„ Az élet megpróbáltatásai nem mindenkit sújtanak egyformán. ”
„ A civilizált emberiség saját maga által okozott gondjainak egyike, hogy az egyénnel szembeni emberiesség követelményei ellentétben állnak az emberiség érdekeivel. ”
„ A házasságnál bonyolultabb dolgot még a japánok sem találtak ki. ”
„ Csak az nem gázol bele a másik életébe, aki önmagával rendben van. Aki időnként ki tud lépni aggodalmainak, szorongásainak és indulatainak elektromos árammal töltött viharfelhőiből, és meg tudja teremteni, ha kívül nem is, legalább önmagában, hogy kisüssön a Napja. ”
„ Ha valaki lelki vagy sorsproblémával fordult hozzám, onnan tudtam, hogy jó választ adtam, ha nagy tiltakozást és heves indulatot váltottam ki benne. ”
„ Ahogy egy élő sebünkbe sem engedünk bárkit belenyúlni - csakis azt, aki gyógyítani tud -, lelkünk sebeit is csak annak szabad föltárni, akinek a tartós (tehát maradandó) szeretete bizonyossá vált előttünk. ”
„ Az ember jó esetben kétszer születik, és ha szerencsés, csak egyszer hal meg... - ellentétben az istenekkel, akik egyszer születnek és halhatatlanok! A kétszeri halál egyetlen élet alatt a létező legnagyobb rossz. Akkor hiába az elszántság, mert szégyenünk kirántja lábunk alól a talajt. ”
„ Nincs erkölcsös vagy erkölcstelen könyv. Csak jól vagy rosszul megírt könyvek léteznek. ”
„
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...
”
„ Megfigyeltem, milyen nehezen ismerjük el saját felelősségünket, és milyen könnyen hárítjuk másokra vagy az eseményekre azért, ami velünk történik. Tudat alatt sokszor jobban szeretjük a jól ismert kalitkánkat és ülőrúdjait, mint a szabadságot, hogy kirepüljünk a nyitott ajtaján. Márpedig az ajtó nyitva van. Miért van ez így? Nem azért, mert jobban félünk a szabadságtól, mint a kényszertől? ”
„
Oh várlak én is, várva várlak,
Téged, te fénye felhős éjszakámnak.
Remegve ejtem halkan a neved,
Hogy áruló szellő se értse meg.
Csak úgy reppenjen könnyű álomszárnyon
Tehozzád, édes, szép álomvilágom.
”
„ Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki. ”
„ Az ember elmehet a világ végére, és még ott is megtalálja a konkurenciát. ”
„ Ajkamon pecsét! (...) Gyönyörű kifejezés, de az égvilágon nem jelent semmit. ”
„ Túlságosan is hajlamosak vagyunk rá, hogy Istennek tulajdonítsuk a sok gonoszságot, amelyet az ember követ el, szabad akaratából. Istennek nincs rá szüksége, hogy büntessen minket. Nagyon szorgalmasan büntetjük mi magunkat. ”
„ Az igazság a benyomások harca. Az ember csak azt látja, amivel hajlandó szembenézni; nem az számít, amit nézünk, hanem amit látunk, és amikor a különböző benyomások küzdenek egymás ellen, az igazság megtalálja a módját, hogy veszítsen, és a szörnyeteg kitör végül. ”
„ Történhet bármi a világban. Lehet kitűnő munkánk, jól fizető állásunk, bejárhatjuk a világot. Elérhetjük a csillagokat, de mégis, életünket a MÁSIKHOZ fűződő viszonyunk határozza meg. Körülötte forog a világ, a gondolataink, bármit teszünk. Nő és férfi viszonya határozza meg a világot, ez mozgatja, ez viszi tovább. A Másik mindig benne van a kávéban, a finom ebédben vagy éppen az odaégett vacsorában, egy könyvben, a déli harangszóban, egy illatban, a szépre sikerült gondolatban... mindenben. Ha nehéz a munka, ha sikeres vagy, ha rossz napod van, ha ragyog rád a napfény, mind-mind miatta van. A másik miatt. A Nő miatt. A Férfi miatt. Bármit teszel, ott van mindenben. És ennek így kell lennie. Mert Nő Férfi nélkül, Férfi Nő nélkül nem teljes. Csak együtt. Ketten. ”
„ Némelykor milyen agyafúrtan megbonyolítjuk az életünket, amikor az gubancmentesen is elég érdekfeszítő lehetne. ”
„ Már rég kifigyeltem, hogy az öregek azt mondják: "fiatal vagy, előtted ez élet", és jóságosan mosolyognak hozzá, mintha örömük telne benne. Felálltam. Jó, tudom, hogy előttem az egész élet, de azért nem fogom emészteni magam miatta. ”
„ Az alkony olyan, mintha Isten épp lélegzetet venne, s egy pillanatra megállna az idő. ”
„ Akkor is tetszene, ha nem szeretném, ám mert ennyire szeretem, bónuszként oly szépnek látom őt, mint senki más. ”
„ Mindketten tudták, hogy szabad ajtókat nyitogatni… csak nem szabad túl mélyre nézni mögöttük. Mert gonosz dolgok lapulnak ott, ugrásra készen. ”
„ A halál néha csak az élet bizonyítéka. ”
„ Nem az ellenség, hanem magad miatt kell követni a háború játékszabályait. Azért tartod be a szabályokat, hogy megőrizd az emberségedet. ”
„
Keltsd fel hamar, ha itt a vége
Míg kint az est aranyfaként ragyog
Fektess a lóherék ölébe
Segítség nélkül összeroppanok.
”
„ Ezen a világon lehet háborúskodni, majmolni a szerelmet, kínozni felebarátunkat, pompázni az újságban, vagy egyszerűen horgolás közben megszólni a szomszédot. De bizonyos esetekben folytatni, egyes-egyedül folytatni, ez meghaladja az emberi erőt. ”
„ Mit számít, hogy gyalázatost cselekszel, ha senki nem tudja? Te magad tudod. Ezt a tanút semmibe venni, ez az igazi nyomorúság. ”
„ Amikor meghal valaki, az embernek olyan érzése támad, mintha kiesett volna egy foga. Rágni, enni attól még tud, hiszen a többi foga megmaradt, a nyelve mégis örökké odatéved az újonnan keletkezett kis lyukba, ahol még mindig tompán fájnak az idegvégződések. ”
„ Zsidónak születtem, és hittem Istenben, de azóta sok könyvet olvastam, amik bebizonyították, hogy Isten csak a képzeletem szülötte. Az emberek hisznek Istenben, mert megválaszolja a bonyolult kérdéseket, mint például, honnan van az univerzum, mennybe mennek-e a giliszták, és miért van az öreg hölgyeknek kék haja? Bár ateista vagyok, még mindig hordom a yarmulke-t, melegen tartja az agyamat. ”
„
Megint a rossz útra léptem.
Száz közül megismerem.
Megint a szívemre hallgatok,
Mikor csődöt mond az eszem.
”
„ Először is ne hagyjátok, hogy bárki is uralkodjon a testeteken, lelketeken. Különösen arra ügyeljetek, hogy a gondolataitokra ne rakhassanak béklyót. Az ember lehet szabad, ugyanakkor mégis jobban megbéklyózzák, mint a rabszolgát. Fületek lehet az embereké, de a szívetek soha. Mutassatok tiszteletet a hatalom iránt, de ne kövessétek vakon. Ítéljetek logikusan és ésszerűen, de ne tegyetek megjegyzést. Ne tekintsetek senkit magatok fölött állónak, akármi légyen is a rangja vagy címe. Viselkedjetek tiszteletteljesen mindenkivel, különben bosszút állnak rajtatok. Bánjatok óvatosan a pénzetekkel. Ragaszkodjatok a hitetekhez, akkor mások is meghallgatnak. (...) Ami a szerelmet illeti... az egyetlen tanácsom, hogy legyetek becsületesek. Ez a leghathatósabb eszközötök a szívek megnyitására és a bocsánat elnyerésére. ”
„ Nagyon fontos, hogy nem lehet valakit szeretni és közel kerülni hozzá annak a veszélye nélkül, hogy vége ne lenne a kapcsolatnak. Tehát, ha valahogy úgy rendezitek el a kapcsolatotokat, hogy biztos, hogy annak soha nem lesz vége, akkor az nem is lesz intim. Akkor az rabság. Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos. Amikor már meghaltál, akkor már semmi nem fog veled történni. Legalábbis nem olyan dolgok, amiktől most félnétek. Tehát sajnos, azért lesz az életünk unalmas, mert biztonságossá akarjuk tenni. Akkor izgalmas az élet, amikor a veszély nagy. ”
„ Az igazság hasznavehetetlen fikció csupán. ”
„ Az ifjúság a boldogság ígéretét nyújtja, ám az élet a fájdalom valóságát. ”
„ Szerettél már valaha annyira, hogy érte akár meghalni is képes lettél volna? Nem? Akkor elmondom, az milyen. Alapvető dolog, hogy nem tudsz enni és aludni. Minden éjszaka felébredsz, és ez maga kínszenvedés. Egyszerűen nem tudod, hogyan kéne elszakadnod valakitől, akit szeretsz. Mással ezt nem beszélheted meg, mert félsz, hogy végül rosszat fognak gondolni róla. Úgyhogy egymagad sírsz. Vége, ennyi volt. De mégis csak a szép, szerelemmel teli percek jutnak eszedbe. Minél erősebben akarod őt kitörölni a szívedből, annál hosszabb lesz minden újabb nap. Ez olyan, mintha az év mind a 365 napján szakítanátok. Mégis az a gondolat fáj legjobban, hogy én nem hiányzok neki annyira, mint amennyire ő nekem. Mintha már el is felejtett volna engem, és boldogan éli új életét. Semmi mást nem akarsz, csak meghalni, de ahhoz sincs merszed... mert félsz, hogy akkor soha többé nem láthatod őt. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: