„ Az emberéletnek akkor és csak akkor van valamiféle haszna, ha a világmindenségnek mint egésznek benső értéke (figyelembe véve múltat, jelent és jövőt) nagyobb lett annak következtében, hogy az emberi cselekedetek és tapasztalatok megtörténtek (vagyis, hogy az emberiség létezett), mint amilyen akkor lenne, ha minden más tényező változatlanul tartása mellett ezek a cselekedetek és tapasztalatok soha sem történtek volna meg (vagyis, ha az emberiség nem létezett volna). ”
„ Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész? ”
„ Vannak olyan örömei az életnek, amiket csak akkor tud megélni az ember, ha van gyereke, és van férje, legalábbis párja. ”
„ Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! ”
„ A szaporodás gyökereiből sarjadó stílusok olyan mélyen bele vannak ásva faji pszichénkbe, hogy nem merjük kigyomlálni őket. ”
„ Semmi sincs olyan idegen és ugyanakkor semmi sem követeli annyira a megértést, mint az írás. (...) Az írás, és aminek része van benne, az irodalom, a szellem legidegenebben külsővé vált érthetősége. Semmi sem annyira tisztán a szellem lenyomata, de nincs is semmi annyira ráutalva a megértő szellemre, mint az írás. Megfejtése és megértése során csoda történik: valami idegen és élettelen teljesen jelenlegivé és ismertté változik át. ”
„ Óvatos, mint azok a nők, akik megszokták, hogy maguk viseljék a maguk gondját. Meggondolja, mit mond, mit csinál. Akik férjnél vannak, hozzászoktak, hogy mindezt más végzi el helyettük, és ez meg is látszik rajtuk. ”
„ Kiderült, mindketten úgy érezzük, kibogozhatatlanul össze vagyunk kötve, mintha láthatatlan köldökzsinór futna a testünk között, amelyen keresztül táplálkozhatunk egymásból, így egyszerre növekedhetünk és élhetünk a másik által. Természetesen volt a dolognak egy árnyoldala is: úgy rángathattuk ezt a zsinórt, ahogy akartuk, összetekerhettük, összecsomózhattuk, nem figyelve arra, hogy így szépen lassan megfojtjuk egymást. ”
„ A tudomány csatatér. És a tudomány alkotmányában azt is leírták arany betűkkel, hogy a Stockholmba vezető út a gúnyolódó kollégák sorfala között vezet. ”
„ Tulajdonképpen nem abban van a különbség, hogy az ember hogy viselkedik, hanem hogy az emberrel hogy viselkednek. ”
„ Embernek lenni a legnagyszerűbb dolog a világon, ugyanakkor néha elég lehetetlenül viselkedünk, és nem ártana, ha megtanulnánk nevetni ezen. Végül is tényleg vannak abszurd dolgaink. Megteremtettük például az idő fogalmát, hogy aztán az idő rabjaivá váljunk. ”
„ Suhant, mint falevél a szélben. Utánanyúltam. Avarszőnyeg lett belőle. ”
„ A jó szív megszépíti az arcot, fiacskám. (...) És a rossz a legcsinosabb pofikat is csúfabbá teszi a csúfnál. ”
„ Gondolkodni nehéz. Néhány dologról gondolkodni olyan nehéz, hogy belefájdul a fejed már abba is, hogy arra gondolsz, hogy gondolkodsz róluk. ”
„ Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát, ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért, egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat, egy barátot, aki sosem szól meg. Igen. Mind segítségre szorulunk, hogy elrejthessük életünk legsötétebb igazságait, mert amint megszabadulunk egy titoktól, máris ott terem helyette egy másik. ”
„ A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje. ”
„ Azért, hogy jó diagnózist kapjunk, az orvosoknak folyamatosan változtatniuk kell a látószögüket. Először a beteg szempontjából nézzük végig, habár gyakran fogalmuk sincs, mi történik velük. Szóval megvizsgáljuk a beteget minden lehetséges szemszögből. Kizárunk dolgokat. Új információkat fedünk fel, próbálunk rájönni, mi nem stimmel. Másodvéleményt kérünk. Reméljük, hogy rájövünk valamire, amit mások nem vettek észre. A beteg számára egy új nézőpont jelentheti a különbséget az élet és a halál közt. Az orvosoknak azt jelenti, hogy fel kell venned a harcot mindenkivel, aki előtted ott volt. Amikor olyan kimenetel felé tartasz, ami túl szörnyű, hogy szembenézzünk vele, ekkor kérünk másodvéleményt. És néha a válasz, amit kapunk, csak megerősíti a legnagyobb félelmünk. De néha új megvilágításba helyezi a dolgokat. Segít, hogy lássuk a teljes képet. Miután minden véleményt meghallgattunk, és minden nézőpontot megvizsgáltunk, végre megtalálod, amit kerestél: az igazságot. De az igazsággal nincs lezárva semmi. Onnan kezdődik minden újra egy csomó új kérdéssel. ”
„ A politikus a következő választásra gondol; az államférfi a következő nemzedékre. Az emberek a legjobb politikusokra szavaznak, aztán csodálkoznak, hogy rossz államférfiakat kaptak. ”
„
Kelj fel, egy jel kell, egy sóhaj, minden perc nehezebb
Törd meg a csöndet egy szóval, én nem kérek egyebet
Soha már.
”
„ Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret. ”
„ Te mindenkit szeretsz, ami azt jelenti, hogy neked mindenki közömbös. ”
„ Minden jó kérdés kínos kérdés, de aki keresni akarja az igazságot, annak keresnie kell ezt a fajta kínt. ”
„ Az elképzeléstől a tettig hosszú az út. És éppúgy nem lehet a lépést visszavonni, mint a sakkban. Ha minden kockázatot előre lehetne látni, a játszma már nem is volna érdekes. ”
„ Hiszen erről szól az egész, nem igaz? Hogy miként birkózunk meg a veszteségekkel. Mert a szeretet nem tud meghalni, nem tűnik el, nem halványul el. Addig nem, amíg fontos számodra. ”
„ Az Élet Vize boltjában pirospozsgásak a vevők, isszák az élet vizét, mind megisszuk, aztán csak élünk, élünk, örökkön-örökké? És ha meghagynánk egy-két kortyocskát, mégiscsak? ”
„ Nincs annál rosszabb, mint várni, anélkül, hogy tudná az ember, mi fog történni. A képzelőerőnk kegyetlenebb bármely rabtartónál. ”
„ Tizenkét éves korom körül azt gondoltam magamról, hogy zseni vagyok, csak senki nem veszi észre. ”
„ Vannak olyan napok, mikor az ég szürke, de ez nem jelenti azt, hogy a nap örökre eltűnt. ”
„ Az ajándék valódi értékét nem ez határozza meg. Bármi válhat ajándékká. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés is. De lehet az egy könyv, amiről tudod, hogy a másiknak fontos, és egy könyvjelző, amiről ő is tudja, hogy számodra mennyit jelent. A lényeg, hogy szíved minden melegével adod neki. Így a könyv minden oldala rólad fog szólni, a könyvjelző pedig nem csupán a lapok múlását jelzi, hanem téged idéz. Hiszen valójában nem könyvet, nem könyvjelzőt adsz, hanem a szívedet. És ennél többet nem adhatsz. Mert a szíved te magad vagy. ”
„ Az egyéni boldogság nem számít (...). Az általános emberi boldogság a fontos, a lélek testvérisége! A szabad és szervezett munkásság az, aki a termelőeszközök birtokában - megszabadulva a háborús uszítástól, pénzsóvárságtól, kapzsiságtól - mindent a kezében tart. A tudomány mindenkié, s nem őrizgetheti féltékenyen egyik vagy másik hatalom. ”
„
Ha galambot adnál, az sem lenne káros,
Akkor azt kívánom: legyen élted páros,
Rétesed a túrót ahányszor takarja,
Annyi boldogsággal légy te eltakarva.
Örömed legyen a cékla pirossága,
Reményed a zeller zöld-szín koronája,
Napjaid legyenek édes ízű kompót,
Meg ne keserítse gyógyszertári kontó.
”
„ A szerelem személyt cserélt. Eddig is vaktában választott, ezúttal sem tett másként. Őt nem érdekli, ha tiltakozom, ha nem akarom, hogy megismétlődjék a korábbi veszteség. Mint valami tömény idegbaj (...), nekem ugrott, és levitt kétvállra. ”
„ Az a rettenetes üresség az érintéskor, mint mikor belépsz egy házba, amely, úgy hiszed, tele van emberekkel, akiket szeretsz, és üresen találod, még a bútorok is eltűntek. Szobáról szobára körbemész, hallod a csupasz padlón a lépteid visszhangját. Hangod az üres falakról visszaverődik, ahol még látni a fényképkeretek vonalát, mint egy holttest körüli krétarajzot. Elment. ”
„
Vállad akasztófáján lóg a testem,
szemed kútjában öngyilkos leszek.
A tőr kihull kezemből. Térdre estem
eléd. Gyűrött zsebkendőt lengetek.
”
„ A barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel- és leépíteni, nem vársz el tőle semmit, és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerűen a barátod. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: