„ Hűséges vagy, mert kimondod, amit érzel. Nincs annál rosszabb, mint amikor valaki összetéveszti a hűséget azzal, hogy minden hibát szó nélkül elfogad. ”
„
Kívántalak mindig téged,
De a perc nem jön el soha már.
Csak játéknak nézted a szívem,
És ha volt kedved, játszadoztál.
”
„ Az imádság a lélek lélegzetvétele. ”
„ A szerelem állapota nélkülözi az önmagunk, illetve a szeretett személy fejlődésére irányuló törekvést. Inkább azt az érzést kelti bennünk, hogy célba érkeztünk. ”
„ Amikor a világ fájdalma olyan nagy, akkor az ember védekezik a maga sete-suta módján, és az egyik eszköze az önámítás. Furcsa kis alattomos teremtmény ez, észre sem vehető, meglapul a lelkünkben és onnan irányít tévútra gondolatokat, érzelmeket. Mint egy álforgalmi rendőr egy krimiben, összekeveri a dolgokat, egyetlen cél miatt, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Jobban, dehogy. Hogy elviselhető legyen. ”
„
Az vagy, akinek hiszed magad,
Vagy az, kinek mások tartanak?
”
„ A győzelmek hajlamosak lekopni az emberről. A vereségek (...) azonban ott maradnak velünk, megérintik a vállunkat, lelassítják a lépteinket, kísértenek álmunkban. ”
„ Az élet tiszteletével kezdődik a sokat és üres frázisként emlegetett igazi szeretet. A családi szeretet is. S ennek alapja az öröm, hogy a másik a világon van, és hogy találkozhattunk. S ennek az érzésnek a másik alapja az öröm, hogy én is a világon vagyok, engem is lehet szeretni, s hogy a találkozásunk erről is szól. Semmiféle gyűlölet, önutálat nem fér bele a szeretetbe. A mérgelődés, a harag, a féltés, az aggódás bőven belefér, de a gyűlölködő elutasítás nem. ”
„ A sors felemeli az embert, amikor szétmorzsolja. ”
„ Én egymagam is harcba szállok, mert bennem megvan, ami bennetek soha nem lesz, az a tűz, ami a szégyent is felégeti, mert a szégyen a legkegyetlenebb ellenfél, a szégyen a legnagyobb átok. ”
„
Hunyhat a máglya
Ezek a szomorú, vén szemek
Nem néznek soha másra.
”
„ Arra gondolok, mit tennék, ha a tél valami varázslat folytán bogárrá változna egy percre. Először is megfognám, úgy gondolom. Aztán egyenként kitépném a szárnyait. Aztán egyenként kitépném a lábait is. Aztán beledobnám egy pók hálójába, és végignézném, ahogy a pók megeszi. És közben mosolyognék. ”
„ Manapság az emberek már az első találkozásnál egymásra borulnak, örök szerelmet, barátságot ígérnek-fogadnak, mintha ismernék egymást, holott egy kapcsolatnak elemenként kell felépülnie. ”
„ Ne felejtsük el: amikor fenékbe rúgnak, egy lépéssel előbbre jutunk! ”
„ Az ember nem más, mint egy bőrburok, benne sejtek, vér és egyéb kémiai alkotók a megfelelő helyeken. Néhányan a bőrburkok közül a történelemkönyvekbe kerülnek, a legtöbben azonban eltűnnek nyomtalanul. ”
„ Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát - mert az önuralom nyugalmat ad. ”
„ Az emberek szívesen tetszelegnek a nemtörődömségben, de csak akkor teljesedhetnek ki, akkor lesznek vidámak, ha igényessé válnak önmagukkal szemben. Akkor lesz valaki boldog, ha mindent a legjobb tudása szerint végez el, a kudarcok után feláll, és újra kezdi, amit akart. ”
„ A gyermekek rendszerint nagyon jól ismerik a felnőtteket. ”
„ Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti. ”
„
Arcom elé vonom az estét,
célpontom a csillagod.
Ömlik rám a szürke festék,
vagyok, aki nem vagyok.
”
„ A repülőgépről bámulni a felhőket - egyike azoknak az érzéseknek, amiket a legjobban szeretek a repülésben. Ez, és az a közelség, amit azért érzel, mert oly közel jársz saját halálodhoz. ”
„ Nádszál az ember, semmi több, a természet leggyengébbike - de gondolkodó nádszál. Nem kell az egész világmindenségnek összefognia ellene, hogy összezúzza: egy kis pára, egyetlen csepp víz elegendő hozzá, hogy megölje. De gondolkodó nádszál. Még ha eltaposná is a mindenség, akkor is nemesebb lenne, mint a gyilkosa, mert ő tudja, hogy meghal; a mindenség azonban nem is sejti, hogy mennyivel erősebb nála. ”
„ Vajon mitől lesz jobb a családomnak? Ha a rendszert szidom, vagy ha megyek és megkeresem a lehetőségeket, amikkel jobbá tehetem az életüket? Élnünk és megélnünk most és itt kell, ezek között a körülmények között, ebből kell kihozni a lehető legjobbat. ”
„
Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.
”
„ Néha ott találsz reményre, ahol a legkevésbé várod. ”
„ Amikor bizonyos férfiak döntést hoznak, nem számít, mennyire kínozza őket, azután is ragaszkodni fognak a döntésükhöz. A férfiak (...) inkább szenvednek, semhogy meggondolják magukat vagy változtassanak szokásaikon. Bonyolult rendszereket képesek kidolgozni a fájdalom magukba fojtására, néha olyannyira sikeresen, hogy egyáltalán nincs is tudomásuk arról, hogy milyen hatalmas fájdalom birtokában vannak. ”
„ Ha valaki a "középiskolai életre" gondol, akkor az "élete csúcspontja" jut eszébe. És amikor az "élete csúcspontjára" gondol, a "középiskolai élete" jut az eszébe. Természetes, hogy így gondolják, hiszen a társadalom a gimis életet csupa rózsaszínben látja. Azonban én nem hiszem, hogy minden középiskolás "rózsaszínű" életre vágyna. Kell lenniük olyan embereknek, akiket nem érdekel a tanulás, a sport, vagy a szerelem. Kell lenniük olyan embereknek, akik "szürke" életre vágynak. Habár ez elég szomorú módja az életnek. ”
„ Az előítéletek számára egynéhány hónap meg se kottyan. Szívósak az előítéletek, akár a halak, hosszú századokra van szükségük. ”
„ Aki az álmait követi, az nem tétlenkedhet. ”
„ Nem tudtam magamnak megbocsátani, hogy olyan keveset kérdeztem tőle, hogy olyan keveset tudok róla, hogy hagytam elmenni magam mellett. ”
„ A gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem kezdeményezi, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem kap szeretetet, nincs mit visszatükröznie. ”
„ A tudomány a szájába veszi az ujját, és úgy gagyog, mint a gyermek. ”
„ Sohase félj, ha valahol egyedül maradtál, sőt inkább szoktasd magad az egyedül való elmélkedéshez, amely minden bölcsesség talpköve! Egyedül lenni nagyon emberi, mert ne feledd: egyedül születtünk, s mikor meghalunk, egyedül halunk meg, nem jöhet velünk senki... ”
„ Nem felejted el annak az embernek az arcát, aki az utolsó reményed volt. ”
„
Ki nem feküdhet szerelmével,
nem alszik - meghal minden éjjel.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: