajta ablak,
Nem látlak és nem vagy itt, pedig mellettem állsz,
Úgy örülnék egyetlen kis szónak. ”

„ Olyan volt ez, mint amit a fiatal rizshajtásokkal csináltunk kora tavasszal; szétszakítottuk két növény egybefonódó gyökereit, hogy a növények önálló fejlődését biztosítsuk. A legtöbb hajtás túlélte a műveletet, néhány azonban belehalt. Amikor elszakítottam a gyökereket, hallgattam a szakadás neszét, és azon gondolkodtam, vajon érez-e a gyökér fájdalmat. Jen sosem figyelt így oda. (...) Eldobott magától, hogy megmentsen. Elküldött, hogy emlékezhessek rá. Én pedig emlékeztem. ”

„ Itt állok én e kerge hős

kabátom vízlepergetős

a szmájli számra ráfagyott

ha nem szeretsz, hát ne szeress

ez itt csak egy teszt sms

hogy nyomkodom tehát vagyok. ”

„ A szerelem, ahol nincs, házasság után megjő; ahol pedig van, elpárolog. ”

„ Tanuld meg legalább, tanuld meg végre, ki boldogan elfut a szerelem elől és nem gondol a megbánásra, szabadságot nem szerez! ”

„ Mi köt össze két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy együtt éljenek.
Mi választ el két embert? A ragaszkodás ahhoz, hogy kapcsolatuknak vége van. ”

„ Vagy akik, ha már tudják, hogy nem szerelem
az az árnyék, mi sávot húz szemeiken
s gondolkodnak s elejtik egymás kezét szelíden,
hadd keressen, amíg egy holtig-hű tenyérben meg nem pihen:
azoknak a szerelme tetszik nekem. ”

„ Megváltoztunk, nincs vissza út, csak álom volt
Felébredtem, most már tudom, nem rólunk szólt. ”

„ Megélni nehezebb, mint beszélni róla,
Elfogynak a kedves szavak, ha itt az óra.
Nincs mosoly, csak harag,
Egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben benn ragad.
Ha elhagy a szeretet, sohse nem gyógyul be a seb. ”

„ Van az úgy, hogy nem szabadulsz meg a múlttól, mégis
kerülöd, mint tűzben a táncot.
Az arcon a ráncot nem szaporítom, mégis
a végén könyörgöm, hogy ne haragudj rám. ”

„ A szégyenletes kimenetelű házassághoz is két személy kell. Egyedül sokkal nehezebb szétfuserálni egy duettet. ”

„ Hidd el végre,
csak 7 másodperc az élet,
Távol vagy, hogy ezt értsed,
Én várlak téged! ”

„ A szerelem morzsákból is megél. De aztán csak fusson át a lelkünkön egy halvány gyanú, egy otellói gondolat, hogy már talán nem is szeret annyira, vagy talán nevetségesek vagyunk a szemében, vagy rossz szót használtunk múltkor, és a legmélyebb kétségbeesésbe zuhanunk. A szerelem túlfűtött állapotában szerelmünk elvesztésének még a halvány gondolata is úgy hat, mintha bemondták volna a rádióban, hogy itt a világvége. ”

„ Nincs már hatalma felette. (...) A fiatalember legyőzte érzéseit, de az ő lelkének ez nem hozott vigasztalást, nem enyhítette fájdalmát. Ellenkezőleg, csak arra szolgált, hogy megértse saját szívét: soha nem érezte még ilyen őszintén, hogy szeretni tudná, mint most, amikor már hiábavaló minden szerelem. ”

„ Nekem a tele Holdak,
Az együtt-nézettek,
Szépek lesznek, mert szépek voltak
S a fogadásunk
Nekem ma sem egy útált, ócska folt:
Megbolondulnál, ha tudnád,
Miket juttat eszembe
A vándor, téli tele Hold. ”

„ Emlékszel? Engem elfeledhetsz.
De a percekre emlékezzél,
mikor odabújtál a szívemhez
és magadról megfeledkeztél. ”

„ És mikor csók közben magad vagy -
szerelmed véget akkor ér. ”

„ Virágok közt veled lenni,
tudom, szép volna, kedvesem.
Virág sincsen, te sem vagy már,
miért hagytuk, hogy így legyen? ”

„ Van bennem egy szeizmográf. Régóta van. Én megítéltem tizennyolc évesen is, hogy mi a szerelem. Mindig tudtam, hogy nekem ki a fontos. (...) Ugyanakkor azonban az elmúlás legapróbb jelét is tudtam érzékelni, azt, amikor már nem lettem idegbeteg attól, hogy jé, ennek nyolcra itt kellett volna lennie, és most fél kilenc van! (No nem baj, legalább kiolvasom az újságot.) Ha így reagáltam, akkor tudtam, hogy meghalt a szerelem. ”

„ Van, mikor tisztább
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni. ”

„ Egyszer szeretném megkérdezni már:
nem fáj néked, hogy néked sose fáj...? ”

„ Nem kérhetem a telet, hogy meghagyjon egy rózsabokrot,
Nem kérhetek egy szilfát, hogy körtét teremjen,
Nem kérhetem az örökkévalót egy halandótól,
És ezer gyöngyöt csináljon, mielőtt mocskos lesz.
Ó, szerelmem, nagyon fáj,
Hogy többé már nem hiszel az ígéreteimnek. ”

„ Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad. ”

„ A férfi szenvedélye, a legforróbb szenvedély is, előbb fellángol, utána kialszik, bármennyire is komoly a dolog. Bármilyen féktelen és lángoló szenvedély fogja el, egyszer eljön a pillanat, amikor csak hamut és romokat lát maga körül, és már nem is emlékszik rá, nem is érti, mi történt tulajdonképpen. A férfinál egyszer minden véget ér, egyszer minden, minden véget ér. Ezért a nő kénytelen magához kötni a férfit, ha meg akarja tartani, legalábbis otthonhoz és megszokásokhoz kötni úgy, hogy a férfi hálóba kerüljön, és azt higgye, hogy a háló széttéphetetlen, pedig az egész csak szemfényvesztés. ”

„ Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!
Az út most kettéágazik, sok minden változik,
Hát ég veled, nehéz lesz nélküled. ”

„ Vasmarok szakít.
Rózsát, egy párat.
Szívembe tövist szúr.
Ezret vagy százat.
Fájdalmat tálal szerelem szakácsa,
ezredév távlatból múlik a hatása.
(...)
Vakítson végleg a feledés köde...
Ernyesszen vitorlát szerelem szele... ”

„ Én meghalok, ha már nem szeretlek. Ne félj, nem úgy igazából, csak egy kicsit. Csak egy kicsit, de nagyon. Akkor már semminek nem lesz értelme. Akkor már csak a napot fogom látni, a fényét nem. Csak a fákat, a levelüket nem. ”

„ Láttam a holdat, a napot az égen,
Láttam a könnyeket az Ő szemében,
Láttam az arcát, ahogyan elrohant,
Lassan megértettem miért boldogtalan. ”

„ Szemed íriszén magunkat látom,
Fénylő tükör a döbbenet.
Sok életet meguntam már,
De most örülök neki, hogy itt lehetek.
Túl a bűnön, a megbánáson,
Hitem tüzéhez ülök közel,
Mellém fekszel, és azt se bánom,
Hogy úgy alszol el, ahogy megszoktad már
Másvalakivel. ”

„ Nézd, kihunyt a lámpafény,
Ahogy az utca kockakövén
Elgurult üresen egy eldobott szerelem.
Kár, hogy szűk lett már a tér,
Ennyi emlék a polcra se fér
Az éjek hűvösek, s fájnak a reggelek. ”

„ A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült. ”

„ Emléked sivatag,
S már templomod romokban áll.
Rongyba öltöztek vágyaim,
Nincs pillanat, mi bánthatna már. ”

„ Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked. ”

„ A lángoló szerelmesek az esküvő után kezdik kiismerni egymást, ám igazi jellemvonásaik a búcsúzáskor mutatkoznak meg. Ekkorra másznak elő a szörnyek a pincéből. ”

„ Tud az ember szenvedni a szerelemtől. Éjjel-nappal, folyton csak arra a valakire gondol, aki nem akarja őt többet látni, tépelődik, mi a jobb: írni neki, felhívni, vagy csendben viselni az álmatlanságot. ”