„ Két maradandó, rendíthetetlen dolog van a világon: az egyik az isteni Igazság - a másik az emberi hülyeség. ”
„ Meggyőződésünknek tartozunk annyival, hogy higgadtan védjük. ”
„ Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk. ”
„ Légy életvidám, ne csak okés. Légy lenyűgözött, ne csak érdeklődő. Légy derűs vagy boldog, ne csak jól. Nem egyszerűen csak eltökélt vagy, hanem lehengerlő! ”
„ Mindenféle előrehaladást a túlzott szaporodás vált ki. A népek csak azért fejlődtek, a civilizáció csak azért növekedett, mert először sokasodtak, aztán elterjedtek a világ minden táján. És a holnapok fejlődését, az igazságot és az igazságosságot megint csak az teremti majd meg, hogy a nagyobb szám mindig gyarapodik, hogy a dolgozók és a szegények forradalmian termékenyek. ”
„ Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat. ”
„ Az élet majd mindig mint helytállás, a nehézségekkel, küszködéssel járó folyamatos küzdelem jelenik meg. ”
„ A hiúság nem mindig hiba, erő is lehet. ”
„ Túl életünk delén. Itt már tapasztalattal válhatsz gyermekké újra, megvalósítva belőle, amit a valódi gyermekkorod nem adott meg. Újra nagyon közelről vagy nagyon távolról nézheted az életet. Onnan, ahonnan igazán érdemes. Ne menj el mellette! Ne játszd el! Ez a kor is legyen a Tiéd! ”
„ Vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt. ”
„ Én sokszor nem félelemből, hanem puszta hiúságból tagadom le az érzéseimet. Hősiesen összeszorítom a fogamat, nehogy be kelljen vallanom, hogy bizonyos embereknek elég hatalma van rajtam ahhoz, hogy megbántsanak. ”
„ Mindenkinek csak annyi boldogság jut részül, amennyit viselni méltó. ”
„ A körforgásban nincsenek győztesek és vesztesek: csak állomások, amelyek egymást követik. Az ember szíve akkor lesz szabad, amikor ezt megérti. ”
„ Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg. ”
„ A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát. ”
„ Ha az ember hajlandóságot érez a mások iránti ellenszenvre, mindig talál is rá indítóokot. ”
„ Amikor sok lehetőség tárul eléd, és egy egész örökkévalóságnyi időd van, hogy mindet végigpróbáld, nehéz nem mohónak lenni! ”
„ Egy okos lány számára a férfi nem kérdés - hanem a válasz. ”
„ Minden irodalmi irány jogosult, ha művészi nívón áll - kivéve az unalmast. ”
„ A barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. ”
„
Ha így lesz jó, menj hát és szállj!
Nem kérdem mért, mit számít már,
Tán így lesz jó, túlélem hát.
Eskünk csak emlék már,
Por csak, mi szélben száll.
”
„ Mélyebb az együttérzés, ha ismerős a fájdalom. ”
„ Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk. ”
„ Olykor a gyöngédség az egyetlen, amely képes áthatolni lelkünk védfalain. A gyöngédség nem érzelgősség. A gyöngédség annak elfogadása, hogy a természetben semmi sem teljesen vagy örökkön tökéletes. ”
„ A reggae a nép zenéje, a mindennapi történésekről szól, de nem egy történelmi szemszögből. Olyan dolgokról mesél, amiket nem tanítanak az iskolában. ”
„ Az az ember, aki képtelen (ideiglenes) létformájának végéig ellátni, arra sem lehet képes, hogy egy célnak éljen. Már nem tud - mint a normális létben - a jövő érdekében létezni. ”
„ Az ember addig él, amíg van valamilyen személyes feladat, tennivaló, amit nem tud más végbevinni, csak ő. ”
„ Van egy sötét pontja: nem tudja beleélni magát a képzelet alkotásaiba. A legtöbb vállalkozó szellemű üzletember így van ezzel. Úgy látszik, ez a hiányosság együtt jár a fokozott éleselméjűséggel; olyan ez, mint a vakok rendkívül kifinomult hallása. ”
„ Az ima, ha másra nem, hát arra jó (...), hogy lekösse gondolataimat és megnyugtasson. ”
„ Sok esetben épp a műveltség ködösíti el az agyat. ”
„
Mire megtanulsz
énekelni, dalod már
rég nem arról szól.
”
„ Ne keveredj konfliktusba fanatikusokkal, hacsak nem tudod szétoszlatni őket. Vallásra csak akkor támadj vallással, ha a bizonyítékaid (csodák) cáfolhatatlanok, vagy ha el tudod érni, hogy a fanatikusok elfogadjanak istentől ihletettnek. Az isteni kinyilatkozás palástja sokáig volt a tudomány akadálya. A tudomány olyan nyilvánvalóan emberi csinálmány. A fanatikusoknak (és sokan fanatikusak ebben vagy abban a dologban) tudniuk kell, hol állsz, de ami még ennél is fontosabb, fel kell ismerniük, hogy ki súg neked. ”
„ Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk. ”
„ Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, de amilyenek valójában vagyunk, arról senki sem. ”
„ Azt hittük, hogy a világ némi tatarozásra szorul, nem akartuk elhinni, hogy össze kell dönteni, és új alapokat kell ásni, hogy aztán egy egészen más világot csinálhassunk. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: