„ Az élet tele van egyszerű dolgokkal, és belefáradt már, hogy állandóan az ismeretlent hajkurássza. ”
„ Az ég csak olyan mértékig nyitott, amilyen a látószögünk. ”
„
- Tudod, mi okozza a legnagyobb örömet a nőnek a házasságban?
- A szex.
- Tévedsz. A táplálás. Nézni, ahogy eszik a férje. Ez az a pillanat, amikor a nő, aki egész nap a vacsorán törte a fejét, a mennybe megy.
”
„ Az élet azért van, hogy odaadjuk. Sokszor mondtam, hogy a mi életünk olyan, mint egy marék aranypor. Hatalmas érték, kincs. De hogyha nem adjuk oda valamiért, akkor is kiperegnek a mindennapok az ujjaink közül. ”
„ Tudta, hogy kevés asszony képes olyan intenzíven, reménytelenül szeretni, mint ő! Szívesen halt volna a férjéért; kész volt hazudni, mesterkedni, szenvedni érte! Ehelyett büszkén és rezerváltan elfogadta a számára kijelölt helyet. ”
„ Szükségszerűség nélkül nem kell szaporítani az entitásokat. ”
„ Nem hittem, hogy erre képes vagy. (...) Hogy ilyen gyorsan meg tudod utáltatni magad valakivel! Ritkaság! Általában az emberek megismerkednek először. ”
„ Adni jobb, mint kapni. Ezt minden ökölvívó tudja. ”
„ A biztosítótársaságok kimutatásai és a bírák ítéletei naponta meggyőzetnek arról, hogy földi paradicsomunk még mindig gazdag vadászterület, ahová a két vadorzó, a Szépség és a Szenvedély sűrűn be-behatol, s orrunk előtt cseni el mindazt, amit biztosnak, véglegesnek hiszünk. ”
„ Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek: "Csak töprengj, okoskodj - dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla." ”
„
Engem kinullázott az Élet,
Én már dacból sem adnék
Bárkinek is meleg hűséget.
”
„
Örökké a tiéd,
örökké az enyém,
örökké a miénk.
”
„ A diktatúra páncélt ölt, mert célja a hódítás; a demokrácia meztelen, mert célja a meggyőzés. ”
„ Ha az ember erősen hisz valamit, az majdnem annyi, mintha igaz lenne. ”
„ Életünk minden órája sorsforduló, mert minden órában eldől, hogy megteszünk-e vagy sem valamit, folytatunk-e vagy újat kezdünk, belesüppedünk-e vagy sem a régibe - és így aztán az is sorsfordulat, hogy semmit sem fordul a sorsunk. De elismerem, vannak az életben fordulópontok, ám ezeket, (...) mindig csak utólag, jóval később ismerjük fel. Még abban is tévedhetünk, hogy amit ilyen sorsfordulónak érzünk, valójában nem volt az, hanem csak zsákutca, amelyből vissza kell fordulnunk. Az élet csak a lezárulta után magyarázza meg önmagát, és akkor is mások magyarázzák, akik ezt az életet valamennyire ismerik. ”
„ Talán elriaszthatjuk a múlt sötét árnyait egy kis világossággal. ”
„ A halál nem félelmes titok. Ismerős neked is, nekem is. Nem tartogat rejtélyeket, hogy megzavarja a jó emberek álmát. ”
„ Ami jön, az jön! Vagy tán azzal, hogy félünk, képesek vagyunk megakadályozni, hogy a hideg hideg legyen? S a félelem megvéd-e bennünket az éhségtől? Jóllakunk talán, és nem nyomorgunk, ha már most aggodalommal gyötörjük magunkat? ”
„
A líra: logika;
de nem tudomány.
”
„ A ma embere gépesítetten "fütyörészik" vagy szüntelenül fecseg a Csönd ellen, hogy el ne tiporja. Nemcsak magunkkal szembesíthet a csönd, de magunkban a semmivel is, amikor a semmi már van. Az a tény, hogy a kongó csöndet gyakran éppen fecsegéssel akarjuk megtörni, bizonyítéka a semmi jelenlétének. ”
„ Minél sötétebb felhők takarnák el (...) ezen igazság fényét, annál fényesebbek lesznek az én hűséges gondolataim, melyek túlragyogják és elhomályosítják az ő sötét szándékait. ”
„ Aki jelentéktelen emberek ellen harcol, nem nyerhet semmit. ”
„ Tehát mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri. ”
„ Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember. ”
„ A nevelés a jövő kulcsa. ”
„
Mért mondod, hogy szabadszerelem?
A szerelem mindig szabad.
Ha nem: kínzók és megkínzottak
fogcsikorgató pokla csak!
”
„ Látlak... A túloldalon. Ahogy ott állsz a folyó partján, és nézel. Rám. És érzel. Engem. Én pedig téged. Aztán egy cölöpöt verek a mederbe. És te is. Aztán még egyet és még egyet. Aztán pallókat teszünk a cölöpökre. Egyre többet és többet. És egy napon a cölöpök, a pallók összeérnek. Elindulsz felém. Elindulok feléd. És középen találkozunk. A Lélekhídon. ”
„ A történelmet mindig a győztesek írják. Amikor két kultúra megütközik, a vesztes megsemmisül és a győztes írja meg a történelemkönyveket. ”
„ Egy szép tavaszi reggel felbukkan egy leányarc, és a létezés jól megszervezett rendje egyszerre felborul. ”
„ Ha az ember azt mondja: - én erről nem tehetek - mert én ilyen vagyok -, elveszett. (...) Mert a tehetetlenség beismerésével olyan erőket szabadított fel magában, amelyeket nem tud többé legyőzni soha. ”
„ Mindnyájunknak annyi portréja van, ahány ismerőse. Ha tetszik, ha nem: képünk kirajzolódik embertársaink tudatában. Jogunk van egyet magunknak is odatennünk ezek mellé. ”
„ Biztos vagyok benne, hogy ha mindenki meginná a maga napi jó üveg borát, feleannyi baj sem lenne a világon, mint amit most látunk. ”
„ Ha hiszel álmaidban (...), azok hűségesen visszatérnek hozzád. Az álom madár, amely vágyódva repül abba a fészekbe, ahol meleg szeretetet talál. ”
„ Tudják, mi egy nyári zápor? Először is, a nyári eget szétszakító tiszta szépség, a szívünket eltöltő, tisztelettel vegyes félelem, hogy olyan nevetségesen jelentéktelenek, olyan törékenyek vagyunk a fenséges nagyság kellős közepén, úgy kitölt minket ez a nagyság, megdermeszt, lenyűgöz, elbűvöl a világ pazar bőkezűsége. A zápor és a nyár, a mozdulatlan port elsöpörve, olyan hatással van az emberi lélekre, mint egy végtelen hosszú lélegzet. Vannak nyári záporok, melyek úgy veszik be hozzánk magukat, mint egy új szív, amely egy ritmusban ver a másikkal. ”
„
Mit ér a napvilág,
Ha szemünk a jelenbe néz,
S ködön át csak a múltba lát?
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: