„ Az ember nem az ellenségei áldozata, hanem a barátaié. ”
„
Milyen jó nekem, süt a nap és langyos a levegő,
Igen, jó nekem, ez a hangulat a megfelelő,
Hogy nézzem, ne csak lássam, merre tévedek el,
Hozhat bármit az élet, engem nem érdekel.
”
„ Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint könnyön át, csak homályosan látja őket. ”
„ Ne csak élni hagyjuk egymást, segítsük élni a másikat, hogy a maga útját járhassa, még akkor is, ha ez az út éppen tőlünk elvezet. Tanuljunk meg lemondani arról, hogy minden úgy történjék, ahogyan elgondoljuk és ahogyan szeretnénk. Amíg ezekre nem vagyunk képesek, nem tudunk bensőségesen ünnepelni, mert állandó csalódottságot élünk meg amiatt, hogy a világ nem olyan tökéletes, mint amilyennek megálmodtuk. ”
„ Senki sem tudja, hogy a következő pillanat mit fog hozni, meglehet, hogy a legnagyobb gödör mélye rejti az aranyrögöt. ”
„ A részvét, Jane, sokszor sértő. Attól függ, kitől ered. Az ember sokszor hajlamos a részvétet kereken kikérni magának. De az ilyenfajta bántó részvét csak kemény, önző szívekben fogamzik meg, valami megvetéssel vegyes érzés azok iránt, akik bizonyos megérdemelt szenvedéseken vergődtek át. A maga részvéte, Jane, az a részvét, amely e pillanatban arcán tükröződik, egészen másfajta. Látom, hogy szeme könnyes, érzem, hogy keze remeg, tudom, hogy szíve csordultig tele szánakozással. A maga részvéte, drágám, a szerelem szenvedő szülőanyja: amit most érez irántam, az ennek a fenséges érzelemnek szülési kínja. Elfogadom a részvétét, Jane, hadd szülje meg a szerelmet: tárt karokkal várom. ”
„ A gondos ékezetkirakás a tollforgatók udvariassága. ”
„
- A hatodik születésnapomon apám már rég nem élt velünk, szóval csak én, anya és Linc voltunk, és amikor anya odaadta az ajándékom, az egyetlen ajándékom, én éreztem, hogy a Millennium Falcon lesz az. Szóval, már hetek óta azért könyörögtem, és pont megfelelő méretű volt a csomag, letéptem róla a csomagolópapírt, és egy madáretető volt, de ráadásul nem is sima madárház, hanem madárház-barkácskészlet. Két napig nem beszéltem vele utána. De amikor sikerült rávennie, hogy összerakjuk, együtt megcsináltuk, összeraktuk a darabokat, egyesével, és az lett életem első építménye. Imádtam, és ő ezt tudta előre. Jobban ismert engem, mint én magamat.
- Erre valók az anyukák, nem?
- De, csak az a furcsa, hogy bár nem láttam 23 évig, a lelkem mélyén mégis hiszem, hogy most is jobban ismer.
”
„ Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat. ”
„ Élni annyi, mint küzdeni. ”
„ Múlt mindaz, ami a mai napig a világegyetemben történt függetlenül attól, hogy tudunk róla vagy sem. ”
„ Az asszonyt arra teremtették, hogy megfordítsa az ember sorsát! ”
„
Ne tagadd
repülsz is néha fantáziádban, álmodban.
De úristen, hová lett a szárnyad?
Ellopták? Vagy magad vágtad le szürke nappalodban?
”
„ Amikor egy férfinak a büszkesége és a felelősség között kell választania, csaknem mindig a büszkeséget választja - ha a felelősség elrabolja a férfiasságát. ”
„ Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során. ”
„ A történelem kereke gyakorta fordul, és néha jót fordul és néha rosszat. Az marad meg rajta csupán, ki igazsággal jár s keményen markol. ”
„ A rossz dolgok nem történnek meg velünk; mi hívjuk őket, hogy tanulhassunk belőlük. ”
„ Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk, hajlamaik, politikai vagy vallási nézeteik alapján elítélők, vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a szabadság, annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk, mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés áhítatával tesszük. ”
„ Az ember gonosz, és csak akkor híve a jótetteknek, ha mások művelik. ”
„ Csak azért zavarja őket a látvány, mert szívesen lennének a helyükben. Ez a botrányok lényege. ”
„ Akárhogy történt, a magamon végzett hosszú tanulmányok után felfedeztem az emberi lény feneketlen kettősségét. Akkor aztán megértettem - mert soká kutattam az emlékezetemben -, hogy a szerénység segített a csillogásban, az alázat a győzelmeimben és az erény a zsarnokságomban. ”
„ Gyermekkorunkban meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a "ha" nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel, és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott, a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét? Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a lényeg, hogy ebben a világban még minden lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak. ”
„ Alapjában gyalázatos a világ, s én nem is kívánnék ember lenni, ha nem azt tartaná mindenki, hogy embernek lenni különös kiváltság. ”
„ Az élet kötelesség, melynek eleget kell tenni; persze terhes és bonyolult kötelesség, melyet néha önfeláldozással kell elviselni. ”
„ Mindenkinek csak egy élete van; értéktelen és a legnagyobb érték, el is dobhatja, ha akarja, az sem nehéz. Igen ám, de vele együtt hátha elvész a bosszú is, és mindaz, amit bár megcsúfoltak, leköpködtek, nevetségessé tettek mindennap és minden órán, de ami akkor is, mindennek ellenére, körülbelül úgy neveznek, hogy: az emberségbe és az emberiségbe vetett hit. ”
„ A giccs tagadja vagy kizárja az élet negatív aspektusait, és kielégíti azt a szükségletünket, hogy a megszépítő hazugság tükrébe tekintsünk, és meghatott elégedettséggel rá is ismerjünk magunkra. ”
„ Kerülöm a tekintetét. Ahogy keresztülvágok a helyiségen, végig magamon érzem, de kényszerítem magam, és nem viszonzom a pillantást. Nem szabad egymásra néznünk. A legkisebb villanás is túl egyértelmű lenne. Az egész világ leolvashatná arcunkról a titkot. ”
„
A bölcsőtől a koporsóig
Minden múlandó, illanó itt.
Ma még jövő, holnapra múlt,
A tarka lepke porba hullt.
”
„ Az ember nem egyéb, csak egy halom tévedés, tehetetlen a kegyelem nélkül. Semmi sem mutatja meg neki az igazat, minden becsapja. Az igazság két fő oszlopa, az értelem és az érzékek, kölcsönösen becsapják egymást. ”
„ Semmi sem mehet túl a saját határán. Még az értelmetlenség sem. ”
„ A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar. ”
„ A legtöbb nőnek csak azért maradt meg az erénye, mert sohasem kérték tőle. ”
„ Isten mindig azzal büntet minket, amit nem tudunk elképzelni. ”
„ Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle? ”
„
Szeretlek, szeretni is foglak,
Míg be nem dobnak egy jéghideg sírba.
De ha megtudom, hogy ott is van élet,
ott sem fogok mást szeretni,
egyedül csak téged.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: